Csatlakozás

Pár évvel ezelőtt egy munkaközvetítőn keresztül egy skót szállodába housekeeper-nek mentem. A közvetítői díj 350 Font volt,a velük aláírt szerződés nagyjából 90 %-ban nem teljesült. Talán az egyetlen biztos pont a minimál órabér volt.

A leírtakkal ellentétben nem volt meg még a heti 30 munkaóránk se , a folyamatos teltház mellett (téli akciókkal mindig megtelik a szálló nyugdíjasokkal) heti 25-28 munkaórát fizettek a műszakkiírás alapján. Aminél a valóságban többet kellett dolgozni, de a napi plusz 1-2 órát már nem fizették, a szobákra hivatalosan kiadott időből is folyton lecsíptek, hogy több munkát adhassanak egy napra (pedig a hivatalos időt is csak kapkodva, megszakadva lehet teljesíteni). Ilyen módon szabadidős programot se lehetett szervezni, nem lehetett tudni, meddig kell dolgozni.

Gyakran az ebédszünetet se lehetett kivenni, étlen-szomjan dolgoztunk egész nap.

A szerződésben foglaltak szerint nem zár be a szálloda, de ez sem volt igaz, december közepén néhány napra, valamint egész januárban zárva, a legalább százéves fennállása óta, és ilyenkor se fizetés, se élelmezés nincs, épp csak lakni lehet. Volt olyan kolleganő, akit a pesti iroda januárban, a bezárt szállodába küldött ki.

Egy társamat a 35-ről 40-re emelt korhatár mellett 51 évesen közvetítette ki a pécsi iroda. Persze nem bírta az irgalmatlan hajtást, az időre való kemény fizikai munkát, a folyamatos nyomás miatti stresszt, meg is fenyegették, hogy ilyen tempóban nem fog itt sokáig dolgozni. Úgy történt, néhány hét után felmondott, nem várta meg, hogy a januári záráskor neki mondjanak fel. Így legalább otthon lehetrtt karácsonyra. (Jelzem, hogy januárig se kereste volna meg a költségei fedezetét.)

A bánásmód diktatórikus és arrogáns volt, mind a közvetlen vezető, mind az igazgató részéről.

Aki lebetegszik, azt egyrészt szimulánsként kezelik, másrészt három napra karanténba zárják a saját szobájába (hátha mégis fertőz), étlen-szomjan, mert le nem mehet enni, fel nem mehet hozzá senki, csak a negyedik napon küldik orvoshoz, aki telenyomja antibiotikummal, s már dolgozhat is. Egy kolleganő így esett át fél év alatt hat antibiotikum-kúrán. Hiszen a munkától kiizzadva, a rövidujjú uniformisban kell kivinni a műszak végén a szálloda mögé a szemetet, esőben, hóban is. Kabátot nincs hol tartani, és nincs idő a szobánkba menni érte.

Az ügynökség ígérete ellenére, amikor áthelyezést kértem, a pesti iroda csak ígérgetett, majd közölték, hogy ki vagyok rúgva a munkahelyemről, s ezzel ők ki is bújtak a felelősség alól. Én ezután még napokig dolgoztam magamban ledöbbenve, anélkül, hogy hivatalosan közölték volna velem. Végigdolgoztatták velem a legkeményebb turnusváltós napokat, s aztán tudatták a szállóban is, hogy el vagyok bocsátva.

Mindez annak a következménye, hogy egy héttel korábban a head housekeeper-nek mondtam, nem vagyok hajlandó többet ingyen dolgozni, és nem mentem be egy szabadnapomon, amikor szintén fizetetlen munkára rendeltek be. Ilyen állítólag még nem fordult elő, mindenki bement ingyen is, csak hogy megtartsa a munkahelyét, és a fedelet a feje fölött.

A közvetlen vezetők és kollegák többsége lengyel, nekik megfelel mindez, hiszen letelepedőként lakást, vagy ha gyerekkel jöttek, akkor házat kaptak a szigeten, valamint havi 800 Font gyermeknevelési segélyt, amennyit mi munkával se kerestünk meg. Így az ügynökség prospektus-szövege szerint havonta megtakarítható kétszázezer forint sem valósult meg. A csekély borravalót (hiszen ide csak nyugdíjasok járnak) a head housekeeper és a supervisor kora reggel besöpri a távozók szobáiból. Nyelvtanulásra is alkalmatlan a hely, egyrészt elzártsága, másrészt a lengyel többség miatt, akiknek egy része nem is beszél angolul.

Mindez egy kis észak-nyugati szigeten történt, ahol más munka nincs, télen meg aztán végképp, s ahonnan internet hiányában (vendégeknek sincs a háromcsillagos szállodában!), és a nagy távolság, bizonytalan közlekedés miatt máshol munkát keresni, interjúra járni sem lehet.

A magyar kollégák is mind szociális segélyt kértek és kaptak, heti 50 Fontot, a rossz kereset miatt. Én az itthoni bankszámlámról éltem. Ez a munkavállalás több százezer forintomba került, gyakorlatilag én fizettem, hogy ingyen rabszolga lehessek. Az említett idős kolléganő szintén nem kereste meg a visszaút árát sem, így én adtam neki kölcsön, és együtt utaztunk haza.