"Ilyen még nem történt"

Olvasónk két hétig abban a tudatban élt, hogy felvették, majd kiderült, hogy mégsem...

Sziasztok,

 Szeretném Nektek leírni mi történt velem és a tanácsot kérni, lehetne e valamit tenni az ellen, hogy ilyen és hasonló eset ne forduljon elő. 
Mivel egyre több hasonló szituációt hallok, mint az enyém, én  csak reménykedni tudok, hogy nem vagyunk teljesen védtelenek egyszerű álláskeresőként a nagy multi cégekkel szemben.

Április  20-ra behívtak a "XY" Services Hungary Kft. állásinterjújára 10 órára, ami 2 személlyel történt és közben a német tudásomat is ellenőrízték és arra is kíváncsiak voltak, gondot jelentene e nekem ha a betanulásom Németországban lenne. A válaszom természetesen nem volt, hiszen az előző munkahelyemen is küföldön töltöttem a betanulás idejét.

Az interjú végén közölték, hogy egy héten belül jelentkezni fognak, ha továbbjutok mikor lesz a következő beszélgetés a német kollegákkal.


Másnap délben vissza is hívtak, hogy gratuláljanak mivel felvettek. Kérdeztem, hogy nem lesz akkor még egy interjú. A HR-es kolleganő mondta, hogy nincs szükség rá. Felvettek, és készítsem az útlevelem, mert május 4-én repülni fogok Frankfurtba  egy másik kolleganővel akit szintén most vettek fel.
Továbbá még azt is közölte, hogy  2 kolleganője fog még nálam jelentkezni az egyik a beléptetésemmel, a másik az úttal kapcsolatban.

22-én kaptam is egy mailt " Beléptetésedhez" címmel amihez egy  xls  fájl volt csatolva. A levélben kérte a hölgy, hogy töltsem ki a szürke részeket a táblázatban (pl. Taj szám, Személyi stb..)de a nevem, a munkaviszony kezdete,bruttó bér, munkakör..stb már ki volt töltve.Kérte az e-mailben, hogy ezt az excel listát a diplomámmal együtt küldjem el 24-ig. Természetesen még aznap visszaküldtem a kitöltött táblázattal és a diplomámmal.
 Ebben a levélben még az is áll, hogy a beléptetésem 30-án 15 órakor fog megtörténni és egy listát küldött arról milyen papírokat vigyek még magammal.


30-án a szerződés aláírása napján 12:18-kor kaptam egy hívást a cégtől miszerint szeretnék eltolni az időpontot 15 óráról 16 órára, mert változások történtek. Hiába szerettem volna megtudni, hogy mégis milyen változásra gondoljak, sajnos semmit nem mondott a hölgy csak izgatott hangon azt, hogy majd megbeszéljük.
(A recepciónál várakozva megtudtam az ott dolgozó titkárnőtől, hogy egy kicsit várnom kell mivel most kísértek 3  új belépő kollegát ki.)

A szobában 3 férfi és a HR-es kapcsolattartó várt. Közölték, hogy nagyon sajnálják ilyen még nem történt, de tegnap kaptak egy levelet Németországból miszerint törölniük kell a kiutazást és a felvételt is.
 
De van egy hasonló állásajánlatuk ( nem tudom mennyire hasonló állás a megrendelés adminisztrátor és a projekt koordinátori állás..)
Először azt mondták hogy számlázással kapcsolatos a munkakör majd beszerzés lett a vége. Kérdezték, hogy érdekelne e ez az ajánlat. Természetesen igent mondtam és a Hr-es kolleganőhöz fordulva jeleztem is, hogy elhoztam a kért dokumentumokat. Mire ő csak feszengve annyit reagált, hogy tudom.
 
Aztán egy másik férfi kezdett el faggatni, hogy mit csinálnék abban az esetben ha kapok egy feladatot, hogy 20 emberrel ki kell töltetnem egy táblázatot, hogyan oldanám meg. A válaszom az volt, hogy magát a táblázatot  közös hálóra menteném ahol mindenki elérné és küldenék egy körmailt. Majd a német tudásomba szeretett volna belekötni, és erre ismét a HR-es hölgyhöz fordultam, hiszen az előző interjúnál hallott beszélni,és tudta is hogy folyékonyan beszélek, mert a magánéletben is a német nyelvet használom.

Mégegyszer elmondták, hogy sajnálják a történteket és egy órán belül értesítenek telefonon, hogy felvesznek e vagy sem. 17:56-kor csörgött a telefonom, hogy sajnálják ilyen még nem történt, nehéz volt a döntés de mégsem kellek.

Két héten át abban a tudatban éltem, hogy felvettek ezért további 2 ajánlatot utasítottam vissza. Nem beszélve arról, hogy úgy volt, hogy május 4-én repülök, és mindenki tudja, hogy egy külfüldi út előkészületeinek anyagi vonzatai vannak.( mindez ráadásul munkanélküli segélyből!)

Van az ilyen esetekre jogorvoslat?

 

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.

Mindenkit arra szeretnénk buzdítani, hogy bátran írja le a cég (vállalat, stb.) nevét, ahol visszaélésekkel, diszkriminációval, és egyéb jellegű munkahelyi terrorral találkozik !!! Természetesen nem kötelező, de nagyon örülnénk neki.