Hány éves maga fiatalember?

Nos, akkor elmondanék egy igaz történetet, ami egyik álláskereső ismerősömmel esett meg egy tehergépkocsi-vezetői állásinterjún. Tehát még egyszer kihangsúlyozom, hogy a történet nem a rádiókabaré legutóbbi adásából maradt ki, hanem a valóságban történt meg:

 

Belépett az álláskereső egy helyiségbe, ahol egy erőteljesen felcicomázott saccperkábé huszonöt éves, élettapasztalatokban, szaktudásban és intelligenciában rendkívül gazdag humánpolitikai ügyintéző (a továbbiakban az egyszerűség és a valósághűség kedvéért nevezzük „piárpipi”-nek) ült az asztalnál.


(Hogy aztán "őfensége" szimplán a főnök ideiglenes és éppen ott állomásozó barátnője, vagy netán az unokahúga volt, arról nem szól a történet.) Köszönés nélkül az volt az első kérdése a szemmel láthatóan ötvenes éveiben járó munkavállalóhoz:


Hány éves maga fiatalember? (A kérdésben a fiatalember felvetése kapcsán az is lehet, hogy csupán a látásával volt némi probléma, bár erre hatvan centi vastagságú szódásüvegtalpú szemüveg nem utalt az orrán.)


A gépkocsivezető illedelmesen köszönt, majd megmondta az életkorát: Ötvenkettő.


A piárpipi válasza erre az volt, hogy: "Sajnos, akkor Ön itt nálunk nem felel meg gépkocsivezetőnek."


(Máig nem értem, hogy miért nem felelt meg egy olyan gépkocsivezető aki több mint harminc évet és háromszázezer kilométert vezetett már eddig balesetmentesen? Ja, hogy erre már nem is volt kíváncsi a piárpipi?) Valószínűsítem, hogy nem is gépkocsivezetőt akart az a cég felvenni, hanem feltehetően chippendale fiút, csak éppen elhibázták az álláshirdetést, ugyanis annak már valóban és biztosan nem felelt volna meg emberünk.

 

 

A gépkocsivezető erre a következőket válaszolta: Sajnálom, hogy ötvenkettő vagyok, de biztosíthatom, hogy szívesebben lennék feleennyi. Akkor biztosan megfelelnék az elvárásaiknak, de az életkor sajnos nem kívánság kérdése. De ha már a kívánságoknál tartunk, akkor kívánom Önnek és a főnökének, hogy sose éljék meg ezt az életkort. Ezzel sarkon fordult és távozott.


Ez a történet nagy vonalakban ugyanígy játszódott le Baja városában.


Ha a történet olvasása után valaki valamely szereplőben véletlenül magára ismerne, az sajnos nem a véletlenek egybeesése és játéka, hanem a magyarországi munkáltatói kultúráé.

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a  munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!