Haza kellett szöknünk külföldről

3 hónappal ezelőtt felvettem a kapcsolatot egy ismerősöm által ajánlott Külföldi Munkaerő közvetítő cég fejvadászával. Mint ahogy az ilyenkor szokott történni elküldtem neki az önéletrajzom a kért adatokat és az ehhez szükséges dolgokat. Napi kapcsolatba voltunk a fejvadásszal így összesen 6 alkalommal kaptam időpontot, hogy hétvégén indulhatók ki dolgozni és mind a 6 alkalommal, az utolsó pillanatba különböző kifogások miatt le lett mondva az indulás. Már le is mondtam erről az egész munkáról, mikor ismét megkeresett ez a fejvadász, aki közölte velem lenne egy nagyon jó lehetőség most, egy cégnek építkezésen kéne beépíteni . Ablakokat nagyon jó pénzért, ami a gond vele, hogy olyan autóval kéne ki menni, amin van vonóhorog, mert maga a cég ahova kell menni dolgozni, biztosít utánfutót valamint nekünk saját maguknak kéne beszerezni ehhez a munkához a felszerelést, kézi szerszámokat, gépeket. Nehézségek árán, de felszereltettük a kocsira a vonó horgot megvettük a szerszámokat ez az egész mutatvány közel 170 ezer forintunkba állt meg. Mi a kollégámmal jeleztük több alkalommal is maga a fejvadásznak, hogy egyikünk sem tud Németül beszélni illetve a Barátom Angolul kommunikációs szinten beszél, hogy elég lesz e maga az Angol nyelvtudása? Mire azt a választ kaptuk, hogy igen!

 arbeit.jpg

Megállapodás szerint azt az információt kaptuk, hogy panzióba leszünk elszállásolva, amit a cég megelőlegez nekünk és a fizetésből majd visszavonják, ami olyan havi 260-300 euro között lesz. Ezt követően megkaptuk maga a munkaerő közvetítő címét. Ekkor jött még egy kérés a fejvadásztól, hogy fel tudnánk e venni út közbe még egy magyar embert, akit ki kéne vinnünk magunkkal, mert ő is ugyan ehhez a munkaerő-közvetítő céghez jönne ki, mint hegesztő. Természetesen igen mondtunk arra gondolva, hogy kifele menet maga az üzemanyag költségünk is eloszlik 3 ember fele. Másnap reggel el is indultunk kifele. Odaérve egy úr jött ki, aki ennek a közvetítő cégnek az egyik tulajdonosa. A szükséges bemutatkozások után beinvitált minket az irodába és a kollégámmal el kezdett angolul beszélgetni, ami úgy nézet ki hogy elmondott a főnök angolul egy mondatot a kolléga azt fordította nekünk majd a kérdést 3-an megvitatva válaszolt neki.

Hogy maga a szerződésbe mi állt, azt nem mondta el, a kérdésre mikor kérdeztük, azt a választ kaptuk, hogy általános dolgok, de neki erre sajnos most nincs ideje, hogy részletesen elmondja, mert jönnek más munkavállalók is hozzá. A szállásra azt mondta, amit korábban infót kaptunk, majd egyeztettük, hogy másnap hány órára kell reggel oda mennünk az iroda elé, hogy elkísérjenek minket a munkaadó céghez. Majd megkért minket hogy a felvett utast vigyük még el a szállására, mert 2 különböző szálláson leszünk. A panzióhoz érve oda mentünk és mondtuk, illetve mutattuk neki a papírt, amit az irodába kaptunk, hogy innen és innen jöttünk és a srácnak itt van ettől a cégtől szoba foglalva. Foglalás valóban volt, csak nem vasárnaptól, hanem hétfő reggeltől, na, mentek össze vissza a telefonok, hívtuk a fejvadászt, maga a közvetítő céget azok hívták a panzióst 2 óra hadakozás után arra jutottak, hogy a srác fizesse ki a panziót saját pénzből és másnap majd visszakapja az árát. Na, ezen történések után már félve indultunk el a barátommal kollégámmal a mi szállásunkhoz, de ott nem jelentkezett ilyen gond, megkaptuk a szoba kulcsokat tök simán, ami nagyon furcsa is volt számomra. Az emeletre haladva ki jött 2 ember egy szobából és magyarok voltak, megkérdezték honnan jöttünk stb stb, hamar kiderült, hogy ők is ennél a közvetítő cégnél vannak villanyszerelők.

 

Na, abba a pillanatba megindult a panaszáradat, hogy nekik saját maguknak kell fizetni havonta a panziót, amiről 3 eltelt hét után szereztek tudomást és a 260-300 euros költség az igen, csak havi szinten 480-500 eurot éri el valójában. Úgy voltam vele majd másnap munka előtt valamint munka után úgy is be kell majd menni az irodába, akkor majd rákérdezünk, hogy is van ez, mert nekünk nem ezt ígérték és tuti nem értettük félre, mert maga a fejvadász magyar származású, csak a 80 évekbe kidisszidált Németbe, valamint maga a cég főnöke is ugyanezt az infót adta nekünk, csak angolul.

 

Másnap reggel odaértünk a munkaközvetítő céghez, akkor már mind a 2 főnök ott volt, szóltak, hogy kövesük őket kocsival. Na a munkáltató céghez érve lepasszoltak minket, majd kaptunk 2 német kollégát, akikkel elmentünk az állítólagos építkezésre, ami oda érve úgy nézett ki, hogy rendes lakossági személyekhez kellett menni, szó sem volt semmiféle irodaházról,építkezésről! Már eleve furcsa volt, hogy vinnénk mi ki az ablakokat akár utánfutóval is, mikor a 2 német kisteherautójába alig fértek be. Na ezt követően nekiálltunk dolgozni ,ment is minden flottul rendesen, megértettük egymást, meg szakmai tapasztalattal tudtuk, mit kell csinálnunk. Délután 17 óra körül ettől a cégtől kijött egy ember, valami nagyfőnök féle lehetett, köszönt én köszöntem neki, annyi  német tudás volt,  majd elviharzott és oda ment a kollégámhoz is. Majd elkezdett valamit mondani neki németül, mire a társam megkérdezte, tud e Angolul, mert akkor beszélgessenek úgy.

 

A főnök megkérdezte, azzal a kocsival vagyunk, ami a ház előtt áll? Mondta neki igen, majd ezt követően jött a másik kérdés, hogy hogy nem beszélünk németül? Hiszen itt ügyfelekhez kell kimenni, kiszállítani az ablakokat, redőnyöket és amit kibontunk, régi dolgokat, azt is el kell szállítani. Na akkor már tudtuk, hogy az még hagyján, hogy nekünk csak beépítésre vannak szerszámaink, de bontásra nincs és ha ezeket a szerszámokat kinn még meg vesszük ,az szintén forintra átváltva közel 100 ezer, de az autónk is kicsi ehhez, ebben a formában így, és még németül sem beszélünk. Nem telt el 20 perc, hívott is minket a munkaközvetítő iroda. hogy a munkánkkal maximálisan meg voltak elégedve, de sajnos a kocsi kicsi és a nyelv miatt nem vagyunk jók, majd másnap 10 órára mennyünk be az irodába. Kértük, hogy had mennyünk be még aznap hozzájuk, mert akkor ezek szerint munka nélkül maradtunk és elindulnánk haza fele Magyarba! De azt mondták maradjunk, mert van más cég, ahol szerdán kezdhetnénk, ezért kell kedden bemenni délelőtt 10 órára. Ennek tudatába maradtunk. Majd másnap bementünk, ahol kérték, hogy a munkalapokat adjuk le, de nem írattuk alá maga azzal a céggel, akiknek dolgoztunk, így szóltak, hogy mennyünk vissza és intézzük azt el, mert úgy is kéne várni délután 4-5 óráig, mire tudják mondani, hogy akkor szerdával mi lesz.

 

Elintéztük a papírt, amit kértek, majd visszamentünk a megbeszélt időbe. Odaadtuk a papírt, mire közölte a főnök, majd csak Október elejétől tudnának munkát adni, addig haza kéne menni. Mondtuk jó, mi mást tudtunk volna tenni. Kérdeztük, hogy a hétfői munkabérünket akkor el kéne számolni , mire közölte hogy Németbe úgy szokás, hogy jövő hónap 20 án van fizetés, akkor számolják el , de mivel nem a munkánkkal volt gond és korrektül állunk a dolgokhoz, Október 5 én megkapjuk a pénzünk mert addigra úgy is vissza kell mennünk,mert addigra lesz munkánk. Megkérdeztem a szállásunkat kifizetik ők?Mire azt mondta a főnök természetesen. Az irodából kiérve kaptuk a telefont a másik sráctól, akit mi vittünk ki hogy nem jó a munka a szállás az rossz és hogy nem felelt meg a próba munkán, így haza kell jönnie, de a Panziós követeli a pénzét a szállásért, mert a cég nem fizette ki és ha nem fizeti ő ki rendőrt hívnak. Szintén ezen információk tudatában felmértük azt a társammal, hogy pont annyi euronk, forintunk van, hogy talán pont hazáig elég lesz az üzemanyagra, így bár nem szép dolog és szégyellem is magam érte, de úgy szöktünk meg a panzióból, hogy még csak véletlen se járjuk így .Haza érve kaptam az információt, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy mi tényleg megkapjuk a pénzünket , amiért megdolgoztunk tisztességgel becsülettel.

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.