Mennyibe kerül az álláskeresés?

Kedves Despota!

 

Állást keresek, szakmámnál fogva kénytelen vagyok a közszféra állásajánlatai között is kutakodni. Csak érdekességképpen írom (azt sajnos nem várom már, hogy ettől bármi is megváltozik), hogy most éppen egy olyan állást szeretnék megpályázni, ahol már a pályázat benyújtásának feltétele az, hogy az ember mellékelje a 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolatát, vagy a bizonyítvány kérelmezését bizonyító másolatot.

 

Jelenleg az erkölcsi bizonyítvány 3100 Ft, ehhez jön még a formanyomtatvány díja (kb. 100 Ft), illetve még mindezt el kell küldeni a hivatalnak, gondolom, ajánlott ajánlott levélben feladni (kb. 300 Ft). Tehát 3500 Ft-ot kell kifizetni úgy, hogy egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán be fognak-e hívni interjúra.

 

Az egészet az ügyfélkapun keresztül is lehet intézni, a 3100 Ft akkor is áll, de ebben az esetben legalább a nyomtatványért és a levél feladásáért nem kell fizetni, viszont mivel az összeget átutalással kell kiegyenlíteni, így annak a költsége megint tovább srófolja az összeget.

 

Nem tudom, miért várják el azt, hogy az ember ennyit költsön úgy, hogy nagy eséllyel még az interjúig sem fog eljutni.

 

Üdv., Dia