Graboplast: visszadátumozás, kettős könyvelés

T. Erynnis! Nagyon örülök, és hálás vagyok, hogy lehetőséget nyújtasz feltenni a kérdéseimet. Már több szakszervezettel és jogásszal próbáltam felvenni a kapcsolatot, nem sok sikerrel. Egyelőre azt kéne tudnom hogy jogomban áll-e reklamálni munkaadómnál, mert számomra nem tiszta a jogi háttere a jelenlegi helyzetemnek. Röviden megpróbálom felvázolni a szituációt.

 
5 év munkaviszony után, a válság beköszöntével heti 32 órás, részmunkaidős foglalkoztatott lettem. (A visszadátumozott munkaszerződésekkell, és kettősen könyvelt óralapokkal most inkább nem is untatlak) Cégem megnyerte az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, munkahelymegörző pályázatát. Ennek értelmében a ledolgozott 32 órás munkahét után, plusz 8 órát fizet az állam az alapórabér 80%-ig.
 
Ha jól értelmeztem a pályázatban leírtakat, ezt csak akkor lehet igénybe venni, ha a válság miatt annyira csökkent a termelés, hogy nem tudnak teljes munkaidőben foglalkoztatni, ilyenkor továbbképzés, oktatás címén lehet felhasználni a pályázati összeget. A munkahét ennek ellenére heti 40 óra volt egészen mostanáig, ugyanis ma közölték velünk, hogy innentől heti 48 óra lesz a kötelező, vagyis hétfőtől-szombatig, 3 műszakban. Mindezt változatlan, 32 órás munkaszerződéssel.
 
A 32 óra felett ledolgozott órákra pedig semmi plusz juttatás nem jár. Mindezt azzal indokolják, hogy a munkaidőkeret december 31.-ig szól, vagyis addig kell meglenni heti átlagban a 32 órának. Ezt állítólag a Kollektív Szerződésbe foglaltak lehetővé teszik idén január egytől. A szerződést viszont többszöri kérés ellenére sem mutatták meg.

 

Jelenleg a központi hálozaton van egy word dokumentum amit ennek hívnak, ott valóban ez van leírva. De hogy ez mennyire hivatalos, arról kétségeim vannak. Valamint ne aggódjunk, mert az igénybe nem vett OFA támogatást mindenkinek külön irogatják, és ha év végéig nem lesz meg az átlag, akkor kifizetik, vagy lecsúszhatjuk. 
 
Kérdésem az lenne hogy ez mennyire tövényes? Valóban joga van a munkáltatómnak erre?
 
 Válaszodat előre is köszönöm.Köszönöm leveled, a pályázati feltételekről sajnos nem tudok érdemben nyilatkozni, mert többféle pályázat is van, a nyertesekkel támogatási szerződést köt a közalapítvány - ennek a feltételei általában nyilvánosak -, viszont nem derül ki a leveledből, hogy melyik az a konkrét pályázat, amit megnyertetek. Az OFA honlapján egyébként nagyon sok mindent meg lehet találni az egyes pályázatokról, érdemes böngészgetni. A támogatási szerződést munkáltatód - jelenlegi információim szerint - egyébként nem köteles közzétenni, elképzelhető, hogy az OFA ettől eltérően előírja a közzétételt.

 

 
A munkaidőkerettel kapcsolatban: ez annyit jelent, hogy a heti 32 órás munkaidődet megszorozza a munkáltatód 52-vel (vagyis kiszámolja, hogy heti 32 órából mennyi az az össz-időtartam, amit egész évben le kell dolgoznod - pihenőnapokat, ünnepnapokat is beleértve). Az így kijött óraszámot kell ledolgoznod, azonban ezt egyenetlenül oszthatja el a munkáltatód. Az egyéves munkaidőkeretet csak meghatározott munkáltatók alkalmazhatják, például azok, akiknél többműszakos, vagy megszakítás nélküli munkarend van folyamatban (mások ennél rövidebb időtartamra - 2 hét és 26 hét közötti időszakra - alkalmazhatnak munkaidőkeretet). Munkaidőkeret alkalmazásáról írásban kell tájékoztatni a munkavállalókat.
 
A munkaidő beosztást hetente kell meghatározni, legalább 7 nappal a tárgyhét előtt. A heti munkaidő maximuma január 1-től valóban 48 óra.
 
Fentiekből úgy tűnik, munkáltatód jogszerűen járt el, két dolgot kivéve: egyik a visszadátumozás (ez ellen sajnos nem tudsz mit tenni, ha már aláírtad), a másik pedig az, hogy a kollektív szerződés megismerését köteles lehetővé tenni minden munkavállalója számára.
 
Üdv,Erynnis

 

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.