A legjobbat nem alkalmazzák?

Tisztelt Szerkesztő, Blog!

Elkeseredettségemben írok neked, mert úgy érzem nem igen tudnék fordulni a problémámmal sehova, de szomorú, kiábrándító tanulságnak, kórképnek jó lehet.

 
Megpályáztam egy állást az FHB Banknál. Pályázatom tetszhetett, mert telefonon kerestek, hogy vegyek részt egy fél napos AC-n. Nem mondom, hogy az ember álmainak netovábbja, hogy több, mint négy órán keresztül vegyen részt mindenféle kompetenciákat mérő teszteken, de ez a világ mai rendje és tapasztalataim szerint egyre inkább alkalmazzák a kiválasztás folyamatában. (Sajnos olyan munkaköröknél is, aminél ez nem feltétlenül szükséges, ellenben professzionálisnak hat.) Ennél az esetnél ez indokolt lehet. Sebaj, nézzük a jó oldalát, objektív mérés lesz, hiszen több megfigyelő, több feladatban értékel négy órán át. Őszintén mondom komolyan felkészültem az AC-ra. Hat résztvevőt hívtak, három emberre volt szükség. Több, mint négy órával később elégedetten hagytam el a céget, biztos voltam benne, hogy sikerült. Két héten belül ígértek telefonos választ, minden részletre kiterjedő visszajelzéssel. A két hét letelt, de csak nem történt semmi. Bár a "belül" szó miatt nekem úgy tűnt, hogy előbb jön valami visszajelzés, de végül én érdeklődtem udvariasan. Közölték, hogy igazam van, türelmemet kérik. Három hét után jött egy email, hogy nem alkalmaznak. Teljes döbbenet. Egyfelől azért, mert gondoltam szóban megtisztelnek egy válasszal, ha már egyszer ez volt az ígéret. Másfelől pedig teljesen biztos voltam magamban és ez most akármekkora nagyképűségnek hangzik, biztos voltam benne, hogy nagyon jól sikerült az AC-m.

 interview.jpg

Telefonáltam a HR-esnek, aki megadta az elérhetőségét és ígéretét, hogy mindenkinek elmondják, hogy szerepelt. Zavarban volt. Egy napot kért, mert neki erre fel kell készülnie. WTF?! Rendben. Megbeszéltük a másnapot. Telefonáltam. (Úgy tűnik, hogy ők nem szeretnek telefonhívást indítani.) Rendkívül nehezen beinduló, mellébeszélő kezdet után, amiben olyan kérdés is elhangzott, miszerint miért tartottam fontosnak megemlíteni, hogy kiválóan beszélek angolul, mikor az FHB Bank egy magyar bank és ott ez nem szükséges. Ezen a ponton kértem, hogy szorítkozzunk a lényegre és most már tényleg kíváncsi vagyok a feladat értékelésekre. Nem könnyen, de eljutottunk eddig. Hat feladatból, mind a hatban a legjobban teljesítettem, aminek eredményeként az enyém lett a legjobb AC. Jól éreztem! 31 percet kellett várnom a telefonban míg ez elhangzott. Ennek ellenére nem alkalmaznak. Indoklás nincs. Kérdeztem, hogy ha most ő lenne a helyemben, mit gondolna? Nincs válasz. Semmire nem volt hajlandó válaszolni, csak annyit ismertek el, én voltam a legjobb. Most állt össze a kép. Ezért volt nekik ez kellemetlen.

 

Egyszerűen nem tudtak mit mondani. Saját kardjukba dőltek azzal, hogy AC volt, mert ha nincs, akkor simán lehet akármit mondani, de így, hogy objektív pontértékek vannak ez így most elég gáz. Mintha versenyt rendeznénk, de nem a legjobb időt elért sportoló nyer. Senki se értené és ciki lenne. Hát itt is ez van most. Ez a magyar valóság. Amikor egy objektív mérési módszert is felülír valamilyen szubjektum, amit persze nem mondhatnak el, mert abból azért nagy gáz lenne. Most égtek. Ja, egy napig, utána mehet tovább.


Ha valakinek van valamilyen ötlete, javaslata, hogy ilyenkor mi van, azt szívesen meghallgatnám!
Köszönöm, hogy kiírhattam és hogy elolvastátok!
Üdv,
 
Laci

 

Kedves Laci!

 

A kiválasztással kapcsolatban az egyetlen törvényi követelmény az esélyegyenlőség betartása, csak azzal lehet támadni a munkáltatót, ha ennek a követelménynek nem tett eleget. 

Nyilván ehhez az is szükséges, hogy Ön rendelkezzen valamilyen védendő tulajdonsággal (pl. nemi, faji hovatartozás, életkor, vallás, stb.). 

 

Egyéb esetben természetesen joga van a munkáltatónak szubjektív szempontok alapján eldönteni, hogy kit választ ki egy adott munkakörre. 

 

Üdvözlettel: 

 

Erynnis

 

 

Új állás! Új élet! Válts velünk Te is! Több ezer állásajánlat a Cvonline.hu oldalán.

 

unnamed_1.jpg