Vissza kell fizetnem 145 ezer forintot

Tisztelt Cím!  Kissé elhúzódó, és nem egyszerű ügyben szeretnék tanácsot kérni. Közalkalmazotti munkaviszonyban vagyok, így az Államkincstár készíti a havi bérszámfejtésemet. 2011. július 11-én megszületett a kislányom (ő a 2. gyermekem, a fiam 2008-ban született), aki után TGYÁS-t kellett volna kapnom. Júl. 11-től a júliusi hónapra meg is kaptam, de augusztustól tévedésből a béremet kezdték el utalni 2012. januárig bezárólag. Akkor derült ki a hiba, amikor jan. végén, febr. elején (pontos dátumra nem emlékszem) igényelni szerettem volna a Gyedet.

 

Őszintén mondom, hogy nem vettem észre a tévedést mégpedig: mivel itthon vagyok, a bérpapírjaimat összegyűjtve szoktam megkapni bizonyos időközönként, és egyébként is soha nem tudtam mit kell rajta nézni, és minek kell rajta szerepelnie. Másrészt nem tudtam, mennyi lett volna a TGYÁS összege, hogyan számolják, és annak idején a fiamnál kb. 90ezer ft. körül kaptam, a bérem meg kb. 93ezer forint. Tehát nem jelentős a különbség. A Kincstárnál jelezték, hogy vissza kell fizetnem a különbözetet, kb. 145 ezer ft-t, és aláírattak velem egy nyilatkozatot, hogy ezt az összeget levonják apránként a GYED-emből.

 

 El is kezdték levonni, ami 2012. februárjától 2012. júliusáig tartott. Viszont a munkáltatómnak ez év januárjában az évi elszámolásnál vmi hibádzott, kiderült, hogy velem van a baj, és az is, hogy rosszul vonták le a túlfizetést -szintén elírás miatt- (102ezret a 153ezer helyett), és a 2012. januári hónapot figyelmen kívül hagyták, ami netto 112 ezer ft-t jelent. Tehát 43ezret + 112 ezret kellene most visszafizetnem. A 43 ezret a beleegyezésem nélkül el is kezdték levonni a GYED-emből arra hivatkozva, hogy aláírtam annak idején az adott összegre szóló nyilatkozatot.

 

Viszont hiába nem illet meg ez a túlfizetés, nagyon dühös lettem, hogy 2 éve folyamatosan hibáznak a bérszámfejtésemben,és önhibámon kívül viszonylag nagy összegeket kell visszafizetnem (2011 januárja óta hibáznak folyamtosan, csak ez most nem tartozik a konkrét ügyhöz). Tehát ezt a 112 ezer forintot nem akarom visszafizetni (erről is újabb nyilatkozatot íratnának velem alá). Megtudtam ugyanis, hogy létezik a Mt. 162§-a, miszerint, ha jól értelmezem, tévesen kifizetett munkabér vagy díjazás jóhiszemű felvétele esetén, amit nem ismertem fel, és nem magam idéztem elő, a munkáltatónak csak 60 napon belül lehet írásban visszakövetelni a jogalap nélkül kifizetett munkabért.  Az lenne a kérdésem, hogy ez valóban így van-e, vonatkozik-e rám, hivatkozhatok-e erre a paragrafusra? Az Államkincstárnál azt mondták, hogy nem vonatkozik rám, mert folyamatos ellátást kapok... Ezt így nem értettem.... 

 

Köszönettel: Anett

 

Kedves Anett!

 

 Igen, a kincstárnak van sajnos igaza, ez nem munkabér, hanem a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi 83. törvény alapján folyósított pénzbeli ellátás. 

 

Ezen törvény 39/B § (4) bekezdése alkalmazandó erre a helyzetre is, azaz:

 

 (4) Amennyiben az előleg folyósítását követően az ellátást folyósító szerv megállapítja, hogy az igénylő részére a pénzbeli ellátás a folyósított előleg összegnél alacsonyabb összegben jár és az a megállapított ellátás összegébe nem számítható be, az igénylő köteles a különbözetet felróhatóságra való tekintet nélkül, a visszafizetésre kötelező határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül visszafizetni.

 

  Üdvözlettel:  Erynnis