Munkahelyi (T)error

2013.nov.23.
Írta: Despota 9 komment

A Zepter nem fizet az alkalmazottainak

Kedves Erynnis !

 

M. Dávid vagyok, ex-zepter alkalmazott.

 images_11.jpg

Zepteres történetem megírtam már az Önök e-mail címére és most azért írok Önnek külön, mert szeretnék Öntől munkajoggal kapcsolatos kérdéseimre válaszokat/tanácsokat kapni, amennyiben ez lehetséges.

 

Panaszaim a következőek lennének:

 

Adott egy cég, jelen esetben a  Zepter, melynek fizetéssel kapcsolatos szerződésében nem szerepelnek azok a feltételek és kritériumok, melyekre a későbbiek során hivatkozva nem fizeti ki alkalmazottait, illetve magáról a szerződésről az alkalmazott másolatot sem kap.

 

Jelen esetben 60 ezer Ft-ról lenne szó amely első hallásra nem egy nagy összeg, de egy egyszerű munkavállaló számára akár a napi megélhetést is jelentheti.

 

Megfelelő jogi tanács esetén szeretném az ügyet munkaügyi bíróságra vinni, melynek fejleményeiről természetesen Önöket is tájékoztatnám.

 

Előre is köszönöm bármilyen nemű és tartalmú válaszát.

 

Tisztelettel:

M. Dávid

 

Kedves Dávid! 

 

Sokat hallottunk már a Zepterről, én azt tudom javasolni, hogy fizetési meghagyást adjon be ellenük.  Szerződés hiányában is lehet bizonyítani a jogviszony meglétét, illetve a neked járó összeget. Erre kiválóan alkalmas bármilyen email, telefonbeszélgetés, általad aláírt szerződések az ügyfeleiddel, ügyféllistád, tanúk (kollégák, ügyfelek, szüleid, barátaid, stb.).  Azt javasolnám első lépésként, hogy fizetési meghagyást kérj a cég ellen - ezt bármelyik, hozzád közeli közjegyzőnél megteheted.  

 

Üdvözlettel:  Erynnis

 

 

 christmas logo1.jpg

Karácsonyi akciónk keretében november 20. – december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.

Ilyen a magyar munkavállalói morál

Tisztelt Despota! 

 

A jelenlegi munkahelyemet eladták egy Amerikai Multinak .  A legfőbb probléma a régi tulajdonosok nem vállalták fel a munkavállalónkénti alkukat  kinek milyen plusz juttatás jár még az alapbérén kívül.  Az új tulajdonos új vezetője folyamatosan vonja el ezeket a plusz juttatások. Őt azért fizetik.  Mivel az emberek gyengék nem állnak ki a jogaikért, így ezeket a juttatásokat ellenállás nélkül megvonják. Ha engedik miért ne tennék meg ,hiszen a ki kell termelni a pénzt a részvényeseknek. A munkahelyem sajnos ismét szembesülök a magyar munkavállalói morállal. Mikor tanulják meg  végre? Ha nem állnak ki magukért akkor senki sem fog harcolni a jogaikért. Mikor fog megváltozni  ez a szemlélet?

 guy-in-overalls.jpg

Igen is ki kell állni magunkért.  Viszont most már a munkaidőt is szeretnék módosítani, pontosabban a munkaidő egy részét.   Országos szerviz tevékenységgel foglalkozik. A dolgozóknak a lakhelyükön tárolják a szervizkocsit.  Onnan indulnak és oda érkeznek vissza a munkaidő befejeztével..  Úgy akarják módosítani a munkaidőt ,hogy a lakhely és aznapi első kiszállási hely közötti idő   illetve az utolsó kiszállási hely és a lakhely közötti idő ne legyen a munkaidő része .  Ezt meg tehetik?  Ilyen esetben hogyan kell alkalmazni a munkatörvénykönyvét?

 

 Várom a válaszát  előre is köszönöm 

 

Álmos 

 

XI. fejezet 

A munka  -  és pihenőidő  46. Fogalmak  86. §  

 

(1) Munkaidő: a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a   munkavégzés  hez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama. 

 

(2) Előkészítő vagy befejező tevékenység: minden olyan feladat ellátása, amelyet a munkavállaló munk  aköréhez   kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni.  (  3) Nem munkaidő  a)   -  a készenléti jellegű munkakört kivéve  -  a munkaközi szünet, továbbá  b)   a munkavállaló lakó  -  vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés   helyéről a lakó-vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama

 

Véghné

 christmas logo1.jpg

Karácsonyi akciónk keretében november 20. – december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.

CBA: hol van a kizsigerelés határa?

CBA egyik üzletében dolgozik az ismerősöm, eladó pénztárosként és az alábbi kérdésekre keresünk választ.

 Supermarkt.jpg

1.  RÉSZ

 

Hol van annak a határa, hogy mit tehet meg a munkáltató az alkalmazottjával szemben.

 

Micsoda jelenség az, hogy a főnök tegezi a beosztottakat, a beosztottnak meg magázni kell.  (Régen az úr és cseléd kapcsolata működött így)

 

Milyen alapon teheti meg az alkalmazott felettese, akár esetleg hibázott az alkalmazott akár nem, üvölt vele, mint egy idegbeteg nem normális lény, trágár szavakat használva.

 

Ha a cég,  2 x 3 órás viselkedési tanfolyamot kíván tartani a beosztottak részére, a ledolgozott 9,5 órás munka után, miért nem fizeti ki ezt az időt a dolgoznak.

Munkaidő után milyen alapon rendelkezik a dolgozó szabad idejével, úgy, hogy nem fizet az eltöltött időre.  (Az artikulátlanul rendszeresen, ok nélkül üvöltő, káromkodó) vezetőnek miért is nem kell részt ilyen viselkedési tanfolyamon vajon?)

 

Honnan veszi a bátorságot ahhoz a vezető, hogy a naponta ledolgozott, nem fizetett,

½ órás, ebéd-pihenő időt nem engedi eltölteni, az alatt is munkára kényszeríti a dolgozót. (Napi fél óra ingyen munka, éves szinten, több mint száz óra)

Miért nincs kötelezve szigorúan a munkáltató, hogy az alkalmazottja részére kiadja a fenti időt?

 

Hol van a fizikai kizsigerelés határa?

 

Meddig stresszezheti, boríthatja ki a munkáltató a dolgozóját?

 

Miért nincs meghatározva egy üzlet nagyságához, árukészletéhez, forgalmához, stb-i 

optimális létszám, amivel a boltot üzemeltetni lehet?

 

2 RÉSZ.

Lehet e, ilyen munkarendbe dolgoztatni:       5 munkanap után 2 szabadnap, majd következő

 

Ez havonta két alkalommal, törvényes szabadnap helyett 45 óra plusz munka.

 

Továbbá a szerződés szerinti (5 x 8 óra   =)         (5 x 8,5 + 0,5* óra =) heti 45 órát kell ledolgozni hétköznap.

Természetesen a jelenlét íven, napi 8 órát kell aláírni, és a hétvégén történő munkavégzéskor jelenlétit nem írhatják alá.  Gyakorlatilag minden bizonyíthatatlan. Ezt jól tudják.

 

Így a dolgozó egy év alatt 17 hónapnak megfelelő munkaidőt dolgozik.

*naponta ledolgozott, nem fizetett, ½ órás, ebéd-pihenő idő, melyet nem engednek eltölteni, az alatt is munkára kötelezik a dolgozókat) 

 

Összességében a törvényes és a szerződésben foglalt 176 órás havi munkaidő helyett, 

248 órát kell dolgozni havonta.

 

3.  RÉSZ

 

Felvételi beszélgetéskor 115000.-Ft nettó havi fizetést ígértek, ezért mentem oda dolgozni.  A szerződésben 98.000.-Ft havi jövedelem szerepelt. Mikor rákérdeztem, hogy a bruttó 96000.-Ft-ból, hogy lesz nettó 115.000.-Ft, azt a választ kaptam, ne törődjek azza,l mi van a papíron, az a lényeg amit mondanak.

 

Fizetéskor 104.400.-Ft-ot kaptam kézhez, a túlórára azt mondták, majd legközelebb (?) fizetik ki.  Szóvá tettem, hogy nem erről volt szó, hanem 115000.-Ft-ról.

Válasz, a túlórákkal meg lesz majd. A törvényes és a szerződésben foglalt 176 órás havi munkaidő helyett, 248 órát kell dolgozni havonta.

 

Kérdeztem, hogy végül is hány forintos óradíjjal vagyok elszámolva, a korrekt válasz, hogy  SZÁMOLD  KI.  

 

Ha a dolgozó bár mivel kapcsolatosan bér, munkaidő, túlóra, kérdést tesz fel, válasz 

„el lehet menni, senki nem köteles itt dolgozni”

 

Én egyszerűen vérlázítónak és aljasságnak tartom, hogy felnőtt, tisztességes dolgozó emberekkel, akiket az erejükön felül dolgoztatnak a fentieket meg lehet tenni, ki lehet zsigerelni erejüket fillérekért.

 

Véghné

 christmas logo1.jpg

Karácsonyi akciónk keretében november 20. – december 31. között ingyen hirdethet nálunk! A részletekről tájékozódjon médiaajánlatunkból.

 

süti beállítások módosítása
Mobil