Vissza kell fizetnem a munkabéremet
Üdvözöllek Erynnis,a következő üggyel kapcsolatban kérem a segítségedet:
Egy mezőkövesdi Kft.-nél vagyok alkalmazott ~ 3 éve és 2 évvel ezelőtt
döntöttem úgy,hogy a Miskolci Egyetemre kezdek járni a munkám mellett.
A munkáltató köteles elengedni,ám azokra a napokra nem köteles engem
kifizetni,amikor távol voltam - legjobb tudomásom szerint.Amikor elkezdtem anno a sulit (2007-ben),megegyeztem szóban a
könyvelővel,hogy támogat a cég engem és az egyik kollégámat is
azzal,hogy azokra a napokra alapbért fizetnek,amikor előadásra,vagy
vizsgázni kell mennem,aminek örültem,de nem került rögzítésre
írásban,tehát alá nem lett írva semmi részemről és a kollégám részéről
sem./Tanulmányi szerződés nem született./Mivel levelező oktatásról lévén szó,ez heti 1 munkanap kiesést
jelentett,amit a munkáltató ki is fizetett számomra.Ez így ment egészen az előző hétig,amikor is bejelentette a
munkáltató,hogy szolgáltassam vissza az összes napra kifizetett
munkabért,egészen 2007 szeptemberéig,azaz a suli kezdetéig.Az idei évet letudta azzal,hogy levonta az összes ezévi szabadságomat
5 nap kivételével és a fennmaradó napokra kifizetett összeget pedig a
havi fizetésemből.A követelése azonban egészen 2007-ig visszamenőleg tart és
javasolja,hogy a napi 8 óra helyett 112 munkanapon át napi 10 órát
legyek bent a cégnél és akkor fog elfogyni a tartozásom,persze ősztől
elmehetek suliba továbbra is,csak már nem lesz kifizetve az a nap,amit
nem munkavégzéssel folytatok.Kérdésem,hogy jogos-e a munkáltató követelése jelen esetben,illetve ha
új munkahelyet keresnék,akkor tudná-e követelését érvényesíteni?Előre is köszönöm a segítséget!
Igazságot a jogásznak!
-Leslie-
Kedves Leslie!
A jogalap nélkül kifizetett munkabért munkáltatód elsősorban írásban, fizetési felszólítással követelheti vissza tőled, ennek pedig szigorú alaki követelményei vannak (például - hasonlóan a felmondáshoz - a jogorvoslati lehetőségről is tájékoztatnia kell). A kifizetéstől számított 60 napon túl nem követelhet semmit, tehát a 2007. évre kifizetett béreket nem kérheti vissza rajtad.
Sajnos a tanulmányi szerződés csak írásban jöhet létre, enélkül érvénytelen, így erre a körülményre nem tudsz hivatkozni. Azon felül, hogy csak a 60 napnál nem régebbi bért kell - így, vagy úgy - visszafizetned, vélt, vagy valós tanulmányi szerződésre nem tudsz hivatkozni. Véleményem szerint arra nem kötelezhet, hogy a korábbi "tartozásaidat" is dolgozd le, egyrészt a 60 napos jogvesztő határidő miatt, másrészt pedig mert az a meglátásom, hogy a munkáltató a jogalap nélkül kifizetett bért kizárólag pénzben követelheti vissza (és csak a nettó bért), ettől eltérni nem találtam törvényi lehetőséget. Azt sem tartom tehát jogszerű eljárásnak, hogy kis kivétellel az egész éves szabadságodat megvonta tőled egy egyoldalú intézkedéssel.
Sok sikert kívánok!
Erynnis
Az utolsó 100 komment: