Szívjuk a füstöt

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt blog!


Az otthonomtól olyan 110 km-re járok dolgozni naponta kisbusszal, amelynek légtere teljesen nyitott.A buszsofőrök állandó jelleggel rágyújtanak vezetés közben és lehúzzák az ablakot, így a füst nem is észrevehető. Viszont egyes utastársaim ezt látva, úgy gondolják hogy akkor nekik is lehet.


Amikor ők is rágyújtanak nem igen húzzák el az ablakot, mert fáznak, így az egész utastérben a többi nemdohányzó emberrel szívjuk a füstöt. Kb. félúton mindig megállunk és 10 perc bagó szünetet tartunk, mondván hosszú az út. Emiatt a 10 perc miatt történt már hogy késve érkeztünk a munkahelyre.


Olyan kérdésem lenne, hogy mit lehetne tenni az ellen hogy a buszban dohányozzanak (azon kívül hogy beszélek a vállalkozóval aki a buszokat rendezi). A nemdohányzók védelméről szóló törvény nem rendelkezik az ilyen járművekről?Mielőbbi válaszukat előre is köszönöm!

 

Üdvözlettel