Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!

Üdvözlöm a blog olvasóit hozzászólóit!

Amit itt leírtam, az számomra már egy lezárt időszakot idéz meg, de azért gondoltam, hogy megosztom az olvasóközönséggel, hogy véleményezzék kényük-kedvük szerint. Igaz hogy már lassan egy éve új munkahelyem van, amivel teljes mértékben meg vagyok elégedve, mert itt elfogadnak, olyannak amilyen vagyok, mert régi kölcsönös ismertség köt minket össze. Ám mielőtt ide kerültem volna, az előtt majd egy éven át kerestem munkahelyem, és amilyen dolgokat tapasztaltam eme időszak alatt, az alaposan felforgatta mindennapjaimat.
Tehát mielőtt munkakeresésbe voltam kénytelen fogni, az előtt egy olyan cégnél dolgoztam, amely több szolgáltató ügyfél szolgáltatási feladatait látta el addig, amíg be nem jelentették egy nap, hogy a cégcsoportot megvásárolja egy ugyanilyen profillal foglalkozó vállalkozás. Eleinte minden simán ment, mivel azt ígérték, hogy minden dolgozót tovább fognak alkalmazni, és még a későbbiekben béremelés is kilátásba volt helyezve. Semmi sejtése sem volt a kollektívának a közelgő drasztikus változásokról. Az első körben mindenkitől kértek egy önéletrajzot, és még újfent interjúztattak minden egyes dolgozót, még annak ellenére is, hogy az interjút amolyan statisztikának szánták, az önéletrajzokkal együtt. Mindenkit egyesével behívtak, valamint azzal nyugtattak meg mindenkit, hogy biztos a maradásuk az új tulajdonosi kör megléte után.

Engem különösen mozgatott a dolog, mert én, mint csoportvezető többre is számítottam. Abban az időszakban terveztem elmenni egy hosszabb szabadságra, ami akkor ért véget, amikor lement az átadás átvételi folyamat. Mikor újult erővel mentem be a munkahelyemre, a portás közölte velem, hogy nagy meglepetés fog engem érni, ha felmegyek. A mellém beosztott csoport sem tudott bemenni azon a szinten a munkaállomásaihoz, mert a bejárat zárva volt. Én ekkor visszamentem a portára, és érdeklődtem, hogy merre van a vezetés, mert be szeretnénk menni. Mire a portás közölte, hogy amíg távol voltam, azt hallotta, hogy az ügyfélszolgálatot, leszervezték valami vidéki kisvárosba, mivel az ottaniaknak jóval kevesebbet kell fizetni munkabér gyanánt. nem sokkal később kaptam az értesítést, hogy mindenki egyúttal el van bocsájtva, mivel az új cég próbaidős szerződét kötött velünk, ráadásul a tudtunk nélkül, így könnyedén tehetett lapátra minden dolgozót. Pedig szinte minden egyén évek óta a cégcsoportnál dolgozott, és csak ilyen nevezzük finom módon küldhettek el egyik napról a másikra.

Hiába volt a reklamálás fenyegetés a cég még válaszra sem méltatva bennünket, mondván, hogy mi aláírtuk, és kész. Vállaltuk, ők így döntöttek kész. Ez után tartott az a közel egy év, amit álláskereséssel, próbaidőről próbamunkába való járással töltöttem. Ezen időszak alatt voltam kénytelen elviselni olyan dolgokat, amelyeket szerintem egy idő után bárki padlóra került volna rövid időn belül. Szóval az ilyenkor „szokásos” módon írtam egy önéletrajzot, ahogyan azt illik, és elküldtem minden olyan cég felé, mely hasonló profillal dolgozott, vagy éreztem magamban annyi hozzáállást, hogy azt a munkát is el tudom majd végezni. A legtöbb esetben csak egy majd értesítjük választ kaptam, amiből gondolom már minden olvasónak tele volt egyszer a padlás.

Ahova interjúra sikerült eljutni, ott sok esetben a megaláztatás, és akármelyik, ami a HR-es kisasszonyoknak, uraknak a kénye kedve szerint voltam kitéve. Volt egy eset, ami különösen meglepett, és majdhogynem megrázott. Az interjúztató hely előszobájában rajtam kívül lehettünk vagy négyen öten, és szinte kivétel nélkül könnybelábalt szemmel hagyták el az iroda területét, akik előttem voltak bent. Kicsit jobban fülelve, azt hallottam, hogy az interjúztató „úriember” mindenféle nyomdafestéket nem tűrő modorban gyalázta meg interjúalanyait, pedig az ott hirdetett munka nem lett volna annyira megterhelő, mint maga az interjú. Na, gondoltam mire én sorban kerülök, megacélozva lépek majd a HR-es színe elé. Az kissé fel is paprikázott, hogy azt hallottam, bentről amikor én sorra kerültem, azt a mondatot hallottam; Küldjétek be azt a vidéki parasztot” (lévén vidéki származású lévén, nem gondoltam volna, hogy így is beszélhetnek rólam).

Mint ahogy azt fentebb említettem, nálam is nyomdafestéket nem tűrve ecsetelte, hogy mennyire utálja a vidékieket azért, hogy „eleszik a pesti nép elől a munkaalkalmakat, és hogy ő mennyire gyűlöl vidéken lenni, hogy valahol egy wellness hotelben mennyire kitoltak vele, azóta különösen utál mindet, ami a vidékhez köthető. És az a legfőbb baja a vidékiekkel, hogy nem megfelelő módon gondolkoznak, hanem hogy egyáltalán hogy gondolkoznak, haszálják az eszük, ami szerinte egy pestire nem jellemző - hát egyúttal önmagát is jellemezte számomra. Én erre megköszöntem a lehetőséget, és rezzenéstelen arccal, kisétáltam az irodából.Mivel neki a bugyuta együgyű munkaerő a jó mert az zokszó nélkül kussol, és működik. Mikor becsukódott az ajtó egy hosszas káromkodást hallottam, hogy itt senki se alkalmas, meg ez a büdös paraszt (mármint én) egyszerűen faképnél hagyja. – pedig azt hittem, hogy ott kapok nevetőgörcsöt, úgy türtőztettem magam.

Mint ahogy azt említettem, volt alkalmam próbanapokon is részt venni egynéhány helyen, itt cégeket nem említek, de nekem a fényezések ellenére nem azt a képet festik magukról egy kívülállóknak, mint amilyen valójában az adott vállalat. Pl. sok helyen a pozíciók uram-bátyám alapon vannak kiosztva, vagy a szakmai hozzáértés hiánya, ezzel kapcsolatban annyit, hogy ha látták rajtam hogy konyítok a dologhoz, azt igyekeztek azonnal elnyomni, valamint és lehordani mindenfélének, hogy én miket gondolok, teszek, hogy nem vagyok épeszű stb. Vagy ha már a sokadik voltam a sorban, a próbaidősök közt, akkor szinte minden esetben megpróbálták a nyakamba varrni az előző próbaidős minden egyes sarát, vagy a felettem levő kollega minden gondját, baját, és sorban engem hibáztatva mindenért, még akkor is, ha én közvetlenül nem tehettem róla. Mindezt úgy beállítva, hogy az én hibám kizárólagos jelleggel, és ha ez nem tetszik, akkor el lehet menni, stb.
Továbbá amit itt most leírtam az egyesekben lehet, hogy némi visszásságot fog kelteni, azt teljes mértékben megértem, illetve amilyen elveket vallok magaménak, az lehet, hogy a relatíve normális emberekben meg se fordul, vagy nem is jut ilyesmi az eszébe, hogy ilyeneket gondoljon egyáltalán, vagy írjon.

Tehát eme elveim a következők;

Ezen dolgokat, én mondjuk úgy, hogy különösen nem szeretem (ide bárki bármit gondolhat)
Még ha próbálkozni mernek ilyenekkel, még akkor is.
Ha, pl. sürgetnek, mert én úgy vagyok vele, ha sürgetnek, én sajna belassulok, és még lassabban teszem dolgom.

Vagy ha megaláznak, ha ok nélkül szidalmaznak, ha kiabálnak elem, még akkor is, ha jogos (miért nem lehet mindent emberi hangnemben tisztázni?!)

Számomra az is visszataszító ha beleszólnak abba amit csinálok, és az ahogy csinálom, mert tudom magamról, hogy az úgy ok ha én úgy végzem azt az adott munkát ahogy azt kell.
Ha akadályoznak a munkában, vagy a feladatban, amelyet rám bíztak, mert én úgy vagyok vele, hogy szeretek elmélyülni az adott feladatban, munkában, és szeretek a munkámra koncentrálni.

Még a testi adottságaim esetleges kifigurázása, vagy a szavaim kiforgatása is ebbe a kategóriába tartozik. Megjegyzem, én se vagyok kritikus senkivel sem szemben, mert én úgy vagyok vele, hogy jobb a békés egymás mellett élés, mint az állandókonfliktusok.
Nem mintha konfliktuskerülő alkat lennék, de a saját, és környezetem egészséges biztonsága érdekében kompromisszumokra vagyok hajlandó.

Vagy az ha több feladatot végeztetnek egyszerre, amivel csak azt érik el nálam, hogy a végére csak felületesen oldom meg a rámbízottakat, és csak halmozom, és magam előtt görgetem azokat.

 Mert én csak egyszerre csak egyet, és azt is csak teljesen, és sajna csak részben gombnyomásra megy nálam minden, de megy. Ami a türelmetlenkedést, és ok nélküli sürgetést illeti, énvelem előfordult az hogy a sürgetés direkt volt alkalmazva, hogy idő előtt kész legyen az adott feladat. De amikor kész voltam vele, akkor közölték velem, hogy nem is volt annyira sürgős, az tud ám engem felidegesíteni, vagy az ha tudvalevő egy feladatról, hogy mennyi idő van rá, pedig az ráér.

Direkt kevesebb időt hagynak meg rá, az is a biztosítékverő kategória nálam.
Valamint szeretek egyértelmű, és tömör lenni, hogy minél kevesebb magyarázatra kelljen szorulnom.

Vagy az is kellemetlenül tud érinteni, ha számon kérnek, én külösen nem szeretem, ha számon kérnek rajtam olyasvalamit, amihez vajmi közöm sincs, meg amúgy is számot adok magamtól is, ha tudom, hogy ahhoz nekem közöm van.

Meg amúgy magamtól is számot adok a munkámról.

Tehát ha ezen felsorolás által netán nem lennék valami szimpatikus a szemeiben, hát elnézést.
Én ilyen vagyok, még ha az egyes személyekben visszataszítónak is számít.

Mindezt azért, hogy megmaradhasson az én és szűkebb környezetem mentális, és gondolati, valamint fizikai/lelki egészsége, ami jelenleg is tartható.

Most pedig az a rész hogy miként jutottam munkához. Történt, hogy elromlott otthon a mosógépem, és féltve a pénzügyi tartalékaimat, gondoltam, hogy csak a kívánt alkatrészt szerzem be, és építem a gépbe, így sokat megspórolva. A legközelebbi alkatrészboltban, ami egy szerviz is volt egyben volt a legközelebb. Ott kiderült számomra, hogy a főnök volt, aki egykor oktatott engem a szakmai fortélyokra, mivel ez volt az első szakma, amit a középiskola után szereztem meg mielőtt főiskolán folytattam volna tanulmányaim. Mivel mindig is szerettem bütykölni a dolgokat, mindent otthon én javítottam meg, ami elromlott.

Amint betértem a bolthelységbe mikor meglátott, észrevett, kérdezte mi járatban vagyok, azt feleltem, hogy az otthoni mosógépemnek kell alkatrész, és magam építeném be. Majd megkérdezte, hogy nincs e szükségem munkára, mert épp el vannak havazva, és tudta, hogy milyen jó voltam akkoriban, megkérdezte, hogy van e itt kedvem dolgozni. amire igennel feleltem, így a rá következő héten kezdhettem is.

Azóta itt vagyok, és jól érzem magam, az ügyfelek pedig meg vannak elégedve velem, és kb. egy hónappal, az után hogy oda kerültem, már vezető helyettesként dolgozhatok.

Első lépés a munka világába!