Megfenyegettek, hogy kinyírnak

Egy önkormányzati céghez, kórházhoz hívott dolgozni az igazgató. Gondoltam, ha egy igazgató azt kérdezi-"elvállalnád-e a független belső ellenőri állást:" ráadásul tanultam, vizsgáztam a keze alatt, ismerte tudásomat, felsőfokú végzettségemet, rutinomat, gyakorlatomat....tehát evidens, hogy a támogatást megkapom a munkámhoz, és ha valami kérdésem, kérésem van, azt közvetlenül jelezhetem.
Igen, elvállalom!


Már az első nap szembesülnöm kellett, hogy két végzettség nélküli "liba" volt a belső ellenőrzésen, mint ellenőrök, és egymást is utálták, aminek több alkalommal a nap folyamán hangot is adtak ajtócsapkodással, kiabálással.


Gondoltam, féltik a munkahelyüket is, mert mindent elzártak előlem, kulcsot semmihez nem kaptam, és az egyik hajnali 5 órától járt dolgozni, mert fájt a lába, és a férje akkor hozta be- vagyis a napi 8 órája nagyon hamar véget ért minden nap, ahogy ő gondolta, és követhetetlen volt, semmit nem lehetett megbeszélni vele, és a kulcsokat is elvitte magával, semmit nem lehetett megnézni, átnézni, tanulmányozni.


A másik fiatal kislány meg délutánra járt "dolgozni" benézett, aztán állítólag vissza ment haza, mert két utcával lakott távolabb a kórháztól!!!!!


Mindkettőjük közös vonása volt, hogy a számítógépet nem nagyon szerették, nem is értettek hozzá, így sok esetben a meglévő formanyomtatványok kitöltésekor rosszul mentették el, és a munkájukat nem mentették le, hiába kérte a gép, hogy kérik -e a mentést, módosítást....azt mondták, hogy nem!


Ebből azt a következtetést vonták le, hogy én letöröltem az ő munkájukat , és mint kiderült korábban is ezen veszekedtek egymással, csak most én voltam az új! Ezért letitkosították a számítástechnikussal a gépet, nehogy betudjak lépni.


Nekem olyan feladatot adtak, amit több éve tologattak ők is, mivel kényes téma volt....az adományok , 1%, civil szervezetektől, gyógyszeres kísérletek embereken...önkormányzati adományok felhasználása, ezt mind egyszerre, és több év viszonylatában átfogó vizsgálat!!!! Ők adták ki nekem, mert itt az a szokás, hogy mindenki ír magának feladatot, és nekem, mivel új vagyok, ők írnak!


Abban hibáztak, hogy ehhez engedélyt is kell adni az igazgatónak, és alá kell íratni vele, hogy betekintési jogom legyen, és minden iratot eredetiben megkaphassak!.....nem részletezem, hogy ez a két primitív liba mit ügyködött azon, hogy ne tudjak dolgozni! Bekért iratokat a vizsgálatokhoz visszalopkodták az asztalomról, nem volt saját elzárható helyem, és wc re is alig tudtam elmenni, mert a jogszabályoktól kezdve mindent eltüntettek, és amikor meg ott voltak, megterítettek az asztalukon, nagy kajálás, nevetgélés volt, és pletyka! Még több alkalommal a vendégeiket is az irodába hívták, és rendszerint a helyemre ültették le!


Amikor már bejelentkeztem az igazgatóhoz, kérni akartam, hogy tegye rendbe a libafarmját, mert itt mindent lehet, csak dolgozni nem, akkor megfenyegettek,hogy az arcomról a bőrt lekaparják, és kinyírnak. A folyosón lévő kolléganők segítettek nekem , hogy végezni tudjam a munkámat, de az irodában a helyemen megmaradni nem lehetett, mert a hátam mögött folyt a kiabálás, és nem tudtam mikor vágnak fejbe.


Aztán bekövetkezett, hogy az irodából is kizártak....
Vizsgálat közben kiderült, hogy több számla nem egyezik, leltár szerint hiányoznak dolgok, és az eredeti több évvel ezelőtti számlákat azért nem tudják odaadni ellenőrzésre, mert könyvelik!!!!!!


A fénymásolt számlák, meg mind egyformák voltak, csak a gyerek neve volt más, és más célra lett költségelve!!!!!


Minden munkámat naponta vittem táskába el, este otthon dolgoztam, még éjjel is, hogy az első munkámba betudjak mutatkozni, mert egy ellenőrzésnél van hatékonyság is, tehát amikor megkapom a feladatot ketyeg az óra! Munkámhoz pedig sem helyismeretem, sem helyi ismeretem sem volt szakmai szempontból!


Mikor végképp sakk-matt helyzet volt, dolgozni sem tudtam, írtam egy levelet az igazgatónak, és leírtam, hogy mi is van ott, miért nem lehet dolgozni és a probléma megoldásához segítségét kértem,


Megoldás az volt, hogy nekem mondtak fel, mert a két nőt már házon belül is több helyről rakták össze-vissza viselkedésük miatt, csak azok valakinek a valakijei voltak, akiket nem lehetett kimozdítani, így szépen elvoltak egész nap.....és így legalább ellenőrzés sem volt a kórházban.....mindenki azt csinált, amihez kedve és érdeke fűzte!


Hát az igaz mesémnek vége!!!!! A több millió adományt pedig nem lehetett sem elszámoltatni, sem követni, hogy ugyan kinek a magánrendelőjébe, vagy akárhová kerültek???????
Én megtanultam, hogy soha, sehová semmilyen adományt nem adok!!!!!! Önkormányzati cégeknek meg egyáltalán, mert eddigi tapasztalataim szerint ott vannak az igazi fogások

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a  munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!