A nagy visszatérés bizony, sokak örömére, még többek bánatára, de a Munkahelyi Terror blog a mai naptól újra üzemel. 

Tisztelt Munkahelyi Terror Blog! Olvastam egy 2012-ben közzétett cikküket, mely az "Embertelenül bánnak a pénztárosokkal" címet kapta. Ennek kapcsán találtam a weboldalra és vettem a bátorságot, hogy én is leírjam szerény történetem.

cím: Így bánnak egy közlekedésben dolgozó pénztárossal

Pénztárosként dolgozom egy pályaudvaron, korábban is ennél a cégnél dolgoztam. Mondhatni ez volt az álmom, hogy ennél a cégnél dolgozhassak. Mivel elköltöztem, ezért kellett munkakört váltanom és csak pénztáros pozícióba volt lehetőség jelentkezni, cégen belül. Sajnos mérhetetlen idő és pénz lett volna a bejárás a korábbi helyre. Szép lassan rá kellett jönnöm, hogy tévedést követtem el. Fél év telt el azóta és napi sérelmeket kapok itt. Ezt a pozíciót nem, hogy semmibe nem veszik az emberek itt, lenézik ás kritizálják. Hanem napi szinten megpróbálnak lejáratni, miközben én igyekszem segíteni, tájékoztatást adni. Megtisztelem azzal az embereket, hogy köszönök és meghallgatom a problémáikat, igen, gyakori eset ez is. A kommunikáció sem működik, nem köszön szinte senki, sőt még hanyagon odahajítják az aprót is. Elgondolkodom gyakran, ha nem lenne előttem üveg, akkor képes lenne megdobni is vele? Nem csak diákokról írok, sajnos az üvegen dörömbölő idős emberek is ide tartoznak vagy akik sérelmezik, hogy mosdón voltam.

Mikor az árat mondom is csak lefelé néznek, ez azt jelenti, hogy ott van a pénz a tolóajtós átadóban, akkor teszik oda, mikor nem figyelek. Nincs hivatalos szünetünk, a munkaszerződésben sincs rész róla, ezért, ha épp nem jön senki eszek meg pár falatot. Nem dohányzok, csak mosdóra járok ki, hiszen egyedül dolgozom és nem mehetek ezáltal sehova. Mindennap írhatnék történetet arról, miket tapasztalok. A legnagyobb "pofonokat" a közalkalmazottaktól kaptam meg. Például ma reggel egy közalkalmazott vásárolt nálam, az első ember volt a nyitást követően. Nagyon gyorsan elmondta mit is szeretne, majd miután visszakérdeztem egy-egy dologra, máris belém kötött, hogy ő már elmondta egyszer és keressem meg neki. Az miért nem elég ha mond egy napot és egy város nevet. Megkérdeztem melyik megállónál szállna le, mire nem mondott semmit. Elmondtam neki milyen variációk vannak egy perc elteltével pedig  válaszolt. A közalkalmazott papírján pedig ujjal mutatta, hogy oda bélyegezzek, ahova szabályellenes. Elmondtam neki, hogy csak a másikba tehetem és miért. Majd miután jeleztem számára az árat elkezdett kérdezősködni.

Mennyibe kerül ez a része, mennyibe az a része. Nem csak magának hanem két idős embernek is kért jegyet, azokról is. Ekkor már többen várakoztak mögötte, majd közölte, mikor elmondtam ismét a végösszeget, hogy ő akkor kér még jegyet. Mondott egy települést, sose hallottam még róla. Hangosan elismételtem, hogy biztosan jól írtam le, mire belekötött, hogy nekem ezt tudnom kéne. Válaszoltam neki, hogy nem ismerem. Hozzáteszem egy járat megy ide egész nap, ezért persze, hogy nem ismerem és sose kellett ide adnom menetjegyet mióta itt vagyok. Ismerem a járatokat is, de azokkal 4 évvel ezelőtt foglalkoztam más munkakörben, azóta biztos változott, ez pedig nem tartozik közel sem a jelenlegi munkakörömhöz. Majd közölte, hogy én ezt az iskolában tanultam, mi az hogy nem tudom. Bizonyára ő emlékezik mindenre az iskolai évekből, gondoltam. Persze mindvégig igyekeztem higgadt maradni és rezzenéstelen arccal tovább ülni. Majd megkérdezte, hogy a helyet hova kérheti. Ekkor kiadtam a menetjegyet, majd ismét megszólalt, hogy a kollégám megtudja mondani én miért nem.

Miután kiadtam, megjelent a kijelzőn, hogy hova foglalhat jegyet és tájékoztattam. Mire ismét arrogánsan felelt, hogy nem is tudja, akkor mégis lehet helyet foglalni? Neki mindegy. De legyen bal oldalra. Meg ez menetirány szerint van? Meg középre, ha lehet. Ekkor már tombolt bennem a düh, hogy hogy lehet valaki ilyen. Oda adtam ahova kérte, visszafelé is megkérdeztem. Mire rávágta, hogy hát ugyanoda. A végösszegről ismét tájékoztattam, mire azt felelte, hogy a visszafele út miért drágább, ő ezt nem érti. Majd maga elé engedte az addig hallgatózott embereket, mondva, hogy ez még el fog tartani egy ideig. Majd visszatért a kérdésekkel, mire a kinyomtatott jegyeket ablakon keresztül mutattam számára ki, el akarta kérni őket. Már képtelen voltam kora reggel megint elmondani neki sorba ugyanazt és hiába mondtam, hogy máshonnan kérte, ezért más kilométer övezetbe tartozik. Ezt követően elkezdte végre az összeget előkeresni, szép lassan kivette a csak ezresekből álló pénzt és egyenként kiegyenesítette. Majd végre a helyére tette, átnyújtottam a jegyeket. Elkezdte rendezgetni őket és ott állt kint az ablak előtt még mindig minimum két percig, majd beordított, hogy viszlát. Válaszoltam én is, mivel megadom a tiszteletet, bár ő egyáltalán nem érdemelte meg úgy érzem. Miután elment hosszú percekre elárasztották a szememet a könnyek, szomorú voltam. Szomorú hogy ilyenek az emberek. Ez csak egy esemény a millióból persze. Nem rég be is panaszoltak, hogy elvettem a kislányának a pénzét (310ft-ot). Személyesen még ezt mondta, írásban már többet kértem el tőle. Azt mondták a munkahelyen az a szerencsém csak, hogy vezetem a gépbe ki mennyivel fizet. A kislány többel fizetett, amit bele is írtam és többet is adtam neki vissza annak rendje és módja szerint. Ezért nem kaptam levonást. Már azon vagyok, hogy új munkahelyet keresek, nem bírom sajnos.

Év végéig szerettem volna itt dolgozni, de nem érzem, hogy én ennyi bántást még addig elviselek. A szerződésem is határozott mióta a cégnél vagyok, ezért sok mindentől meg lettem fosztva már. A fizetés itt sem sok, mondhatni a 2 műszakban dolgozók is többet keresnek, bármelyik raktárban. Nincsenek hétvégi szabadnapok, nem igen tart már semmi itt. Talán máshol nem ez a helyzet már ebben a pozícióban, de nekem olyan leckét adott az itt töltött idő, hogy soha többé nem fogok ilyen munkát csinálni. Visszanyerem ezután a jókedvem és ismét mindennap mosolyogva, jókedvvel tudom majd tölteni a napjaim. Szerettem emberekkel foglalkozni, de ezt az érzést itt megölték bennem egy életre attól félek.

Természetesen a címen lehet változtatni vagy a tartalmat szűkíteni, megosztását Önökre bízom. Nekem kicsit könnyített a lelkemen, hogy leírtam.

Üdvözlettel: egy közlekedésben dolgozó pénztáros