Ne utáljátok a fiatalokat!

Tisztelt Mt!

 

Nemrég olvastam az oldalukon, hogy egy középkorú hölgy milyen reménytelem helyzetbe került, miután elveszítette az állásást. Természetesen teljes mértékben megértem a levélírót, egész biztos nem könnyű továbblépni és elhelyezkedni, de nekem úgy tűnt a soraiból, hogy úgy gondolja, csak az ő korosztálya szenved hasonló problémáktól. Ez pedig igen nagy tévedés. Én még messze vagyok attól, hogy középkorúnak mondjam magam, jelenleg húszas éveim közepén járok. Németül anyanyelvi szinten beszélek, 14 éves koromig Ausztriában éltem, majd a gimnáziumot és az egyetemet itthon végeztem el. Tehát összegezve fiatal diplomás vagyok, felsőfokú nyelvvizsgám van és bármennyire is szürreális, én sem találok munkát immár 4 és fél hónapja. 2 évet húztam le az előző munkahelyemen pályakezdőként, de sikerült konfrontálódnom a főnökömmel és elköszöntek tőlem. Nem mondom, hogy nem voltam felelős én is a kialakult helyzetért, lobbanékony természetem és igazságérzetem nem engedte szó nélkül tűrni, hogy mondvacsinált problémák miatt folyamatosan támadjanak. Visszaszóltam és ez lett a vége. Tanultam belőle, de ez nem változtat a jelenlegi helyzeten, mégpedig azon, hogy álláskereső lettem és egyelőre nincs munkám.

 

Mindenfelé olvasom, hogy jó CV kell egy interjúhoz, meg ilyen-olyan hozzáállás, önbizalom, etc... A karrier tanácsadáshoz lassan úgy érzem már mindenki remekül ért. Nos, az én önéletrajzom szép is, jó is, megfelelő a hozzáállásom, mégsem kapkodnak utánam a cégek. Ahonnan eddig visszahívtak, kivétel nélkül a koromat hozták fel, mint gátoló tényezőt és a kevés munkatapasztalatomat. Hoppácska! Hát honnan a fityfenéből is volna több tapasztalatom, amikor az egyetemről kikerülve egyből munkába álltam és csak a tárgyi év elején kerültem ki a munka világából? Nem megy a fejembe, hogy valójában a munkáltatók, de még inkább élet és halál urai, a tisztelt HR-es szakemberek (főként nálam fiatalabb hölgyemények) miként várhatják el tőlem és a hozzám hasonló társaimtól, hogy ennyi idősen már 5-10 év munkatapasztalattal rendelkezzünk. Tán nem tudnak számolni? Netán úgy gondolják, hogy már 15-16 évesen dolgoznunk kellett volna a szakmánkban és mellette párhuzamosan végezni a tanulmányainkat? Mert másként egyszerűen képtelenség, hogy meglegyen a számukra ideális rutin.

 sad-young-man.jpg

A napjaim elég egyhangúan telnek. Keresek, keresek és természetesen keresek. Mindenhova feltöltöttem az önéletrajzomat, ahova lehetett, telefonálok, email-ezek és közben minden alkalmi munkalehetőséget elvállalok, legyen szó szórólapozásról, sitt hordásról, bármiről. És én még szerencsésnek is mondhatom magamat, mert vannak szüleim, akik segítenek. De mit kezdjen az, aki ebben a cipőben sántikál, de segítsége nincsen, csak magára számíthat? Néha úgy érzem, az idősebb korosztályok haragszanak rám/ránk, amiért mi fiatalok vagyunk, pedig ez csak egy állapot és nekünk is meg van a magunk keresztje. Nekünk sem dobálják a jobbnál jobb állásokat, pedig mi sem szeretnénk mást, mint tisztességesen dolgozni és megélni a keresetünkből (hahaha). Családot szeretnénk, egzisztenciát, békét és nyugalmat. De nekünk már a saját lakás is csak egy olyan álom, amelyből szinte egész biztosan nem lesz semmi, csak ha a szülők és nagyszülők már nem lesznek velünk, önerőből mindez megvalósíthatatlan.

 

Az egyetlen kiútnak a külföldi szerencsepróbálás látszik, pedig Isten látja lelkem, nem szívesen mennék el itthonról. Szeretek itt élni, itt a családom, a barátok, ide köt minden, de nem látok más lehetőséget már. Szóval csak annyit szerettem volna kihozni a mondókámból, hogy nem kéne minket fiatalokat úgy beállítani, hogy mi vagyunk a szerencse fiai és lányai és nem kellene ránk haragudni, a mi helyzetünk sem rózsás.

 

Üdv és pacsi:

 

G

 

Új állás! Új élet! Válts velünk Te is! Több ezer állásajánlat a Cvonline.hu oldalán.

 

unnamed_3.jpg