Kedves Blog! Évek óta olvaslak Titeket, gondoltam én is megírom a tapasztalataimat. Ha gondoljátok tegyétek ki, aláírás alul. Ha zagyva vagy ilyesmi probléma van vele, átírhatom. A tanulság belőle talán az lehet, hogy ha valaki meg akar harcolni a létéért, ne várjon arra hogy mások segíteni akarnak neki, vagy hogy a körülmények változásában se bízzon. Csak önmagában, és abban hogy LEHET GERINCESEN csinálni, hiába nem lát rá példát.

10 év munka.

Nehezen indultak a dolgok tíz évvel ezelőtt, igazából fogalmam sem volt mi akarok lenni. Ezen a helyzeten csak tovább rontott az, hogy a családból folyamatosan terrorizáltak, találták ki az okos ötleteket – mert hát vinned kell valamire az életben. Mégis vittem valamire, magamtól, 30 éves koromra van egy cégem ami a piacon kimagasló minőséget tud produkálni, reklámra sem szorul rá. Két félbehagyott technikusi ellenére is, amit mindenki szerint azért nem fejeztem be, mert lusta voltam. Hál'Istennek villamosmérnökin csak a index kitöltéséig bírtak elzsarolni. 
A környezetemben mégis ugyanaz van mint 10 éve, mindenki csak a száját húzogatja, vagy legfeljebb csendben irígykedik (ez az új tényező). Nem mondom, ez aztán a motiváció. Ha kevesebben "akartak volna jó nekem", és többen bíztak volna bennem -élni és élni hagyni- alapon, nos ugyanez a mostani állapot már 3-4 éve fennállhatna, és lehet hogy lenne feleségem, gyerekem is. De nekem egészen más szerepet akartak szánni a többiek. Van egy pár alapszabályom már tizenéves koromtól: nem fekszek le semmilyen családtag parancsainak / ötleteinek, soha nem megyek nyugatra dolgozni, nem veszek fel hitelt, nem akarok hónapról – hónapra élni illetve amint lehet nélkülözni fogom a tömegközlekedést. Nos ha nagyon szigorúan veszem, és az első pillanattól számolom, így is csak 5 évbe tellett a gondolattól célba érni úgy, hogy támogatóm (sem anyagi sem erkölcsi értelemben) nem volt, sőt rendszeresen erőszakkal kellett véghezvinnem ésszerű dolgokat hülyékkel, érdektelenekkel szemben. Ezt nem azért írom, hogy fényezzem magam – hanem azért, hogy mindenkit arra biztassak: ne adja el a lelkét, és ne adja fel az álmait. Akkor sem, ha rádöbbent: évek óta minden (összes) oldalról kizárólag suttyók veszik körbe, akik valójában ellenérdekeltek a sikerében – akármit mást is mondanak.

Az első állásom őrködés volt egy boltban. Két hétig bírtam. 12 órát álldogálni (meg néha sétálni) 5000 Ft-ért, ennél még a semmi is jobb.

Aztán sok "ügynöki munkás", és egyéb dolog lepattintása után hívtak attól a cégtől, ami megadta a lendületet egy életre.

Jó cég volt alapvetően, hiába volt kemény a munka. Betanított segédként volt, hogy egy húzós hónapban (napi 10 óra, heti 6 nap) megkerestem a 190-et, 8 órára bejelentve, plusz a jatt, ami akkoriban, 2007-ben még létező fogalom volt, nos volt hogy elvoltam csak belőle. - Jattot manapság már akkor sem kapunk a legtöbb esetben, ha kérésre plusz munkát csináltunk, és direkt nem kérünk érte külön pénzt akkor sem, ha már tényleg kellene. - Egyre inkább erre tartunk. De visszatérve: abban az évben, de legkésőbb 2008-ra mindent megtanultam, amit csak kellett. Onnantól csak a tőke hiánya, vagy pusztán az életkorom (a fiatalokat automatikusan lenézik, az öregeket akkor is tisztelik ha nem szolgálnak rá) akadályozott abban, hogy önállósodjak.

Az első valódi munkahelyemről másfél év után ki kellett lépjek, mert nem bírtam a hajtást. Meg a légkört, a jó emberek sorban elszöktek. A tulajdonos (apjától örökölt dologba ült bele) lopott – csalt – hazudott, elszórakozta a bevételt. Mondjuk ő legalább gondolt arra, hogy fizessen. Halkan megjegyzem abban a cégben lopott más is, bár nem meglepő, hiszen alap népszokás. Mégis nagyon jó cég volt, főleg az elején. Tudtam venni egy használt autót, bútorokat, számítógépet, TV-t. Utána jöttek a bajok, semmire nem futotta utána vagy 7-8 évig, egyhelyben topogtam.

Menekültem a süllyedő hajóról és másik, kicsit hasonló szakmában helyezkedtem el megint kb másfél évre. Építőipar, nem kell bemutatni. Nulla bejelentés, fizetés helyett karácsony előtt előleg, hideg, kosz, selejt emberek. De valamire mégis jó volt azon kívül, hogy össze tudok kötni vezetékeket: megismertem egy csomó bukott vállalkozót, és ki tudtam hámozni a történetekből a bukások valódi okait. Nos onnantól voltam sikerre ítélve, természetesen sok egyéb fontos dolog mellett amit NEM TUDOK, a kutyát sem érdekli azóta, be tudok-e kötni egy xy vagy fajta vezérlést. De tudom: az önnön pénzéhesség, és a másokba vetett bizalom (akkor is ha család, barát, s nem csak egy hiéna fővállalkozó) előbb utóbb megbosszúlja magát.

Aztán egy életre otthagytam az építőipart, és visszatértem a szakmámhoz. Ott következett be az az utolsó 4 + 2 év, amikor is talán végleg megutáltatták velem az emberiséget. De ami biztos: megesküdtem, hogy az volt az utolsó "munkahelyem". Függetlenség, vagy kötél, és ezért semmi sem drága.

• Már akkor tudtam hogy hazudsz, amikor azt mondod hogy nem tudsz többet adni. Voltak napok, nem is egy sorban, amikor a havi béremet hoztam tisztán. Most már, hogy csinálom bizonyítékom is van rá, hogy mennyire egyszerű ez az egész vállalkozósdi. Még anyag-spórolásra sem kell kényszerülni (főleg nem parancsra), mert egyrészt megbosszulja magát, másrészt bőven belefér. Pontosan ugyanazt csinálom mint eddig, sőt, bizonyos értelemben kevesebbet, mégis most 3 - 5 X többet keresek. Még a felelősség is ugyanannyi, sőt kevesebb, mert itt biztosan nincsenek mocskos ügyletek a háttérben. De mégis nekem kellet sajnálni téged, titeket... 

Válság is volt ugyan közben, utaltam rá hogy az első jó munkahelyemen 190-et is kerestem segédként, na itt főszerelőként a rekord 180 volt, rosszabb háttér mellett.

Időpazarlás volt iskolákba belekezdeni anno, de az igazi időpocséklás, a 2008 – 2015 közötti időszak meg egyenesen káros volt, pszichikailag és fizikailag is. Tapasztalatszerzés, ugyan már. Begyűjtöttem az ízületi gondoktól, az aranyéren át, az allergián keresztül az idegbetegségig mindent, havi 80-120 000 Ft-ért cserében. Csak azért, hogy legyen túró-rudira és cigire, vagy ezekre + lakbérre pénzem, hát ennél még a tizenéves kor is 100X jobb volt.

Aztán évek után kerek perec közlik az emberrel, hogy ő ott sosem lesz 8 órára bejelentve, és ha tovább akar képződni a szakmájában, oldja meg, ahogy tudja. Persze a cég az alakult szépen, lett új kocsi, satöbbi.

Képzeljük el azt, amikor a két bunkó "Pestre felköltözött" személy (az ügyvezető, meg az úgynevezett üzletkötő) kérkedik nekem a diplomájával, mikor magyarul egyik sem tud legalább nagyjából helyesen leírni egy mondatot. Egyet sem. De tényleg nem, gyakorlatilag fél-analfabéták. És ezek mondták, amikor a pénzre került a szó, hogy én tetszettem volna többet tanulni (papírokról van szó). "Nem tetszettem", mégis tudok írni – olvasni, vannak természettudományos és történelmi ismereteim, attól tartok jóval több mint nekik együttvéve...

Remélem egyszer találkozunk valahol 10-20 év múlva: én ugyanaz leszek, Ti meg adogatjátok a szerszámot valakinek, vagy vésitek a falat a kétdekással a zsebben.

V. Tamás.

Kedves Munkahelyi (T)error blog!

Szeretném megosztani veletek az én sztorimat, amit friss diplomás pályakezdőként volt szerencsém megélni és mely intő jelekre érdemes odafigyelni egy-egy adott munkahely választásánál és, hogy mennyire nem szabad naivnak lenni pályakezdőként. Adott egy közgazdasági szakgimnázium Budapest belvárosában, ami tanügyi adminisztrátor munkakört hirdetett meg nyár vége felé. A diplomám nem kifejezetten ehhez kapcsolódott, viszont volt egy OKJ-s képesítésem, amivel úgy gondoltam, hogy esetleg megfelelne. Tudniillik ezek a szakgimnáziumok újabban centrumokba vannak osztva, amik közrefogják az összes szakgimnáziumot, amik ugyanazon az oktatási területre specializálódnak itt adott esetben közgazdasági ágra. Ez a kis kitérő a későbbiekben lesz érdekes. Visszakanyarodva a sztorihoz. Megpályáztam a pozíciót és pár nap múlva fel is vette velem az iskolatitkár a kapcsolatot, hogy szeretnének interjúra hívni.

Az interjú napján időben megjelentem és a portásnak jeleztem, hogy interjúra jöttem. Itt kezdődött az első intő jel. Meglepően konstatálta, hogy most lettem behívva? Hát értekeznek a tanárok! Feltelefonált a titkárságra, hogy itt van egy jelentkező és fel lettem küldve az igazgatói titkárság elé. Ott fogadott az iskolatitkár mondván, hogy egy kis türelmet kérne tőlem, mivel az igazgató értekezletet tart, viszont nem tudja sajnos meddig tart. Egy ideig várakoztatott, majd amikor felszólt az portás ismét, hogy itt a következő jelölt nagy feszengve bement az értekezletre és kihívta az igazgatóhelyettest, aki az interjút elég rövidre fogta nem volt több 5 percnél. Tehát mi ebből az első intő jel? Miért tart értekezletet az igazgató abban az időpontban, amikor valaki be van hívva interjúra? Elkönyveltem ezt annak a számlájára, hogy manapság mekkora fejetlenség uralkodik a közoktatásban. Másfél hétig semmit se hallottam az iskola felől tehát elkönyveltem, hogy biztos túl fiatalnak tartanak a pozícióra. Majd az iskolatitkár felvette velem ismét a kapcsolatot, hogy szeretnének behívni egy próbafeladatra. Ez rendben lezajlott nem volt semmilyen extra feladat, csak fogalmazás. Viszont itt jött a következő intő jel.

A feladat végén a tanügyi irodában nekiszegeztem a kérdést, az ott dolgozónak, hogy mellé keresnek-e embert vagy a helyére, mert három íróasztal volt ott. A válasza az volt, hogy a helyére. Tehát mi volt a második intő jel? Három ember munkáját kell végezni egyedül? Másnap az igazgatóhelyettes hölgy felhívott, hogy szeretne gratulálni engem választottak. Én meg kitörő örömmel fogadtam a hírt, hisz hurrá megvan életem első felnőtt munkahelye! Az igazgatóhelyettes kérte, hogy minél előbb kezdjem el a betanulást, mert a tanügyes már csak másfél hétig van az iskolában és sok mindent meg tudna mutatni. Előtte még a megfelelő papírokat hozzam be az iskolatitkárnak, ez meg is történt. Következő héten el is kezdtem a betanulást az első nap minden flottul ment a papírjaim a centrumba fel lettek küldve. Kedden jött a harmadik intő jel. A centrumigazgató és két helyettese megjelentek az iskolában miattam és elővették az igazgatót, hogy miért tartózkodok itt kinevezés és szerződés nélkül. Itt tudtam meg, hogy az iskolaigazgató és a centrumigazgató szívből gyűlölik egymást és az igazgatót minden eszközzel fel akarják állítani a székéből. Végül a centrumigazgató megengedte, hogy ott maradjak és ki lesz fizetve ez a két munkanap.

Az igazgató pedig főigazgatói figyelmeztetést kapott. Majd a szerdai napom után, mikor hazaértem a tanügyes hívott fel, hogy az igazgató üzeni, hogy a héten ne jöjjek be többet, mert nem akarja azt, hogy ha megint valaki bejön, a centrumból ellenőrizni ne találjon, ott engem különben kirúgják az igazgatót. Ezt tudomásul vettem miután felhívtam az igazgatót és megbeszéltem vele, hogy hétfőn munkába állok reggel és addig a papírjaim el lesznek rendezve és megjön a kinevezésem is. Hétfőn jött a nagy feketeleves miután bementem első önálló napomon, mivel a tanügyes kolléga már nem volt ott. Az igazgató azt mondta, hogy nem vehetem fel a munkát, mivel nem küldték vissza a centrumból a kinevezésemet és írjon az iskolatitkár egy feljegyzést, hogy megjelentem, viszont kinevezés hiánya miatt haza lettem küldve. Ezt mind, azért mert, már nem mert engem úgy munkába állítani, hogy valami papírom nincs meg, mivel őrülten ragaszkodott a nyamvadt igazgatói székéhez, nehogy a főigazgatóság okot adjon rá, hogy kirúgják. Az iskolaigazgató annyit mondott, hogy nem tudja, mikor jön meg a kinevezésem, viszont ha meglesz, azonnal hívnak.

Hozzáteszem kedden azért felhívtam őt, hogy mi a helyzet a papírjaimmal és azt válaszolta, hogy még mindig semmi, de azért jöjjek, be holnap reggel meglátjuk mi lesz. Mi van? Mondtam neki, hogy akkor jelezzenek, ha a papírjaim meg lesznek addig nem mennék be. Úgy gondoltam ne csináljanak belőlem bohócot, hogy berángatnak kétnaponta, hogy vagy elkezdhetem a munkát vagy nem. Egész héten vártam a telefonra, ami nem jött és következő hét elején felvettem újra az igazgatóval a kapcsolatot, aki azt mondta, hogy nem írta alá a centrumigazgató a kinevezésemet, de nem indokolta meg miért. Több szájból hallottam az iskola dolgozóitól, hogy csak annyit kellett volna az igazgatónak csinálnia, hogy felhívja telefonon az első önálló napomon a centrumigazgatót, hogy itt vagyok és munkába szeretne állítani, ám azonban gyerekes dacból, gyűlöletből nem hajlandó ezt megtenni.

A centrumigazgató pedig addig nem adja áldását a munkába állásomhoz, amíg nem hívja fel őt az iskolaigazgató. Azon a napon az igazgató közölte velem, hogy keressek másik munkát, ergo nem hajlandó egy telefont megereszteni azért, hogy munkába álljak puszta gyűlölet és hatalmi harc miatt. Két és fél hétig abban a hiszemben voltam, hogy van munkám és a végén egy nagy semmi lett belőle csupán azért, mert ilyen gyermeteg dilettáns emberek vannak igazgatói székekben. Azóta sincs tanügyi adminisztrátor az iskolában és a diákok dolgait a két igazgatóhelyettes és a másik iskolatitkár látja el, aki nem mellesleg eddig két pozíciót látott el. Most már hármat. Végezetül tehát első lehetséges munkahelyemen csupán egy hatalmi harc tárgyaként voltam jelen, de belegondolva, hogy ha ilyen állapotok uralkodnak abban az iskolában és három ember helyett kellett volna dolgoznom még jobban is jártam, hogy nem jött össze a munkahely, csupán azt bántam, hogy elraboltam tőlem két és fél hetet, amit hasznosan, munkakereséssel tudtam volna tölteni.

De ki szeretném fejezni abbéli döbbenetemet, hogy embereket tárgyként kezelve azok megélhetésével szórakoznak vezetői beosztású emberek. Fel kell, ismeri az intő jeleket, hogy valami nem stimmel egy hellyel, viszont itt én pályakezdőként rá voltam szorulva arra, hogy várjak erre a munkahelyre, hisz tudjátok mennyire nehéz egy pályakezdőnek elhelyezkedni, ha nincs, aki tolja valami csókos helyen a szekerét.