Munkahelyi (T)error


2011.feb.25.
Írta: Despota 40 komment

Embertelen körülmények között dolgozunk

Hosszas munkakeresés után két héttel ezelőtt munkába tudtam állni. Munkáltatóm 4 órára jelentett be, elvileg munkába állásom első napjától kezdve, viszont rendkívül érdekes dolgokat tapasztaltam a nála eltöltött idő során. Alkalmazottai minimum napi 9 órában dolgoznak,…

Tovább

Kiutáltak a munkahelyemről

Régóta szerettem volna nyilvánosságra hozni a történetemet, azonban nem igazán tudtam, hova is fordulhatnék. Most bukkantam rá erre a blog-ra és úgy gondoltam, megosztom másokkal, hogyan is jártam. Húszas éveim elején járó lány vagyok, levelező tanulmányaim mellett szeretnék…

Tovább

Gusztustalan, amit ezek a cégek csinálnak

 Amennyiben kíváncsi a cégek nevére is, kattintson ide!   Pár álláskeresési történetet szeretnék megosztani az olvasókkal amik között van enyhén szólva vérlázító is!   1.Az első és egyben szerintem leggusztustalanabb egy neves biztosító cég felvételén volt.…

Tovább
süti beállítások módosítása