Olvasónk utolsó munkahelyén történt megaláztatásairól olvashattok a mai bejegyzésben. A részletekért kattintsatok a tovább gombra!

 Tisztelt címzett!

Böngészés közben találtam erre az oldalra, és érdeklődéssel olvastam egy 45 éves ember állás keresési kálváriáját. Talán naponta megtörténnek olyan esetek, ami vele, - és velem is megtörtént, de engem olyan mélyen megalázott, hogy valakinek el kell mondanom. Hivatalos fórumon ilyenekkel hiába is kezdenék, sem energiám, sem pénzem, nincs arra, hogy ilyen emberekkel szembe szálljak. Másrészt, erre van egy nagyon találó magyar mondás " Széllel szemben nem szabad pisilni" hát ehhez tartom magam. Nem vagyok ékesszóló, ezt mindenki nézze el nekem.

Talán ott kezdeném a történetet, hogy két évtizeden keresztül, vállalkozóként tevékenykedtem. Sajnos egészségi állapotom, és az infláció emelkedése egyre jobban elnehezítette a megélhetésemet. Visszaadtam hát a vállalkozói igazolványomat, és álláskereső lettem. Mivel pénzem igen csekély volt, kénytelen voltam májustól novemberig várni, hogy a munkanélküli központ segítségével, elvégezzek egy iskolát. Itt jegyezném meg, hogy, amíg más, aki soha az életbe nem dolgozott, jogosult volt a mindenkori minimálbér összegére az iskola ideje alatt, addig én csak vállalkozói járulékra voltam jogosult, ami csekély 31.000 Ft,- ( A vállalkozásban eltöltött évek a munkanélküli megállapításánál nem számítanak munkaviszonynak) Ezt nem én találtam ki.

Szóval jó eredménnyel elvégeztem az iskolát, de ugye gyakorlatot nem adnak a képesítés mellé. Nagyon boldog voltam, amikor sikerült az egyik közintézmény Személyzeti osztályán állást találtam, a frissen megszerzett iskolámmal. A tőlem 2 évvel idősebb leendő főnöknőm, már akkor epésen megjegyezte, hogy olyan vagyok mint a vérhas. Nem titkoltam, hogy nincs gyakorlatom, és kértem, hogy segítsenek tanulni, megszerezni a gyakorlatot, és azt sem titkoltam, hogy vannak még a későbbiekben tanulási szándékaim. Két iroda volt. Az egyikbe betettek engem, a másikban 5-en dolgoztak. Nekem a program miatt nem volt internet a számító gépemen.

Ha valami érdekelt, úgy szakmailag, mint más térem, kuncsorognom kellett, hogy valakinek a gépén had nézzem már meg. Vagy ha nem, este későn nézhettem csak utána, fáradtan odahaza. Először sokat segített egy-két kolléganő, de hamar rájöttem, hogy ők 6-an össze vannak nőve, én kilógok innen. Ezt értésemre is adták. Még azért elmondanám, mert ez is része a dolognak, hogy nekem nem volt pénzem arra, hogy naponta 1000-1500 Ft-ot hagyjak ott meleg ételre. Ezért én szerintük nem voltam elég közösségi ember, nem voltam elég rugalmas szerintük, baj volt a beilleszkedésemmel.

A nap azzal kezdődött, hogy reggel 8-9-ig kávé, tea, az6 előző napi programok kivesézése, pletyi, hogy mikor melyik mozi,vagy színház, belsejét nézték meg. Kinek mi történt a magánéletébe előző nap, ki flörtölt a buszsofőrrel munkába menet, esetleg jövet. Majd rövid tedd-ide tedd oda munka következett. Délben 12-13-ig, ebédszünet. A főnöknő elfolyt a foteljában, a lábát feltette az asztal alján a polcra, amin éppen a kolléga evett. Közben arról ment a csevej, hogy éppen ki hol, mikor, vagy nézegették egymás, és mások ismerőseit az IWIW-en, és előszeretettel kritizálták. Természetesen nem a jó oldalát nézték a másiknak. Inkább azt, hogy mennyit hízott, hogy az illető fia milyen randa lánnyal jár stb.

Történt egyszer, hogy függönymosás volt az irodákban, és valami módon nem került vissza egy sötétítő az ö irodájukba. Azt mondta, a karbantartó, hogy lehet, hogy nálam van feltéve. Amikor elment, mondtam a lányoknak, hogy biztos nincs nálam, mire ordítani kezdett velem ez egyik, hogy ne ragozzam már túl. Hát én kikértem magamnak ezt a hangnemet. Erre kirohant, majd amikor visszajött, csend lett. Megjött a főnöknőnk, és megkérdezte tőle, hogy mi baja van, mert rá van írva. „Semmi nincs” mondta Ö, de nagyban sunyítottak tovább. Érezni lehetett a levegőben a feszültséget ráadásul nem bírom a sunyiságot, az igazságtalanságot meg még úgy sem, és megszólaltam, hogy egymással volt egy kicsi afférunk. Elmondtam mi történt, erre a főnöknőm oda fordult a kolléganőmhöz, hogy hogyan is volt ez? Természetes, hogy már a maga javára kozmetikázva adta elő. Állította, hogy Ő nem ordított rám, stb.

A főnököm elterpeszkedett a fotelban, és kéjes vigyorral az arcán elkezdte felsorolni, hogy ez a kollégát ezért imádja, a másikat azért, és „megvédem a lányaimat mindenkivel szemben”. Úgy beszélt rólam, mintha egy betolakodó lennék, és külön lennének a lányai, én meg egy senki. - Rólad meg annyit tudok mondani, hogy itt nincs az, ki hány éves, és egyebek, és mivel már 52 évesen elég nagy tapasztalatom van az emberek kiismerésében, rólad elmondhatom, hogy arrogáns vagy, és szeretnéd játszani a főnököt, de vedd tudomásul, hogy itt csak egy főnök van, - majd még jobban elfolyva a fotelban, közölte nyávogva – és az Én vagyok! /Ezt soha nem vontam kétségbe, sőt fel is néztem rá, eddig a pillanatig./ Majd folytatta a mondókáját.

- A múltkor a saját fülemmel hallottam, amikor itt voltál a lányok irodájában, utasítottad Őket, hogy zárják el a ventilátort, mert téged, hű de nagyon zavar. – valóban megkérdeztem egy alkalommal, hogy nem lehetne e elfordítani a ventilátort, mert kb. 1 méterre a fejemtől, pontosan rám irányítva működött. De kértem, és nem utasítottam. Nem tudom értik e mit szeretnék mondani mind ezekkel? ( Olyan volt az egész, mintha én valami ET lennék és nem azon az osztályon lenne a munkahelyem.

Hat hónap próbaidőm volt. A munkámért a második hónap végén, szép összegű jutalmat kaptam. Majd júliusban született egy törvény, ami a közalkalmazottakra nézve eléggé hátrányos. Aki bizonyos összeget elér a fizetés terén, az nem jogosult fizetés kiegészítésre. Ez eléggé rosszul érintett 1 – 2 kolléganőmet. Hangot is adtak a főnöknőnk előtt nemtetszésüknek. Mivel így ezt nem kaphatták meg, hát, más megoldás kellett. Kaptam 50 ezer körüli ruhapénzt, étkezési jegyet, majd elengedett kegyesen szabadságra 5 napra. Ez alatt összeült a kupaktanács.

Amikor szabiról visszamentem, még megcsináltam a munkámat hétfőn, majd délután áthívott és vigyorogva, miközben az orrom alá dugta a felmondási papírokat, közölte velem! „ Ugye Te is érzed, hogy ez az együtt működés nekünk nem fog menni?” Valami nagy megkönnyebbülést éreztem, de lelkileg rettenetesen megalázottnak éreztem magam. Felmentem a feletteséhez, - bár ne mentem volna! - Közölte velem, hogy minden részleg vezetője maga dönti el, hogy kivel akar dolgozni. Akkor jöttem rá, hogy már Ő délelőtt aláírta a felmondásomat,miután a főnöknőm szépen eláztatott előtte.

Amikor bementem leszámolni, és alá kellett íratnom, az egyik irodában, hogy nincs restanciám, gúnyosan még utánam szólt a kedves főnöknőm! „ Ha már arra mész, nyugodtan menj be a polgármester úrhoz is panaszra!”A felettese - ami szintén undorító, - elmondhatta neki,hogy kértem, tegyenek át esetleg másik osztályra. Mondanom sem kell, hogy mivel hó közben tett ki, amit vissza kellett fizetnem, elvitte a félhavi keresetemet, a kilépő papírjaimat pedig csak akkor vehettem át, amikor a pénztárba befizettem, a még fennálló tartozásom fejében 16.000 Ft-ot.

A papírjaim 2 hét múlva kerültek átadásra, a törvény által előírt azonnali, vagy a papírok kitöltése miatt engedélyezett3 napos határidő helyett. Hát ennyit az un. MUNKAHELYI ERKÖLCSRŐL! Azóta munkanélküli vagyok, egy fillért nem kapok sehonnan sem, sőt, a Tb-t még ki kell gazdálkodnom magam után, mert 49 évesen nem egyszerű becsületesen munkát találni. De ilyen helyen akkor sem dolgoznék, ha térden állva könyörögne is valaki.

Nem írok pontos helyet, mert”Isten keze messzire elér.” Mert ezek az „emberek,„ annak képzelik magukat. Aki írásomat olvasva azt hiszi, róla írtam a történetet téved. Akinek nem inge nem fogja magára venni. Ezzel a viselkedéssel lehet embereket porig alázni
és az önértékelésüket a sárba tiporni. Vannak emberek, akik a saját téves önértékelési zavaruk miatt, azt hiszik, nekik mindent szabad.

A kollégái pedig csak a játékszerei, (kár, hogy ezt ők még nem tudják felfogni) mert ezek az emberek azok, akiknek csak addig jó valaki, amíg hasznot remélnek, és amikor már értéktelenné vállnak a számára, mindenkin átgázolnak. A szomorú az egészben, hogy ezek az emberek mások által olyan hatalommal vannak felruházva, hogy kényükre, kedvükre tehetik tönkre mások életét, és ez nem tűnik fel a feletteseiknek. Olvastam minap egy jellemzést, és úgy érzem, jobban meg fogalmazza amit gondolok mint én.

A pszichopaták általában jó intellektusúak. Ebből adódóan gyermekkorban megtanulják, hogyan kell hátrányos helyzetükből önös előnyöket kovácsolni, visszaélni a felnőttek szeretetével, a szeretetből adódó következetlenséggel. Megtanulják azt is, hogyan kell gyengébb társaikat kihasználni, felhasználni önös érdekeik kiaknázása céljából. Serdülőként könnyen válnak deviáns bandák vezéregyéniségeivé. Megnyilvánulásaik öntörvényűek, életvezetésük egyenetlen. Egy ideig szélsőségesen tapadnak emberekhez, célokhoz. Majd, ha már érdekeik nem úgy kívánják - ugyanolyan szélsőségesen el is fordulnak tőlük. Megbízhatatlanok, nincs tartásuk, nincs kitartásuk ritkán néznek saját életük „ tükrébe”. Komoly gondot okoz környezetében az a pszichopata is aki élete folyamán vezető beosztásra tesz szert.

Tisztelettel:

Madlena