Bevallom őszintén nagyon vágyom a munkahely váltásomra, ahhol nem egy hangos társaságban kéne lennem az egyik védett munkahelyen belül. Az a szerencsém van, hogy az ipari zajvédő fültok mellett meg tehetem azt, hogy 30 munkanap után 1 hétett otthon maradhatok vagy nappali ellátást vehetek igénybe.
Ha normálisan mindegyik Nyugdijszerű ellátás elérhetné végre a Bruttó havi Minimálbér szintjét, akkor nem járnék oda dolgozni ahhol 2014. Májusa óta járok oda.
@Jumbóka: Semmi köze a munkáltatónak ehhez. Ő majd csak akkor akarjon ilyen tutibiztosra menni, ha a munkavállaló is ezt teheti. Van gyereke, hát van gyereke, majd ha beteg lesz, akkor szopik mint a torkos borz. A munkavállaló is olyan dolgok miatt szopik, amikről nem tehet, amikhez semmi köze. Az ostoba multi makacsság, a barom döntések, a KKV szarrágása stb. Oda-vissza van szopás, nem?
@: Fater háromműszakozott fegyvergyárban, mutter főkönyvelő volt és egy KTSZ-t vezetett, simán otthon hagytak ilyen gyerekbetegségekkel. Napközibe se jártam, hatévesen haza kellett menni, nem elhagyni a kulcsot és nem a nyolc liter töltött káposztát melegíteni, hanem kivenni belőle. Persze ma más idők járnak. Sokkal veszélyesebb a világ, és harminc évesen az emberek még a nyálukat csorgatják.
Angliába simán kérnek, de legalábbis az eddigi munkahelyek listáját, még egy segédápolói álláshoz is. És az a röhej, hogy fel is hívogatják a munkaadókat. Amik közül jó néhány persze már nem is létezik.
@Nyaldmegamakkom: A te célközönséged a zsákfaluban lévő, 50 IQ-val rendelkező, makk részeg, embertömeg. Azok biztosan nagyon jókat kacarásznak a primitív képzelgéseden. :)
@Nyaldmegamakkom: Na de cuccuka! Figyelj már!
A világban a nyomorék, kétforintos ribancokra is elég nagy kereslet van, mert sok perverz állat van! :))
Na de te szerinted mennyit érsz, vén, részeges, buta, elhízott, disznóként ?
Még röfögni sem tudsz dallamosan, öreg ! :D
@Nyaldmegamakkom: Te borzalmasan primitív, kretén vagy, legalább is az online térben. :) A képzelgéseiden nagyon jól szórakoztam. :))) Ami a stílusodat illeti, meg mernék esküdni, hogy kőbányán laksz, valami lepukkant önkormányzati putriban, és két sör között tolod ide a sok hülyeséget, makk részegen. :) A stílusodból ez jön le, úgy hogy nincs mit szememre hányjál. :))
Munkahelyi (T)error
Utolsó kommentek:
Evajunior1983 2026.01.31. 09:37:11
Ha normálisan mindegyik Nyugdijszerű ellátás elérhetné végre a Bruttó havi Minimálbér szintjét, akkor nem járnék oda dolgozni ahhol 2014. Májusa óta járok oda.
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Michel Djerzinski 2023.08.12. 20:28:19
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Szumátriai Patkánymajom 2023.04.17. 10:47:37
@Jumbóka:
Nekem is hiányzik egy kicsit, hogy idepörköljek, ezt-azt...
Ezzel is telt/telik a "munkaidőm"...
Dolgozni...ennyiért...azt azért nem...
Csak úgy csinálni, mintha...
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Mesterséges Geci 2023.04.17. 08:19:48
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Jumbóka · http://lepcsohazonkivul.blog.hu/ 2023.04.16. 20:24:08
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Mesterséges Geci 2023.04.16. 08:14:23
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
BettinaTina 2023.02.26. 01:36:08
Bejegyzés: A zsarnok kolléganő
Nyaldmegamakkom 2023.01.29. 08:36:30
Aztán mami elittad már a kovidbalhén összelopott pénzed te fattyú?
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
www.miertcion.blogspot.com 2022.07.09. 20:48:10
Bejegyzés: A főnök haragszik, ha beteg a gyerek
Szumátriai Patkánymajom 2022.07.09. 07:53:23
A mai világban nincs ilyenre idő, sem pedig szükség, hogy szaporodás.
Így is több, mint 7 milliárd getvadék él, ezen az elátkozott, rohadt bolygón.
És akkor Jucikának sem kell otthon dögleni, 3-4 évet, a taknya-fattya , ivadékával.
Több , mint 7 milliárd...Húúúú...még leírni is rettenet...
Minek kell még több???
Van fogamzásgátló, kotongumi...és más lehetőség is, hogy elkerüljük a szaporodást, meg az egyéb ilyen baromságokat.
2022 van, nem pedig Ratkó genya, és társai.
Nem kell már mindenféle ivadékot, a világra fosni.
Manapság csak a pénz, szingliség, egzisztencia, függetlenség, és a karrier számít.
A többi címeres ökörség, mehet bátran, a lecsóba, vagy a susnyásba.
Ha nincs Jancsika, meg Juliska, akkor bárányhimlő , és egyéb ilyen baromság sincs.
Hol itt a bonyodalom...???
Bejegyzés: A főnök haragszik, ha beteg a gyerek
www.miertcion.blogspot.com 2022.07.06. 18:50:25
Bejegyzés: A főnök haragszik, ha beteg a gyerek
www.miertcion.blogspot.com 2022.07.06. 18:36:02
Bejegyzés: A főnök haragszik, ha beteg a gyerek
www.miertcion.blogspot.com 2022.07.06. 18:16:01
Bejegyzés: Szerződés nincs, a próbamunkát nem fizetik
www.miertcion.blogspot.com 2022.07.06. 17:48:56
Bejegyzés: A legújabb hülye divat munkáltatói oldalról: referencia kérés
Diorella Queen 2022.05.16. 22:17:28
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Diorella Queen 2022.05.16. 22:14:53
A világban a nyomorék, kétforintos ribancokra is elég nagy kereslet van, mert sok perverz állat van! :))
Na de te szerinted mennyit érsz, vén, részeges, buta, elhízott, disznóként ?
Még röfögni sem tudsz dallamosan, öreg ! :D
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Nyaldmegamakkom 2022.05.14. 14:53:29
még mindig annyira eredeti vagy a pusztító oltásaiddal mint a józsefvárosi kínaitól kéz alatt vett rolex :P
,,I,
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Nyaldmegamakkom 2022.05.14. 14:52:12
sőt a retkes nénikédből is megélek, akinek a pinaszőrét bodorítom a bécsi bordélyházban :DD
te nyomorék 2 forintos vén ribanc ;)
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Diorella Queen 2022.04.19. 20:46:55
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt
Diorella Queen 2022.04.19. 20:45:16
Bejegyzés: Kevesebb lesz a fizetés a koronavírus miatt