Sziasztok!

45 éves pestmegyei férfi vagyok. Gyerekként tűzoltó akartam lenni, bár a szakmám más, a rendszerváltás után a vállalkozósdi felé sodort az élet, a válság után pedig az alkalmazotti szféra felé. A tűzoltóság sajnos a kontaktlencse miatt nem jött össze, maradtam önkéntes. Aztán voltam ingatlanos, nyomdai előkészítő, bróker, költöztető, stb, tehát munka, egzisztencia terén elég sok dolgot megjártam már az életemben. Bár a tűzoltóság a nagy hivatás, de ez itt most jelen esetben irreleváns, mivel önkéntes munka gyanánt végzem, tehát nem megélhetési elfoglaltság. Szabadúszó és különféle alkalmi munkákból élő emberként léteztem, amikor idén tavasszal megkeresett egy haverom, (tehát az ismerősnél több, a barátnál kevesebb), még anno az edzőtermezésből ismert srác, hogy lenne náluk munka, érdekel-e.

Az apja, aki nyugalmazott katonatiszt, ő a cég tulaj, a srác pedig afféle menedzser. Kislétszámú cég, távhővezetékeket forgalmaznak és van egy kis csapat, akik a fektetés után a munkaterületen a csövek illesztésénél utószigetelik azokat. Na ebbe a teambe hívtak dolgozni, 8 órás bejelentett full legál munkaviszonyba. Igent mondtam, mert bár elszoktam a mindennapos munkától, egy magyar viszonylatban egész jó bérezést ígértek. Alap, plusz a vidéki kiszállós napokért mozgópénz. Tehát ha minden nap (mint pl a nyári szezon) megyünk, akkor bőven átlag felett lehet keresni. 3 ember mellé kerültem negyediknek. Az "öreg", tehát az exkatona papa és két huszonéves srác voltak a "szigetelők", akikkel elkezdtem kijárni.

Namost nem volt egyszerű, mert az ország minden pontján voltak kiszállások, 3 hónapig szinte minden nap 4-5 órakor volt gyülekező a cégnél és indultunk ki a helyszínekre, sokesetben este 10-11-es hazaéréssel. Fárasztó volt, ha óradíjra vetíteném, akkor nem volt jobb, mint az alkalmi költöztetős fuvarozós dolog, de a folytonosság miatt megérte. Betanítottak, eleivel bénáztam, de aztán belejöttem. A két fiatal kolléga sokat "sírt, rítt", hogy a tulajok hogy kihasználnak bennünket stb, én nem álltam be csaholni, mert úgy gondoltam, hogy senkinek sem tartanak pisztolyt a fejéhez, mindig azt mondtam nekik, hogy én addig maradok, amíg élhetőnek érzem és összességében megéri. A két sráccal különösebben nem volt semmilyen sem a viszonyom, mert a 20 év korkülönbség valahogy érezhető volt. Mindig derűsen és udvariasan álltam hozzájuk és mondtam is, hogy mivel korábban órabéres voltam, más munkatempóhoz voltam szokva és más stílushoz, így bátran szóljanak, ha valami nem stimmel, hisz betanuló vagyok, de a hozzáállásom pozitív, ha kell, akár a hibákból is kész vagyok tanulni. Konfliktus nem igazán volt, talán egyszer kezdett az egyik óbégatni, hogy direkt szívatom őket, hogy telefonálok és nem dolgozom, de az igazság az volt, hogy ez egyszer történt, kb 3 percre és olyan szituban, hogy épp nem volt dolgunk, mert vártunk valamire (talán munkagépre). Meg is lepett ez az indulat, én mondtam, hogy értelmes felnőtt emberek között ezt meg lehet beszélni indulat és arrogancia nélkül is, azt ennyi.

Az élet ment tovább. Augusztus legvégén azonban szól a haverom, a "kisfőnök", hogy a srácok ki vannak akadva rám és ultimátumot intéztek neki, hogy vagy engem küld el, vagy ők mennek el. Ezt a haverral négyszemközt beszéltük meg, nem volt tanú, de ő mondta is, hogy marha ciki ez neki, mert ő hívott oda, viszont ha a két rutinos srác, akik 6 éve ezt csinálják elmegy, akkor a cégnek reszeltek. Következő nap az idős főnök, a volt katona, a haver apja, azaz a fő tulaj szervezett egy éttermi munkaebédet és meeting jelleggel felhozta, hogyha van feszültség a kollégák között, akkor itt a lehetőség a tisztázásra. Na akkor a már korábbról is kissé ingerlékenynek megismert fiatal kolléga felhozta, hogy szerinte 3 hónap alatt nem értem el azt a gyorsaságot abban a részfeladatban, amit rám osztottak, mint ahogy szerinte lennie kellene. Az öreg megvédett, hiszen vele sokszor mentem kettesben is dolgozni és az ő sebességével simán lépést tartottam, csak ezzel a két ifjútitánnal nem. Bár hozzáteszem, miattam kár és késedelem nem történt egyszer sem. A két főnök, apa és fia szarul érezték magukat, mert ők szerettek engem és nem voltak elégedetlenek a munkámmal, de beszartak, hogyha elmegy a két fiatal gyerek, akkor mi lesz. Én viszont megmondtam, hogy: munkaköri leírás nem volt, normaidő nem volt, sosem késtem, mindent megcsináltam, kárt, hibát nem okoztam, vagy maximum olyat, amit ott azonnal percek alatt orvosolni lehetett. (Amiket hallottam korábbról, hogy milyen bakik voltak, ahhoz képest ez smafu volt. Konkrétan 3 hónap alatt kb összesen fél órányi plusz munka kellett a gyakorlatlanságom miatt.)

Tehát én azt mondtam nekik, hogy én magamtól nem megyek el, mert nem érzem indokoltnak. Ha akarnak, rúgjanak ki. Nem tették meg (és pont ebbéli vacakolásuk miatt le is telt a próbaidőm, tehát szeptember 6-tól elvileg végleges, határozatlan idejű munkatárs vagyok) Az öreggel jóban vagyunk és ajánlottam neki, hogy csinálok egy vállalkozást és külsősként, akár csapatot is hozva, csinálom ezeket a melókat (ekkorra már volt, hogy egyedül szálltam ki helyszínre és mindent kiváló minőségben végeztem el). Ebben maradtunk és mondta az öreg, hogy egyelőre maradjak itthon, alapbéren továbbra is be vagyok jelentve. Okés, pár nappal később beszéltem vele telefonon. Ekkor is ezt erősítette meg, illetve azt, hogy lesz meló bőven és neki is tele van a töke a két hormontúltengéses kölökkel. Ha lefut a még folyamatban lévő dolog, akkor legszívesebben elhajtaná őket a vérbe. Namost, amiért ezt leírtam (egy pszichológiai fórumba is) és jó néven veszem a boncolgatást.

ÖNKRITIKA. Az van bennem, jópár éve megtanultam azt az alapvetést, hogy az ember maga alkotja és maga felelős az őt körülvevő valóságért. Volt olyan munkahelyem, ahol valóban nem én voltam a legalkalmasabb, de ezt beláttam és nem összeveszve váltunk el. Tehát itt is ez lenne, ezerszer lefuttattam magamban, hogy én mit szúrhattam el, hogy hol hibáztam, mert abból tanulnék is, de azon kívül, hogy nem vagyok egykorú és nem vagyok ugyanolyan rutinos, mint a két srác, más nem jött ki, hogy mit csinálnék másképp, ha most lenne június eleje. Az öreg sem tudott semmit felhozni ellenem, ők csak mentegetőztek, hogy a két srác a rutinjuk miatt hatalmas veszteség lenne a cégnek, szinte ellehetetlenülnének.

BENYOMÁSAIM. Milyen cég az, ahol az alkalmazottak zsaroloni tudják a vezetést, ahol egy kolegáris viszálykodás veszélyezteti a céget? Milyen CSAPATMUNKA(!!!!) az, ahol a fiatal kollégák nem segítik az újoncot betanulni, hanem árgus szemmel figyelik, hogy lassú-e, hibázik-e és visszajelzés adása nélkül 3 hónap után bezsarolják, ultimátumozzák a cégvezetést. Az egész annyira szürreális, mert feszkó sosem volt. Olyan, amit nyilvánvaló jelek alapján észlelek, urambocsá a visszajelzések alapján még korrigálhatok is, olyan nem. Ez a két srác tipikus, a mennyei próféciából ismert ún "szegény én" drámával sipákoltak és sajnáltatták magukat, hogy ki vannak zsigerelve és hogy más helyett nem hajlandóak melózni (pl az én állítólagos lassúságom miatt, rájuk több jut)

TÉNYEK. A tulajok (apa, fia) erősen túlhúzták a teljesítést. A 4 fős team egy nap alatt néha kb dupla ennyi ember munkáját kellett, hogy elvégezze. Így volt gondolom anyagilag életképes. Tény az is, hogy a két kölök nagyon jól melóztak, de én is hétről hétre jobb voltam. Csak ők segítés helyett inkább a hibákat keresték. ÖNKRITIKA mégegyszer: igen, valamivel lassabban tudtam haladni, de mindent jó minőségben megcsináltam, továbbá időközben nem volt semmilyen visszajelzés, urambocsá tanítás, hogy mivel tudok még hatékonyabb lenni. Amiket az öreg megmutatott, azokat mindig elsajátítottam és jobb lettem. Mondtam is nekik, hogy ha nem 3 hónapja, hanem fél éve lennék itt és hibát hibára halmozva elbasznék mindent, akkor igazat adnék és magamtól elmennék, de ezt erősen túlzásnak érzem. A

JELEN. A jelen az, hogy eltelt egy hónap, be vagyok jelentve, de fizetést nem kaptam még, igaz, egy hónapja feléjük se néztem. Ha hívtam az öreget, nem vette fel. Eddig kivártam, no meg persze mellette csináltam a melóimat. Sőt még állásokat is pályáztam. Tegnap a fiatal hívott fel és mesélte, hogy milyen zűrös volt a szeptember, de a hétvégén megbeszélik a hogyan továbbot az apjával és hétfőn hívnak. Ha nagyon kekec akarok lenni, akkor: a szeptemberi nem dolgozásommal kb lecsúsztattam azt az iszonyat sok "túlórát", ami 3 hónapig volt, azaz kb most vagyunk egálban. Addig szüttyögtek, hogy már egy teljes hónap eltelt úgy, hogy már nem vagyok próbaidős (be vagyok jelentve, ellenőriztük ügyfélkapun). Tehát ha jogkövetők, akkor felmondanak, kifizetnek és egy hónap felmondási idő is jár nekem. Az alvállalkozós együttműködés nem került szóba, de valahogy a bizalmam elkopott már irányukba. Én tudom már, hogy mit fogok tenni, de érdekelne, ki mit csinálna. (Nem vagyok egy szájkaratés, nem kezdtem el hőbörögni, meg követelőzni, eddig nagyon békésen és türelmesen vártam.)

A sztori szeptember végén itt tartott. Aztán október elején eldurrant az agyam és megírtam nekik, hogy az ígért fizetésemet nem kaptam meg, képtelen vagyok elérni őket telefonon (hetekig nem vették fel a telefont), így írásban kérem őket, hogy törvényes keretek között foglaljanak állást a továbbiákról, mivel sem felmondást, sem fizetést nem kaptam, én elérhető voltam, bármikor mehettem volna dolgozni. Na érdekes, erre egyből tudtak hívni és hápogni a hangnem miatt. Én visszavágtam, hogy a hangnem pusztán hivatalos volt, és ha ők kommunikatívabbak, akkor erre nem is kerül sor.Bementem hozzájuk. Egy havi távolléti pénzt kifizettek, törvényes felmondólevelet írtak, 30 felmondási idővel és munka alóli felmentéssel.

Tehát elvileg a hó végén még egy havi bér járni fog. Számomra akkor is szürreális, hogy aki céget vezet, nem tudja nyakon vágni a viszálykodó dolgozóját és annyira tökös lenni, hogy utasítsa, hogy a "gyenge láncszemet" tanítsa be jobban, de semiképpen se zsarolja a menedzsmentet és ne sakálkodjon. Meg is sértődött a kisfőnök haverom, hogy hogy kioktatom őt azzal, hogy azt mondtam neki, hogy fel kellett volna nőnie a feladathoz, mert egy céget nem csak szakmailag kell tudni vezetni, hanem az emberekhez is érteni kellene. Van itt mobbing, van dilettancia (nekik sem érte meg húzni az időt) mismásolás, konfliktuskerülés stb stb. És a fenti sztori, szó szerint 2017ben megtörtént.

Üdv, Zoltán