Még mielőtt valaki komolyan azt hinné, hogy a fiataloké a jövő, hadd osszam meg mindenkivel az én történetemet, röviden:
Elvégeztem az egyetemet.

Mérnöki diplomát szereztem. (Amolyan “egyéb mérnök”, tehát nem kifejezetten gépész kategóriában). Gyakorlatilag szóba se álltak velem, vagy nem vettek komolyan a lehetséges munkaadók. 5 éves képzést rendesen 5 év alatt elvégezve (ritkaság!), és nincs munka, mert nincs tapasztalat. De ha mindenhol ezt mondják, honnan az ördögből legyen?? Az őket nem érdekli. Nyári gyakorlatok, az smafu? Igen.

Tehát így lettem kénytelen elvállalni egy betanított munkás állást (azt is némi protekcióval sikerült megszerezni a tapasztaltabb kétkeziek orra elől… szánalmas, ugye?).

És persze kapom a ijesztegetéseket, hogy bizony ha a diplomámat ennyire becsülöm, más se fogja többre, nem lesz mérnökállásom, sem mérnöksegédi (ami ugye az abszolút reális lenne egy pályakezdő mérnök számára, 1-2 évet inaskodni egy mérnök mellett, majd teljesértékű kollégájaként dolgozni mellette).

Van ebben igazság? Nincs!

Megérthető lenne, ha terrorizmusra adnám a fejem emiatt? Igen! (De nem teszem. Van belső tartásom. Még ha ki is akarja belőlem irtani a sok irigykedő vagy utálkozó kolléga akik időnként súlyosan keresztbe tesznek, és elintézték, hogy semmi erkölcsi hitelem ne legyen jelenlegi főnökeimnél.)

 

Hazaáruló vagyok, hogy vinni fogom a diplomámat külföldre, amint szereztem kellő alaptőkét? Igen!

De megérdemli ez az ország, hogy kitartsak mellette, amikor semmibe sem nézik azt, hogy mennyibe került nekik és nekem is ez a diploma? (Pénz részükről, erőfeszítések részemről.) NEM!

Úgyhogy amint tudok, húzok innen, mielőtt idegbeteggé tesznek és valami olyat teszek mérgemben amit magam is megbánnék.
Viszlát.

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a  munkahelyiterror@gmail.com címre!