Tisztelt Munkahelyi Terror!

Sokszor olvasom a blogot, és úgy gondoltam én is elküldöm a saját történetemet. Habár még csak tanuló vagyok (kereskedelem), de rendszeresen kell gyakorlatra járnom (2 hetente) az egyik nagy magyar lánc üzletébe. Nem mondhatom, hogy nem szeretem csinálni, nagyon jól kijövök a munkatársakkal, mindenki igyekszik segíteni, hogy belerázódjak a dolgokba. Nem mondom, hogy tökéletesen végzem a munkámat, mert nem volna igaz, de csak szeptemberben kezdtem és a tapasztalat és rutin nem jön egyik napról a másikra.

Viszont a kisfőnök, aki a mindennapjaimat beosztja és irányítja, valamiért nagyon utál engem. Pedig semmi okot nem adtam rá. Minden utasítását követem, soha nem voltam tiszteletlen vele, nem szóltam neki akkor sem, amikor beírt 12 órás munkára, amit elméletileg nem is tehetne meg, tényleg nem lehetett volna belekötni semmibe, amit csináltam, mégis állandóan piszkál és úgy beszél velem, mintha én lennék a világ legvisszataszítóbb lénye. Szó szerint azt mondta, hogy tanulónak kuss a neve, örüljek, hogy lány létemre nem kell a 40kilós rekeszeket emelgetnem. Ami egyébként nem is igaz, merthogy kell, habár többnyire segítenek ilyen esetekben.

Próbáltam megbeszélni vele és rájönni, mi lehet a baj, de elzárkózott a választól. És ha lehet, még keményebben viselkedik velem. Én pedig nem tudom mire vélni. Még másfél évem hátra van az iskolából, és ugyanennyi a gyakorlatokból is. De már az is felmerült bennem, hogy abbahagyom, pedig tényleg úgy kezdtem neki, hogy szívesen végzem ezt a munkát. Nem tudom, mit kéne tennem, mert nem érzem úgy, hogy én lennék a hibás. Ezen a héten szerencsére nincs gyakorlat, de hétfőn minden kezdődik majd elölről.

Megköszönöm, ha valaki ad valami hasznos tanácsot és köszönöm, hogy elolvassátok.

Melinda