Kedves Munkahelyiterror!

Kérem, olvassák el az alábbi esetet, és ha lehet, reagáljanak pár szóban, mit gondolnak az ügyről...

Sajnos, csak szóbeli megállapodást kötöttem egy nagy magyar vállalat
leányvállalatával, (ott a kreatív igazgatóval) , melynek
értelmében "munkaviszonyban", ((szabadság, felmondási idő, munkaidő, beosztás, munkahelyi napi nyolc órás (a a valóságban gyakran 10-12 órás) jelenlét, rendelkezésemre bocsátott munkaeszközök, alá-fölé rendeltség etc...)) de havonta megújított megbízási szerződés szerint dolgoztam volna rovatvezetőként. Összesen huszonöt napot töltöttem a cégnél.

A rendszeres foglalkoztatást (a munkaviszony
fennállását)körülbelül ezerötszáz levél,( céges és gmailes
levelezőfiók, elmentve), a rendelkezésemre bocsátott
munkaeszközök, (laptop, belépőkártya, szerkesztőségi
rendszerhez való dekódoló), valamint tanúk sokasága is bizonyítja.

Naponta reggeltől sokszor késő estig ültem a munkahelyemen és
dolgoztam, nem ritkán itthonról, munkaidőn kívül is. Összesen
legalább 40 óra túlmunkát végeztem huszonöt nap alatt, de meglehet, jóval többet is..

A cég a kérésemet, miszerint írjuk alá a szerződést, húzta-halasztotta,
majd huszonöt nap munka után "azonnali hatállyal elbocsátott" - hogy akkor többet ne jöjjek dolgozni...

Most annyi pénzt akarnak kifizetni, amennyit szerintük ledolgoztam - sem a megállapodott felmondási időt, sem a túlmunkát nem fizetik ki.

Az elbocsátásom mondva csinált indok alapján (túl ideges vagyok) történt:  minden munkát elvégeztem, amit rám bíztak, illetve erőmön felül a túlmunkákat is - nehogy baj legyen.  Hiába kértem tőlük többször munkaköri leírást, illetve hiába jeleztem nem egyszer több fórumon, hogy ennyi munkát (emberhiányban voltak) egy ember nem tud ellátni - kb. siketnek tették magukat.  A munkámmal nincsen baj - mondták...Csak hogy ideges vagyok... És hogy akkor adjam le a laptopot, meg hozzam a számlát...

A munkavállalás miatt halasztottam az egyetemen (diploma előtti utolsó félévben, ) félbehagytam egy 100. 000 FT-os nyelvtanfolyamot, egyáltalán, nem arra készültem, hogy huszonöt nap munkáért felrúgom egy fél éves tervemet.

Jelenleg a munkaeszközök nálam vannak, és tekintve, hogy levelemre, miszerint kérem a megbeszélt felmondási időre járó díjat is, elutasító választ adtak, nem is akarom ezeket (laptop, belépőkártya, etc...)visszaadni, mivel ezek bizonyítják részben, hogy munkaviszonyban álltam a céggel.

Azt hiszem, jogaimnak a munkaügyi bíróságon kellene megpróbálnom érvényt szerezni...

Kedves blog!

Azért írok nektek, hogy megosszam életem eddigi legrosszabb napját.
A történet tavaly februárban kezdődött. Közalkalmazotti munkaköri foglalkozás gyakorlati idejét a leendő szakmámhoz kapcsolódó önkormányzati intézményben töltöttem. A vezető nagyon kedves volt velem, és a munkacsoport is ahol végeztem a gyakorlatot. A gyakorlati időm után sajnos nem tudott nekem munkát biztosítani (ekkor már 6 hónapja munkanélküli voltam, pályakezdőként, mindenféle segély vagy juttatás nélkül). Annak idején azzal váltunk el, hogy ha lesz munka, szól. Ez a nyáron meg is történt, szeptemberre munkát kaptam. Idő közben elkezdtem egy másik iskolát, a jelenlegi szakmám további lépcső fokán. Ennek tudatában is alkalmaztak ami nagyon jól esett, mert szeptemberig nem sikerült munkát találnom. (Ekkor már egy éve otthon voltam). Imádtam dolgozni. Első munkahely, ismerős környezet, ismerős emberek.

 A dolog akkor kezdett érdekessé válni amikor kiderült, hogy két megüresedett helyre 3 embert vettek fel. Enyém volt a teljes állás, a másik kettőé a részmunkaidő. A munkatársaimmal folytatott beszélgetések alapján rájöttem, hogy vetélytársra akadtam, ugyanis az egyik 4 órás elhintette nekem, hogy 8 órában szeretne dolgozni. Ezt ugye csak úgy érheti el, ha a 8 órást (engem) eltávolít a képből. A többi dolgozó is figyelmeztetett, hogy vigyázzak nagyon. Mivel levelező egyetemi képzésre járok, a főnökömmel előzetesen félévre előre egyeztettem mely napokon szeretnék szabadságot kivenni. Ezzel soha semmi gond nem volt, az egyetemhez tartozó gyakorlatot is elvégezhettem az intézményben munkaidőben. Karácsony előtt egy héttel feltorlódtak a tanulni valók, gondoltam egy kicsit előbb elmegyek szabira.

Mivel az alapszabadságomat felhasználtam a tanórákra ezért kérdeztem a főnökömet, hogy elmehetek e úgy szabira, ha egy kicsit megfázom. Azt mondta természetesen elmehetek, ha megtudom oldani. Örültem a korrektségének és persze annak, hogy több időm lesz tanulni az első vizsgámra. December 20-án a céges bulira én is hivatalos voltam, arra elmentem és fesztelen volt a hangulat. Az első munkanapomon január 2-án bementem dolgozni és a főnököm az ebédidőben csodálkozva kérdezte, hogy hogy hogy itt vagyok. Nem értettem a kérdését ezért tájékoztatott, hogy kiírt csütörtök péntekre szabit. Kérdeztem tőle, hogy haza menjek e (mert éppen aznap semmi fontos dolgot nem kellett csinálnom, és ba amúgy is szabin vagyok, akkor meg miért ne). Erre azt mondta maradjak nyugodtan most már ha bejöttem. Tegnap előtt volt az első hivatalos munkanapom. Ugyan úgy telt mint a mai.

Ebéd szünetben behívatott magához a főnököm. Az irodában a főnököm, a helyettese és a rivális kolléganő ült bent. Itt már elkezdtem egy kicsit fázni. Jajj, mit tettem? Kiderült, hogy 1 hét múlva jár le a próbaidőnk, meg kellene beszélni hogyan tovább. Az egyikünk marad, a másik megy.... Én lettem az utóbbi. Ugyan a próbaidő alatti felmondást nem kötelező megindokolnia a munkaadónak, azért megkaptam, hogy : próbaidő alatt nem szép dolog szabadságra menni, pláne a tanulmányaim miatt, hiába igazolom le, továbbá azt, hogy az én szakmámhoz emberség? kell, ami az emberrel vele születik, bennem ez nincs meg... Kérdeztem konkrét szituációt, nem kaptam. Továbbá közölték velem, hogy nem szoktam soha köszönni és a nem közvetlen kollégáim ezt szóvá tették. Az első munkahetemen egy kolléganő figyelmeztetett arra, hogy kicsit köszönjek hangosabban és bátrabban. Tanácsát meg is fogadtam. Továbbá megdorgáltak amiért 2-án bementem dolgozni. Nekem tudnom kellett volna, hiszen megbeszéltük alapon, hogy szabin vagyok. (Igen? Erről elfelejtettek tájékoztatni) ....és különben is a főnök rendelkezik a szabadságok kiosztásának idejéről, Mindennek az lett a vége, hogy miközben a könnyeimet nyeltem, aláírtam a kiléptető papírjaimat és a rivális a pofámba vigyorgott... Ez emberség? A közvetlen kollégáim értetlenül állnak a dologhoz, ahogy én is. Ebédidőben összepakoltattak velem mindent és azonnali hatállyal kitessékeltek az intézményből... megalázva éreztem magamat. Úgy kitették a szűrömet, mintha sikkasztottam volna, vagy kárt tettem volna valakiben.

Így tehát hello újra munkanélküliség! Azt tanácsolom a fiatal, első munkahelyükre készülő sorstársaimnak, hogy jól gondoljátok meg kivel és hogyan beszélsz, kire és hogyan nézel, mert a tisztességes és egyenes embereket a földbe tiporják!
És még egy valami... holnap reggel megyek az első vizsgámra! Szuper, ugye?

Ella

Hello!  

Január 2-án írom ezt a levelet. Az időpont lényeges, s nem tudom, mikor kerül ki a blogra, ezért jegyzem meg rögtön az elején. Egy felsőoktatási intézményben dolgozom, és ma reggel arra értem be a munkahelyemre, hogy a benti hőmérő higanyszála alulról csiklandozza a 17 fokot. Az intézményt, (mint sok más közintézményt) is bezárták a két  ünnep között, a dolgozóknak kötelező volt szabadságot kivenniük, és természetesen leálltak a fűtéssel is. Ez eddig rendben is volna, de majd két hét fűtetlenség után nyilván lehetetlen az épületeket 1-2 óra alatt felfűteni. Lehet ezt egy kicsit előbb kellett volna elkezdeni? Nyilván ez pénzkidobásnak tűnik, de tényleg az? Nem a mai egy napról szeretnék beszélni, hanem kissé elvonatkoztatni ettől az egy konkrét esettől, mégpedig úgy, hogy egy másik tapasztalatomat is ide fűzöm.

Anno ugyanebben az intézményben én diák is voltam. Akkoriban bizony nem csak a nyitás utáni első napokon volt hideg. Volt úgy, hogy 5-6 órát ültem egy 17 fokos teremben az előadót hallgatva, és meg is lett a következménye, mert csúnyán felfáztam. Amikor elmentem az orvoshoz, és a felfázás okáról beszéltünk, megemlítettem neki, szerintem hol volt a gond ezzel, mire megjegyezte, hogy valóban igen sok egyetemista kereste fel az elmúlt napokban hasonló tünettel.  Most a hideg irodában vacogva (kb. 11 óra óta én már semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy iszonyatosan fázom, s már csak a téli kabátomat nem húztam újra magamra) elgondolkodtam azon, vajon ezen első egy-két nap hatása miben fog jelentkezni, vagy jelentkezett az előző években. Hányan betegednek meg egy ilyen vacogva töltött nap után? Persze amennyiben a dolgozó nem mer elmenni táppénzre, hanem lábon kihúzza a betegséggel, akkor az intézménynek nem nagyon kerül forintosítható kárába a spórolás, de ha szóba elegyedtem ma valamelyik kollégámmal, első téma a hideg volt, érezhetően nem csak engem zavar a munkavégzésben, hogy jégcsappá dermedve próbálok iratokat lapozgatni, és billentyűzetet csépelni.

Ezt a levelet egy bögre forró tea szorongatása, és elfogyasztása után írom, és fele sebességgel gépelek, kb. háromszor annyi ütök mellé és javítgatok benne, még mindig annyira el vannak gémberedve az ujjaim. És ha most valakiben felmerül a kérdés, hogy mért nem dolgozom, hát azért, mert egy anyagra várok, amit egy másik kollégának kéne elküldenie, de lehet ő is éppen a teásbögréjét szorongatja, vagy a langyoska fűtőtest mellett kuporog.  Tartok tőle, hogy holnap sem lesz sokkal melegebb, mint ma, és aztán ugye újabb két napra leáll a fűtés, és hétfőn kezdetjük megint onnan, ahonnan ma, mert ennyi idő alatt csak a levegőt lehet felfűteni valamennyire, az áthűlt falakat nem.  Nyilván kibírható egy-két nap ilyen alacsony hőmérséklet mellett is, de az eredményessége a bent töltött időnek egyenesen közelít a nullához, és nem azért, mert nem lenne dolgunk, vagy nincs kedvünk dolgozni. Láttam egyszer egy ismeretterjesztő filmet, amiben egy önként vállalkozót vizsgáltak egyre hidegebb környezetben, milyen teljesítményt nyújt mindenféle teszteken. (Igazából egy speciális hővédő ruhát próbáltak ki, de ez most lényegtelen, nyilván jelen helyzetben a hővédő ruha nélküli eredmények a lényegesek.) Na, szóval a hideg, s a test lehűlése egyértelműen csökkentette az illető teljesítményét.

 Én nem fogom tudni kiszámolni, mennyi az intézmény 2-3 órára vetített fűtésszámlája, meg ugye sokan mondhatják, hogy mivel az intézmény nem nyereségorientált, tök mindegy, hogy ezen egy nap alatt mekkora a teljesítményünk, és dolgozunk vagy nem dolgozunk (és egyébként is, azt hiszem a magyar lakosság nagy része az összes felsőoktatásban dolgozót elküldené a búsba, mondván teljesen felesleges naplopók, de ez már egy másik poszt témája lehetne).  De tényleg annyira drága és megoldhatatlan lett volna egy kicsit előbb indítani a fűtést? Tényleg annyira tökmindegy, hogy mennyi, és milyen minőségű munka készül el a mai napon? Vannak, akik az év elején komoly feladatokat végeznek, például valami pénzügyi zárást, könyvelést, stb (pl. én is leltároznék éppen, ha megkapnám azt a pár fájlt, amire várok),de ha meg is jön, már komolyan alig merem elkezdeni, mert annyira nem tudok rá koncentrálni.

 Nem tudom, ki hogy van vele, de engem kifejezetten frusztrál, ha valamilyen körülmény (akár saját betegségem, akár a munkahely állapota) akadályoz a normális minőségű és tempójú munkavégzésben. Az idegesít, hogy tudom, hogy rendesen meg tudnám csinálni a munkát, már rég le is adhattam volna akár, ha más helyzetben kezdek hozzá. (Sokszor olvasom, hogy aki nem a versenyszférában dolgozik, az lassú, nem tud rendesen dolgozni, stb. Nyilván látok ilyen embereket magam körül is, de azért vannak olyan kollégáim is, akik pattogósan, pontosan, körültekintően végzik a munkájukat, és magamat is ilyennek tartom.)  Na, szóval továbbvetítve a kérdést, el kellene néha gondolkodni azon, hogy egyes takarékossági intézkedések valóban akkora hasznot hajtanak-e, mint amekkora a közvetlen, forintokban mérhető pénzügyi megtakarítás. Ebben az esetben a válasz szerintem nem, és sok más esetben is ez a helyzet.