Eleinte én is optimista voltam , amikor egy-egy állásinterjú után még csak válaszra sem méltatott azon munkáltató, aki miatt órákat utaztam, aki éppen csak hobbiból keres munkaerőt. Mostanra be kell látnom, hogy az emberek elvakultak és ostobák. 

Kiléptem az iskola kapuin és várt rám a nagybetűs élet. optimistán álltam mindenhez. Tudtam, hogy jó szakma van a kezemben és ha nem is azonnal, de előbb vagy utóbb felkeltem valamelyik cég figyelmét. Úgy gondoltam akkor, hogy fiatal vagyok és tele energiával. Találtam is munkát pár hónapon belül.

Nekem való kis állás volt.Napi 8 óra munka egy irodában. Szép elképzelés. Egy hónap sem telt el és kezdtek az álmaim szerte foszlani. Drága főnökasszonyom napi nyolc óráda telefonált, a körmeit reszelte és engem ugráltatott. Persze lelkes az ember ha legalágg dícséretet kap. Egyre elkeseredettebb lettem. A 3. hónap végén közölte velem a HR-es kolléga, hogy ki vagyok rúgva.- Mint tudjuk 3 hónap próbaidő alatt  felmondhat indoklás nélkül mind a munka vállaló mind a munkáltató. - A mai napig nem tudom az okát. A főnököm csak annyit mondott, mert nem tudok számolni. Na puff! Egy hétig sírtam. Egyszerűen egy világ dőlt bennem össze. Mikor megnyugodtam, úgy véltem, hogy ideje talpra állni. 

Pályáztam is szépen sorba az állásokat egyiket a másik után. De nem sikerült sehová bejutnom. Így hát itthon ültem és könnyekkel küszködve keresgéltem a rosszabbnál rosszabb állások között, de sehová nem kellettem.

Két év alatt nagyon sok helyen megfordultam. Nagyon sok mindent csináltam. Jó álláshoz jó kapcsolatok kellenek. Nekem meg sajnos az nincs. Így hát felkerekedtem és addig jártam a környéket míg fel nem vettek egy étterembe. Nagyon örültem neki, hogy ismerősökkel lehetek. Ugyan sokat dolgoztam, de nem érdekelt. Az első 5 napom szuper volt az üzletvezetővel. Régebb óta ismertük egymást. Ő tanítgatta a dolgokat, hogy egyedül is elvigyek egy munkanapot. Rendben is ment minden. Míg az első hét után jöttek a problémák. Kaptam az egyik letolást a másik után. "Morzsásak az asztalok, ragad a pult, stb." Nem értettem miért. Tanulva az első állásom hibáiból mindent úgy csináltam ahogy a nagykönyvbe meg van írva és ahogy lemondták. Jobban figyeltem. Amikor mindezt rendbe találta a főnök is akkor jött más problémákkal. Mindennek tetejében már eltelt másfél hónap és fizetést még nem láttam.

Ami jobban bosszantott, mint az hogy egy kis fruska pattog nekem, aki papíron üzletvezető, de amúgy gőze sincs róla. Nagy nehezen kiharcoltam a februári fizetésem március végére. Lelkesen dolgoztam a csndes kis étteremben. Napjaink úgy teltek, hogy reggel egy kis dorgálás aztán ment minden simán. Eljött ismét a 10-dike! Fizetés nap. Reggeli szidás kipipálva esti fizu nincs. De ígérgetés az annál több. Így hát egyre kevesebb lelkesedéssel, de dolgoztam.

Lassan a nyomunkba ért május 10-dike is. Addigra már nagyon untamaz állandó piszkálódást. De még mindíg nem szóltam, úgy gondoltam majd megnyugszik.Eddig is bevállt. Kirúgással soha nem fenyegetett és ugyebár, amelyik kutya ugat az nem harap. Este rákérdeztem a fizu dologra a tulajnál.  És ismét azt az ajtót döngettem, ami a "majd jövőhéten" választ takarta. Én abban a felálltam és kimentem az ajtón. Lenyeltem a sok szidást, ami fele nem volt jogos és azt is, hogy nem kaptam fizetést mindezért, de nem fogok ingyen dolgozni.

A pénzem úgy kaptam meg, hogy naponta be kellett mennem egy hétig még, hogy kifizessenek. Most ismét itthon vagyok és állás keresek.

Z.