Tisztelt Szerkesztőség!


Röviden egy a mai világban már szinte mindennaposnak számító történetet írnék le az alábbiakban, legfőképp azért, hogy okuljunk belőle, s bemutassuk, mit eredményez a munkahelyi terror, a pénzsóvár álnok emberek, naív segítőkészség, és a nem kellő utánajárás elegye.


A történet a Magyar Posta egyik nagyforgalmú fiókjában játszódott. Sokan nem tudják, hogy a Magyar Posta saját dolgozóira minden létező módon nyomást gyakorol, annak érdekében, hogy a Magyar Posta Biztosító számára ügyfeleket hajtsanak fel! A dolgozók tudják, hogy hozni kell a kvótát, mert az állásukkal játszanak. Ezért a mindenféle pénzügyi terméket nem csak erre kiképzett munkatársak, de akár egy levélkihordó postás vagy ajándékbolti eladó is árul. És ebben benne van az is, hogy tájékoztatást ad a termékről, a maga módján. A lényeg a kötés, mondanom sem kell. Így történt 2011-ben, hogy a Magyar Posta egyik alvállalkozójának dolgozó hölgyet is megtalálták egy ajánlattal. Mivel napi kapcsolatban állt az ottani munkatársakkal, jó viszonyban is voltak, s tudott a kíméletlen kötési kényszerről, nyitottan állt az ajánlat felé, amit neki nyugdíjelőtakarékosság névem mutattak be. A termék neve is "PostaNyugdíjProgam" volt, s azt állította a reklámozó illető (főállásban levélkihordó), hogy havi 5500 forintot elég két évig fizetni, aztán fel lehet mondani a szerződést. Minden más, lényegi információ homályban maradt, vagy ki lett dumálva frappáns szöveggel. Avval érvelt még, hogy a szerződőnek mindegy, a bankszámlájára vagy ide fizeti a pénzét, így is úgy is megkapja a végén, de ha megkötik a bizniszt, akkor őt nem rúgják ki! Sajnos a hölgynek szimpatikus volt az illető, megsajnálta, s ráállt a dologra. Rohantak is egy másik alkalmazotthoz, akinél kitöltötték a szükséges papírokat. Bocsánat, túlzok, egy db kis fecnit, ami tartalmazta a szerződő adatait, és ami a legfontosabb, a két postai munkatárs nevét, azaz kik hozták az üzletet, és kik kapják a jutalékot.




Ezek után a hölgy két évig rendszeresen fizette is a havidíjakat, amit időközben 5800 forintra emeltek egyoldalúan. Azzal, hogy így akart segíteni ugye eleve lemondott pénzének aktuális vásárlóerejéről, s a betétkamatról, amit egy bankban kapott volna. Segíteni akart, önzetlenül, talán túl naívan is. A befizetésekről kapott értesítésekből kiderült, hogy a Magyar Posta Biztosító még valami 2% körüli hozamot is ki bírt magából préselni a végeredményben több, mint 130 000 forintot meghaladó befizetésekre. A két év letelt, s ő ment felmondani a szerződést, amit ezúttal már más postai megbízott munkatárs gyorsan el is intézett. Ekkor derült ki, hogy ő valójában egy életbiztosítást kötött anno (szép teljes nevén: folyamatos díjas díjvisszatérítéses elérési életbiztosítást), amit fizethetett volna még 18 éven keresztül, de a felmondással most a biztosító visszavásárolja tőle kötvényét 60 000 forinttért. Azaz elbukott kb. 70 000 forintot! S mindezt azok után, hogy mindent lepapíroztak! Persze az első lesápadás után felháborodva vonta felelősségre a "beszervező" kollégát, aki csak mosolygott rajta, s minden állítását tagadta! Ezek után kezébe nyomtak egy tájékoztató füzetet, mely erre az életbiztosításra vonatkozott, s melyet jó két évvel ezelőtt kellett volna megkapnia. Ebből aztán kiderült, semmit sem lehet tenni, véglegesen bukta a pénzét. Maximum átváltoztathatta volna egy jelentéktelen életbiztosításra leszámitolással, de akkor természetesen semmit sem kap vissza pénzéből, vagy fizethette volna tovább az egyébként rendkívül előnytelen életbiztosítást az eredeti feltételekkel. Elég annyit megemlítenem, hogy egy sajnálatos haláleset bekövetkeztekor mindösszesen 300 ezer forintot fizetett volna a biztosító...


A nem megfelelő informáltság, a jóhiszeműség és a karvalytőkés szemlélet munkahelyi átvezetése ezt eredményezte tehát. Megmaradt egy sunyi, aljas munkatársnak a munkahelye, még némi jutalék is ment a fizetésére két évig, s a Magyar Posta Biztosító szép haszonra tett szert. Maradt még egy átvert, kifosztott hölgy is, aki szintén gazdagabb lett egy tapasztalattal. Az ő részbeni felelősségét sem vitatva, azét az elgondolkoztató, hogy az ilyen és ehhez hasonló pénzügyi termékeket egyáltalán lehet árulni legálisan az országban. Hiszen kockázatot gyakorlatilag semmit sem vállalnak ezek a cégek, s az ügyfél vagy belekényszerül egy időközben egyoldalúan módosított összeg további fizetésébe, egy előnytelen, nem értékálló "szolgáltatás" igénybevételére, melyen biztosan veszít, vagy próbálja menteni befizetéseit, de sajnos rablással egyenértékű az, ami ilyenkor rá vár. Mindezt persze lehetővé teszi az ebben résztvevő postai dolgozó is, aki valószínűleg a kínált terméket annyira ismeri, mint Győzike a kvantumfizikát. Ha mégis tisztában van vele, az rosszabb, hiszen szándékosan hazudott és átvert egy kollégát saját érdekében.


Én személy szerint mindenkinek azt javaslom, ha netalán lenne havonta pár ezer forintja, melyet szabadon elkölthet, hogy költse bármi másra, de messziről kerülje el a bankokat, biztosítókat, vagy más hasonló szervezetet, s különösen a Magyar Posta Biztosítót. Fent említett postai alkalmazottnak kívánom, jutalékát költse gyógyszerre!


Üdvözlettel:


Egy rendszeres olvasó, ki szeretné megőrizni névtelenségét

Maximálisan egyetértek a levél írójával, úgyis, mint gyakorló álláskereső hasonló tapasztalataim vannak. Csak egy példa: Tavaly jelentkeztem egy nagy multi gyárába, két, különböző szakterületet érintő diplomám is van, így bíztam benne, hogy egy ekkora helyen csak akad valami a magamfajtának. Ugyan a cégnek van saját HR osztálya, de mint kiderült ők nem foglalkoznak ám a csóri álláskeresővel, hanem kiadják azok adatait egy fejvadász cégnek, akik megcsinálják az előszűrést. Így is lett esetemben is. 

Egyszer csak keresnek, hogy megkapták az anyagomat, de nézzek már rá a gyár oldalára és jelöljem meg nekik azokat a területeket, ahol szívesen dolgoznék - majd el ájultam a gyönyörtől, még válogathatok is! - és küldjem el nekik mailban, majd keresnek.  Oké, gondoltam nyitottam egy doksit és szépen belinkelgettem az hivatkozásokat majd elküldtem.  Pár nap múlva hívnak, h menjek be.

Bemegyek, jön a kishölgy ezzel nyitott: Megkapta a levelem (figyelj!!!) de miért doc-ban küldtem a linkeket, csak nem gondolom, hogy ő másolgatni fogja a doksiból és beilleszteni a böngészőbe, h kiderítse, h én mit akarok?  Mondtam neki, hogy bocsánat, de nem, nem gondolom. Azt gondolom, hogy CTRL + KLIKK-kel megnyitja a doksiból.  Néz rám, előveszi a laptopot, kipróbálja, majd felpattan és kiabálva átrohan a szomszéd szobába a kollégájához, h nézze már ő is mit tanult. 

Azt hittem, h lefagyok. Ez döntött a sorsomról mérnökként. Lement az interjú, azóta sem láttam őket és ők sem kerestek. Hát ennyit erről. Még mindig állást keresek...

Tisztelt MT weboldal üzemeltetők! 

Az oldaluk tetszik, a kommentelőket (akinek ez nem inge, az ne vegye magára!) kevésbé szeretem, nagyon tudják szídni egymást bizonyos esetekben; máskor valóban segítő ötleteket adnak, az jó dolog.  Én nem bizonyos cégre szeretnék panaszkodni hanem úgy általánosságban a vadkapitalista szabad munkaerőpiacra, nem valamilyen állásban jártam pórul hanem abban hogy képtelenség állást találni; ha úgy ítélik hogy érdemes megjelentetni az írást akkor tegyék fel az oldalukra a többi közé (előre is köszönöm).  Az itt előadott gondolatok nem kizárólag tőlem származnak, több embertől is szedegettem őket össze, hiszen olyan most a helyzet Európaszerte hogy magas a munkanélküliek száma. Ha a gyerekeimet iskolába járatom s valamelyikük fizikus akar lenni, úgy megverem majd mint szódás a lovát, válasszon szépen olyan szakmát melyben majd boldogul! Elképesztő hogy manapság mennyire nem kell a cégeknek egy-egy bizonyos diplomás, például fizikus; fiatal vagyok (harminc alatti) még csak azzal sem vígasztalhatom magamat hogy az alkalmazók nem vesznek fel negyven év feletti embert! Távol álljon tőlem hogy kijelentsem, egyetlen fizikus sem boldogulhat! Boldogulhat ha valami jól működő laborban ügyesen benyalja magát (a benyalást tökéletesen buddhista módon értem: elvégzi a munkáját rendesen, nem bajlódik a kollégáival, nem pofátlankodik a főnökeivel, s mindenekelőtt teszi magát hogy holnaptól majd Nobel-díj gyanús dolgokat fog publikálni); egyébként nehezen boldogul, amikor az egyetemet befejeztük s elkezdtem állás után vágtatni két volt évfolyamtársamat vadásztam le (csak úgy véletlenül), kasszásként dolgoztak az egyik TESCOban. 

Erdély legnagyobb városából írok (így oly magasztos munkaerőpiaci elemzésem a romániai rendszert méltatja most), de a tisztábban látás kedvéért azért megjegyzem: Budapesten is töltöttem néhány évet – ott sem volt könnyű munkát kapni; mikor kaptam akkor nem a mindenféle HR-es cégeknek köszönhettem a dolgot hanem annak hogy véletlenszerűen besétáltam egy céghez melynél súlyos emberhiány volt, alkalmaztak abban a hónapban, kifogástalan, szabályszerű munkaszerződéssel (kis fizetéssel); ”kenyérbe estem”, ez nem az én érdemem hanem a vakszerencse műve volt, azóta is hálás vagyok érte az Univerzumnak!  Amint azt már említettem, most Erdélyben futok a munkáltatók után de azok valamilyen titokzatos oknál fogva messzire menekülnek.  Néhány szót a HR-esekről (ismétlem önmagamat, az a tiszteletteljes kérésem hogy akinek ez nem inge az ne vegye magára, akinek pedig inge az öltözzön fel nagyon gyorsan).