Fél éve a próbaidővel szívatnak

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

 

Tisztelt Mt!

 

Felvettek egy 0-24-ig nyitva tartó kisboltba, mint eladót még októberben. Minimálbérre bejelentve természetesen, azzal a szépen hangzó ígérettel, hogy a próbaidőt követően a rendes, kézbe kapott összeg bruttójára fognak majd átjelenteni, ha megfelelek. 3 hónapnyi próbaidőben állapodtunk meg a bolt tulajával. A próbaidőm ugye már januárban lejárt, vagyis lejárt volna, ugyanis közvetlenül előtte 2 nappal a tulajdonos újabb 3 hónapos próbaidőt kötött ki, mondván még van mit tanulnom, és ennyi idő alatt nem tudta eldönteni, megfelelek-e az elvárásoknak.

 

Nyeltem egyet és elfogadtam ezt a feltételt, hiszen hitelt kell fizetnem, nem tudok heteket, hónapokat álláskereséssel tölteni, amely alatt semmiféle bevételre nem számíthatok. Azt az ígéretet is kaptam, hogy amennyiben a kitolt próbaidő alatt jól teljesítek, nem csak a bruttó keresetem, de a nettómat is emelni fogja. Most, áprilisban telik le a második 3 hónap, már csak néhány nap van hátra belőle, de a főnököm máris közölte velem, hogy újabb 3 hónapos próbaidőt fog alkalmazni az esetemben, mert még mindig nem tudott elhatározásra jutni velem kapcsolatban. Persze minden marad ugyanúgy, mint az elmúlt fél évben, a fizetésem nem emelkedik, sem a bejelentett, sem az, amit haza tudok vinni.

 

A fél év alatt egyébként egyetlen panasz nem volt rám, minden feladatomat rendesen, tisztességesen elvégeztem, a vásárlók szeretnek, viszont most kezdem belátni, hogy át lettem verve, és hülyének vagyok nézve. Nagyon úgy tűnik, a tulajdonos úrnak esze ágában sincs magasabb bérre bejelenteni és többet fizetni, az egész hercehurca csak arra megy ki a próbaidővel, hogy ne kelljen többet fizetnie és ha úgy alakul, minden indoklás nélkül elküldhessenek.

 

woman-cashier-at-store.jpg

 

Egyáltalán nem tudom, megtehetik-e azt, hogy gyakorlatilag az idők végezetéig hosszabbítgatják a próbaidőmet, csak hogy ki tudjanak bújni az ígéretük alól és spórolhassanak rajtam. Amikor ezt szóba hozta a főnököm, kérdeztem, mi indokolja azt, hogy nem tartja be az ígéretét, azt válaszolta, hogy nagy a felelősség rajta, jót akar a boltnak, a vásárlóknak, nem akar elhamarkodottan dönteni. Na persze, fél év szinte hibátlan munka után biztos elhamarkodott döntés lenne, teljesen hiteltelen volt a reakciója. Egyértelmű, hogy nem erről szól a történet.

 

A baj csak az, hogy amint már írtam, sajnos nem tudok ugrálni, sem lehetőségem, sem időm másik állást keresni, így csapdába estem. Van-e bármilyen lehetőségem önök szerint, hogy megoldódjon a helyzet? Egyáltalán jogszerű az, hogy már fél éve próbaidőn vagyok és minimum még 3 hónapig így fognak alkalmazni? Önök szerint várjak még, hátha tényleg megtartják, amit megígértek, vagy minél előbb próbáljak meg máshol elhelyezkedni?

 

Előre is köszönöm a válaszukat!

 

Katalin

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!