Történet egy "jellemtelen, szocializmusból itt ragadt őskövületről":

Sziasztok!

Az itt olvasott írások arra sarkalltak, hogy leírjam a saját több éves történetemet.

 

Az eset a kilencvenes évek közepén kezdődött, amikor már nagyjából 10 év munkaviszonyom volt. Családalapítás, költözködés miatt gyönyörű fővárosunkban állást kerestem és úgy tűnt , hogy sikerült megfelelő helyet találnom. Egy közigazgatási szervezetnél lettem Közgazdasági főosztályvezető.

 

Alig pár napja dolgoztam ott, de rájöttem, hogy talán más helyet kellett volna választani. A főnöknő az ötvenes éveiben járó, egyedülálló hölgy volt, akiről azt mondják, hogy se kutyája se macskája. Vagy másként a szocializmusból ott ragadt őskövület. Az első megnyilatkozásai után a szakértelmében is kezdtem kételkedni. Főleg amikor rá akart beszélni, hogy az EXCEL helyett papíron gyártsam le a táblázatokat és szalagos számológéppel adjam össze az oszlopokat. Azért nem adtam fel könnyen próbáltam korrekt munkakapcsolatot kiépíteni. De a légkör fokozatosan elmérgesedett, a próbálkozásaim totális kudarcba fulladtak.

 

A viszonyunk folyamatosan romlott el, amelyben több dolog játszott közre. Több dolog miatt, a legfontosabbakat emelném ki. Az egyik a munkaidőhöz való viszonya volt. Mivel Őt otthon nem várta senki, nagyon sokszor teljesen feleslegesen bent volt akár esti órákig. Imádta a kollégákkal végzett közös munkát, de hogy hogy nem az ilyen mindig munkaidő vége előtt jutott eszébe. Persze lehet mondani, hogy â01Eminek sír ez a közszolga, nálunk a multinál sosem mehetek korán haza, annyi a melóâ01D. Ha értelme volt, akkor magamtól többször bent maradtam, sőt akár bementem hétvégén is. De azt marhára utáltam, hogy csupán csak azért legyek bent, mivel a főnököm egyedül otthon unatkozna.

 

A közös munkák többnyire totál értelmetlenek voltak: amit én magam egyedül félóra alatt elvégeztem volna, az a főnöknővel közösen legalább 2 óra hosszat tartott. Egy idő múlva már semmit nem mertem tervezni délutánra, mivel nem lehettem biztos benne, hogy odaérek-e. Egyszer aztán betelt a pohár. A feleségem éppen terhes volt és ment ultrahangra, el szerettem volna kísérni, mert talán méltányolandó, hogy látni akartam a születendő gyerekemet. Reggel jeleztem, hogy dolgom lesz, azt mondta rendben van. 16.50-kor berontott az irodámba egy faxot lobogtatva, hogy soron kívül elrendelt kimutatást le kell még aznap gyártanunk, határidő másnap reggel 8 óra. Megjegyzem a lobogtatott faxon láttam, hogy a főnököm már reggel megkapta, vagyis délutánig csak ült rajta. Mondtam, hogy mindjárt vége a munkaidőnek, fontos dolgom van, amit jeleztem reggel is, de másnap korán bejövök és elkészítem. Erre üvöltötte, hogy â01EMOST MARAD BENT ADDIG, AMÍG ÉN MONDOM. A MAGA HASÁBAN VAN AZ A GYEREK???â01D.

 

Erre némiképp felszaladt a pumpa bennem, de csendben jeleztem Neki, hogy ezt a hangot visszautasítom, de ha emberi hangon megkér és annyit mond, hogy legyek szíves, akkor maradok. Végül is megkaptuk videokazettán az ultrahang felvételét. De folytatta az üvöltözést: â01EÉN NEM KÉREM MAGÁT!!! MIT KÉPZEL??? UTASÍTOM !!!â01D Így viszont mondtam: â01EA xxxxx. évi xxxxx. törvény xxx. §-a alapján a túlórát XX órával előtte írásban kell elrendelni, ami ezúttal nem történt meg, így én megyek, de a kimutatás időben az asztalán lesz.â01D Hajnalban bementem, meg is csináltam a kért kimutatást. Amint beért, hivatott reggel az igazgató, mert persze panasz volt rám. Elmondtam mindent, szerencsére az igazgató azt mondta, hogy ha kész a feladat, akkor meg miről beszélünk?

 

Főosztályvezetőként volt két osztályom: pénzügyi és számviteli. A Pénzügyi osztályon dolgoztak négyen, de szerintem elegen lettek volna hárman is, de a főnököm szíve csücske volt ez a terület, mert onnan nőtte ki magát. Egyfolytában hajtogatta, hogy szegények majd meg szakadnak. Tény és való: tették a dolgukat, hiba nélkül, de ők maguk bevallották nekem, hogy rengeteg ráérő idejük van. A Számviteli osztályon 3 fő dolgozott, a belük kilógott, annyi dolguk volt, nagyon sokszor beálltam segíteni, főosztályvezetőként adatot rögzítettem, ha kellett. Persze ők voltak a fekete bárányok, akikről híresztelte, hogy ott bizony jelentős tartalékok rejlenek. Egy átszervezéskor a 3 fős Számviteli osztályt 2 főre redukálták, egy kollégát nyugdíjba küldtek, pedig még dolgozni akart. Az átszervezés az én megkérdezésem nélkül, a főnököm ötlete alapján történt, ő maga ajánlotta fel a státuszt egy értekezleten, ahova engem nem is hívtak.

 

Azt sem engedték meg, hogy a két osztályom között embert mozgassak. A Számviteli osztály maradék 2 embere innentől tényleg beleszakadt és én is. Pár hétig bírták. Egy nap arra mentem be, hogy az asztalomon volt két lemondó levél és jelezték, hogy a lemondási időben (közszférában lemondás van és 60 napos) kiiratják magukat. Nem velem akarnak kicseszni (ennek ellenére ez maximálisan sikerült, amit megbocsátottam Nekik), de nem bírják. Mondanom sem kell pont a beszámoló készítés időszakában történt, ráadásul még 60 napig betegállományban lévén még a helyet is fogták. Főnököm mosolyogva megjegyezte, hogy szép kis kihívás.  Kétségbeesésemben olyan botrányt rendeztem vezetői értekezleten, hogy azt hittem vége ennek a munkaviszonynak. Mert azt mondtam, ha azonnal nem vesznek fel 3 embert a Számviteli osztályra nem érdekel milyen státusz terhére, akkor lemondok én is. Ott a vezetői testület előtt le is tettem ott az igazgató elé a lemondó levelemet. Általában az ilyenre az a válasz, hogy viszontlátásra. Meglepetésemre nem ez történt.

 

Az igazgató széttépte a lemondásomat és közölte, hogy szabad kezet kapok, mondjam meg milyen feltételeim vannak. Megállapodtunk: azonnal felvehettem 2 embert a számvitelre, és végre engedtek a két osztályom között átcsoportosítani. A főnöknő nem szólt közbe, de láthatóan mindenféle színben játszott a feje. Elvileg ismét rendben lettek volna a személyi feltételek, de a számvitelt az új emberekkel is működtetni kellett, újakat betanítani, beszámolót készíteni. Ja és az egyik új emberről kiderült, hogy alkalmatlan, megint újat kellett keresni. Máig sem tudom, hogy hogyan, de elkészült a beszámoló, elindult az új év. Persze a főnököm nem segített, folyton kritizált â013 sokszor joggal persze, ki nem hibázna ilyen körülmények között â013 , ahol tudott keresztbe tett. Végül beállt a dolog, ez idő alatt teljesen kicserélődött Számviteli osztály nagyon jó kis csapattá kovácsolódott. A Pénzügy közben 3 főre csökkenve is tette a dolgát. Félév alatt vészesen lefogytam, a végén egyszer bent estem össze. Kimerültség, kiborulás. Kórházba kerültem, majd ki is írtak több hétre. A több hetes táppénzt a főnököm hisztérikusan fogadta.

 

Fontos tényező volt még a főnököm jellemtelensége. A korlátozott szakmai tudása és képességei miatt a kezdettől fogva rendszeresen adott ki a józan észnek ellentmondó feladatot. De hiába volt felesleges és értelmetlen, nem bírálhattam felül, végrehajtottam, akármilyen marhaság volt. Az esetek egy részében talán rájött, hogy értelmetlen feladatot adott ki. Esetenként letagadta, amit korábban mondott. Nem volt rá bizonyíték, de Ő volt a főnök. Rendszeresek voltak a â01Ede ezt mondta â013 nem ezt mondtam -â026.â01D viták. Illetve volt, hogy az általam időben átadott feladatokat tagadta le. Ezek után a részére nem csupán személyesen, hanem iktatón keresztül is átadtam mindent. Egyszer megjegyeztem, hogy ezek után diktafonnal fogok bejárni hozzá, amin persze felháborodott. Az egésznek az lett a következménye, hogy ezután mindent írásba adott. Ennek ellenére közöttünk szabályos háború zajlott. A főnököm haragjának én voltam az első számú célpontja. Tettem panaszt az igazgatónál, de hasztalan. Mondta, hogy sajnos nem tud segíteni, a főnökömmel nekem kell megtalálnom a lehetőséget az együttműködésre.

 

Azért ez nem működhetett hosszabb távon. Sőt rövid távon sem. Rövidesen eljöttem a cégtől, de nem egészen úgy, ahogy volt főnököm szerette volna: a legteljesebb titokban megpályáztam a felügyeleti szervnél (minisztériumnál) egy vezetői beosztást. Megtehettem, hisz a belső pályázati kiírásban benne volt, hogy a szolgálati utat nem kell betartani. Meg is kaptam az állást. Személyesen jelentettem be másnap a főnökömnek és az igazgatónak. A főnököm elfehéredett és mondta az igazgatónak, hogy ezt a kinevezést meg kell akadályozniuk, ami egyébként módjukban állt volna. Szerencsére az igazgató nem így gondolta és további sok sikert kívánt. Sikerült megválnunk egymástól. Többen mondták, hogy majd fűtsek be neki, szívassam meg, hiszen felettese, főnöke lettem, de nem kenyerem a bosszúállás. Ettől kezdve velem igencsak mézes mázosan beszélt. Igaz az hirdette, hogy a Tőle tanultaknak köszönhettem a szakértelmet, a kinevezést és Ő erre rendkívül büszke. Majd ahogy utánam is kicsinált egy pár embert az igazgató szépen az érdemei elismerése mellett elküldte nyugdíjba.

 

Azóta többször találkoztunk az utcán. A köszönésemet nem fogadja egy idő óta.  

Röviden ennyi a történetem.

 

Üdvözlettel.

 

xxxxxxxxxxxxxxxxx

(Kérem nevem és címem diszkrét kezelését

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.