Szeretném leírni nektek az elmúlt egy évem történetét, lehetőleg azért tömören, bár nem kevés megpróbáltatásban volt részem így munka terén.Először is odáig kanyarodnék vissza, hogy a közigazgatásban dolgozom, és a munkám mellett két éve elvégeztem egy főiskolát levelező szakon. Közben egész ügyesen elnavigáltam, a munkámra is odafigyeltem, ha megcsúsztam, hát ráhúztam annyi órát, amennyit csak szükséges, vagy hétvégén is bementem befejezni. Amúgy is sok feladatom volt, és természetes, hogy ez így még inkább halmozódott, azért mégiscsak néhány pénteket a főiskolán töltöttem, helyettesem nem volt, így ezeket az alkalmakat valamikor pótolni kellett.

Már a főiskola után következett egy teljesítményértékelés, ahol nagyon meglepődtem a főnököm véleményén. Én azt hittem, mindent megteszek a hivatalért, amit emberileg lehetséges, és hogy ha ki nem is emel, de azért nem lesz rólam ennyire lesújtó véleménnyel. Ugyanis konkrétan közölte, hogy elégedetlen a teljesítményemmel, és most még megúszom kettesekkel, de örüljek neki, hogy nem ment fel a munkavégzés alól egy alkalmatlan minősítéssel. Nem volt ennek előszele, fogalmam sem volt róla, hogy elégedetlen velem, de tudomásul vettem. Eltelt egy év, jött a következő teljesítményértékelés. Addigra már még jobban odafigyeltem, hogy mindent azonnal és jól elintézzek, semmibe ne lehessen belekötni.

Behívatott magához, és közölte, hogy a véleménye nem változott rólam, ezért felkínál két lehetőséget. Vagy aláírom a közös megegyezést és akkor harag nélkül szépen távozok, vagy alkalmatlannak minősít, de akkor ők mondanak fel, és nem találok egykönnyen munkát. Természetesen az én álláspontom az volt, hogy a közös megegyezést nem írom alá, mert joghátrányom keletkezik belőle, a teljesítményértékelést pedig szintén vitatom, nem értek vele egyet, mert nem fedi a valóságot.  Látta, hogy nem bír velem, megszervezett egy találkozót, ahol csak a nagyfőnökkel vettem részt, ő nem volt ott. A nagyfőnök valamivel diplomatikusabban, udvariasabban, de szintén a közös megegyezésre próbált rávenni, azzal érvelt, hogy ő nem tud mit csinálni, ha a vezető nem tud és nem akar velem együtt dolgozni, akkor ez a helyzet így tarthatatlan. Kértem, mondjanak fel ők. Rámutattam, hogy a teljesítményértékelés több sebből vérzik, sikerrel tudnám támadni, ha akarnám (pl. nincs munkaköri leírásom, nem csak azt a munkát végeztem, ami a teljesítményértékelés alapját képezte, hanem rámlőcsöltek mindenféle mást). Rájöttek, hogy igazam van, s végülis nem készült el a teljesítményértékelésem, és egyelőre kirúgni sem tudtak. De nem győztem. Továbbra is ott dolgoztam, de egy közfoglalkoztatott segédkezett mellettem, aki igyekezett ellesni a munkám minden apró mozzanatát, sőt utólag a holmijai közt fénymásolatokat találtam a jegyzeteimről, ezek szerint neki mondták, hogy el leszek távolítva onnan, és lessen el tőlem mindent, még amíg lehet. Így dolgoztunk ketten fél évig, és jól ki is jöttünk a fiatal lánnyal, akivel amúgy egy fősulin végeztünk.

Aztán április végén közölte a főnököm, hogy a jövő havi bérletet már máshova vegyem meg, áthelyeznek. Mindenféle áthelyezési papír nélkül. Tulajdonképpen a cég egy vidéki kirendeltségébe helyeztek át, ahol alig van munka, így várható, hogy ez a hivatal majd megszűnik. Az olvasóban felmerülhet, hogy miért fogadtam el az áthelyezést, nos sajnos kilométerben sem okoz aránytalan terhet, mert kb. ugyanolyan messze van, mint az előző munkahelyem. Erre azért ügyeltek. Szándékosan pont ide tettek, mert ha megszűnik a hivatal, jogszerűen is fel tudnak mondani nekem. Ugyanis a közmunkás kolleginát viszont június 1-jével állandóra felveszik a régi helyemre. Szakirányú végzettsége neki nincs, csak nekem, de manapság az nem szokott gond lenni.

Egyelőre járok a vidéki kis irodába, és azt a kevés feladatot, ami ott adódik, lelkiismeretesen elvégzem. Úgy fogom fel, hogy időt nyertem az álláskereséshez, ami azonban egyelőre csupa kudarccal kecsegtet.

Viszont itt jön be a nagyobb probléma, ami miatt tulajdonképpen írok. 33 éves vagyok, még hajadon, gyermektelen, piacképes és kevésbé piacképes papírokkal (ez inkább a főiskolai végzettségem), és a szakterületemen tíz évnél több releváns tapasztalattal. A bizonyítványaim mindegyike kitűnő eredményű, igyekeztem szakmán belül maradni mindig, és fejlődni, új ismeretekre szert tenni. A külsőm átlagos, diszkriminációra nem adhatna okot.

Amióta tudom, hogy elégedetlen velem a főnök, azóta böngészem az állásokat, és ahova 100%-ban megfelelnék, oda jelentkezem is. Ahol olyat kérnek, ami nekem nincs meg, oda nem is küldök jelentkezést, mert ott meg még kevesebb esélyt látok.

Az elmúlt hónapok folyamán 4 személyes, és egy telefonos interjúm volt. Mindenhol elutasítottak, illetve fentiek közül egy helyről várok még választ. 

Ahova nem kell diploma, vagy úgy érzem, hogy hátrány, oda be sem írom, igyekszem az elvárásokra fókuszálni, így minden pályázathoz új önéletrajzot és motivációs levelet készítek. Nem vagyok fővárosi, de Budapestre kiváló tömegközlekedési lehetőségeim lennének, egy órán belül fenn lennék. De ez sem érdekli a munkáltatókat, be sem hívnak. 

Nincs gyermekem, de nagy valószínűséggel nem is lehet, mert van egy bizonyos betegségem, ami nagyon rizikóssá teszi a szülést. Viszont 33 évesen attól tartok, hogy vagy azt hiszik, hamarosan szülni akarok, vagy azt, hogy már van is gyerekem, csak elhallgattam. Az interjút sem kezdhetem azzal, hogy valószínűleg meddő vagyok, főleg ha senki sem kérdezte. Tehát azt gondolom, hogy kényes ez a kor, és bizony ez is okot adhat diszkriminációra. 

De a fő problémám az, hogy egyre gyanúsabbá válik, hogy a cégek referenciát kérnek rólam, és a munkahelyem lesújtó véleményt mond. Pedig nyilván így nem tudnak megszabadulni tőlem, de szerintem nem is akarnak, gondolják, ha nem írtam alá a közös megegyezést, akkor csak bűnhődjek.

Ahova most kihelyeztek, oda is közfoglalkoztatottat terveznek, akit nekem kell majd betanítanom. Főnököm ezt már közölte velem. Számomra sincs munka, nemhogy két ember számára. Tett is rá utalást, hogy hosszú távon biztos, hogy nem fog két ember maradni. De úgy, ahogy az előző helyemről kigolyóztak, itt is ezt tervezik majd velem. Ezen az új helyen szintén ő a vezető egyébként. 

A közmunkaprogrammal eredendően semmi bajom, egy jó lehetőség arra, hogy az álláskeresőket visszazökkentsék a munka világába, a napi rutinba, és a legtöbb esetben hálisten ez normál munkaszerződéssel/kinevezéssel zárul. Önmagában véve ez is jó dolog, de ne a régi tapasztalt, szakirányú végzettségű és szaktudású munkaerők kiváltására használják őket fel. Ez egész biztosan jogellenes így, de bevett szokássá vált. 

Nem  a bosszú vezérel, hanem hogy lapozzak, új állást találjak. Ez azonban nem sikerül hosszú hónapok óta, így itt is megtűrt személy vagyok, meg máshova sem kellek, sajnos már beindult egy olyan lelki folyamat, hogy egyre kevesebbre értékelem magamat, ezt nevezik önmagát beteljesítő jóslatnak. Azért még tudom magamról, hogy jó szakember vagyok, de ez sajnos a mai világban senkit nem érdekel, és a sok kudarc miatt az önérvényesítő-képességem is kezd csökkenni. Az interjúkon nincs szakmai teszt, csak pofavizit. Ahol van is, első a pofavizit-kör.

Egy helyről most úgy kaptam elutasítást egy egyszerű ügyintézői állással kapcsolatban, hogy még egy bánatos gépelési feladat sem volt, pedig óriási túljelentkezésről számolt be az interjúztató. Ő nem is kertelt, bevallotta, hogy a személyes benyomás alapján fog dönteni.

Ki mit tenne ebben a helyzetben azon kívül, hogy gőzerővel keresne állást, amit persze én is teszek?  Tudom, lesz olyan válasz is, hogy tanuljak piacképesebb dolgot is, ha a meglévővel nem boldogulok. Egy ilyet már kinéztem magamnak, de csak később kezdődik, és egy évig tart, addig is kellene valahol dolgozni, másrészt meg sajnos szeretem a szakmámat, pályamódosításra elsősorban csak a kényszer fog rávinni.

Jogi lépések nem visznek előre, ha meg is nyerem a köröket, miért akarnék olyan helyen dolgozni, ahol utálnak? Logikusabbnak tartom az álláskeresést, illetve legszívesebben beadnám a felmondásomat, de egyelőre még bírom a pszichológiai hadviselést - csak már ez is szomorú, ha valaki a munkahelyén anélkül, hogy rászolgált volna, ilyenre kényszerül.

A cégeknél óriási túljelentkezés van, szakmai tesztet alig alkalmaznak, a pofaviziten meg nem feltétlenül megyek át, főleg hogyha mögöttem áll egy rosszindulatú főnök, aki el akar lehetetleníteni.

Tudom, hogy az árnyékától csak úgy szabadulok meg, ha már lesz egy másik munkahelyem, ahol elégedettek lesznek velem, és ha valaha mennem kellene onnan is, már nem ezt a mostani főnökömet fogják megkérdezni rólam.

Hát ennyi az én történetem, várom a véleményeket, javaslatokat, köszönöm, hogy átrágtátok magatokat a bejegyzésemen, ami sajnos mégsem sikerült túl rövidre.

Mindenkinek szép napot!

Lilla