Szakmai elfojtásra ítéltek

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Sziasztok,

 

Szeretném megosztani veletek az egyik legnagyobb német autógyártó cégnél szerezett tapasztalataimat. Néhány éve jelentkeztem a négy karikás céghez, nem konkrét állásra. Aztán pár héttel később behívtak első körre, egy másodikra és végül egy harmadikra is ahol többekkel együtt volt egy szakmai és személyes felmérés. Úgy éreztem, hogy ez egy  jó munkahely lehet, ha ennyi mindent megkérdeznek és megmérettetik tudásunkat. Volt aki nem jutott be. Szerencsére én bejutottam. Nagy reményekkel indultam neki, hogy majd milyen komoly cég lehet, ha ennyire számít a szaktudás. Több éves szakmai tapasztalattal rendelkeztem és kiváló eredményekkel végeztem a  bsc-t. 

 

A fizetés amit kértem , megkaptam, csak akkor még nem értettem, hogy miért van ez a mozgó bér és miért van rá szükség. Korábbi munkahelyeken nem volt ilyen. A fizetés mellé sok mindent ígértek, mind anyagi, mind szakmai kihívásokkal teli munkát. Boldog voltam, hogy végre olyan munkát végezhetek, amire a suli végzése óta várok.

 

Aztán az első pár hónapban (próbaidő) alatt fel voltam dobódva. Sok mindent nem kellett csinálnom, főleg képzésre és utazgatni kellett, ahogy azt a munkaajánlatkor is mondták. A munka is tetszett és az, hogy milyen fontos dolgokban vehetek részt, úgy éreztették velem, hogy fontos vagyok és elismernek. Aztán letelt a próbaidőm és mintha minden szép lassan megváltozott volna. Kezdtem egyre jobban megismerni a kollégákat és a területeket és egyre több "pofont" is kaptam az itt eltöltött évek alatt, ami nagyon rosszul esett.

 boringman.jpg

 

Amit anno ígértek a munkával kapcsolatban ennyi év tapasztalat után, végül arra ébredtem, hogy a magyar kollégák zöme a hátam mögött köpönyegforgató és valótlan történeteket terjeszt, és a német kollégák "piszkos", papír munkáit kell végezni. A német kollégák persze éreztetik, hogy az ő szavuk a mérvadó és mindenben ők döntenek, még az ötleteinket is természetesnek tartják, hogy az is az ő tulajdonuk. Ez  várható is volt egy német tulajdonú cégtől. Egyre többször lóti-futiztam a  német kollégáknak és készítettem a sok papírmunkákat, úgy éreztem magam, mint egy "titkárnő". A szakmai tudásomat nem tudtam használni. És még el kellett viselni az öntelt, beképzelt magyar kollégák mindennapi szurkálódásait is.

 

Aztán volt egy két kolléga, aki szintén "meghúzta" magát és a fizetés miatt maradt a cégnél, mesélték, hogy a mozgóbér azért van, mert ezzel tudnak "játszani", ha a területen valakit kineveznek magasabb pozícióra, hay szintet is lép, ezzel a területre jutó éves bérköltséget el kell osztani a területen dolgozókkal, és ez azzal jár, hogy valakitől, vagy valakiktől megvonnak 1-2 százalék mozgóbért, ahogy mondják "pofapénz". De ugyan ez van akkor, ha új kolléga jön és magasabb a fizuja, akkor a többiek mozgóbérével kompenzálják. A vicc az, hogy mindenféle indokot kitalálnak és ha mert szólni az ember, azt "harcnak" vélik és az illető pár hónap múlva búcsúzhat is a cégtől. Most hirdetik a szakértők napját... na ez a másik vicc. Jó szakembereket "szakmai elfojtásra" ítélnek, mert hogy csak arra kellenek, hogy a lóti-futi és papírmunkát végezzenek, akkor inkább ne is jelentkezzenek, nyugdíjas melónak jó lesz, de szakmai fejlődést, vagy érvényesülést ne várjanak.   

 

Mivel a fizetés jó volt és alapvetően nem kellett agyon dolgozni magam, maradtam még pár hónapot, de végül nem bírtam tovább. Megpályáztam egy másik munkahelyet, ahol most már dolgozom és a munkám is korrekt jó fizetéssel és elfogadnak mint szakembert. Ez utóbbi sokat jelent számomra. 

 

Üdv.

Babar

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!