Megalázott és az élettől is elvette a kedvem

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre

 

Kedves Munkahelyi Terror Blog!

 

Sajnos nekem is sikerült áldozatul esnem, naivságomnak köszönhetően. Igaz, még fiatal vagyok és nincs tapasztalatom az élet minden terén, munkahelyválasztás terén sem volt túl sok, de már tudom, hogy milyen feltételekkel ne is álljak szóba egy munkaadóval. Az esetem még májusban történt, amikor elkezdtem dolgozni ennél a cégnél, melyet nem nevezek nevén. A főnökkel munkakezdés előtt pár nappal találkoztam, volt egy személyes megbeszélésünk, ahol megegyeztünk a bérben, amely szükséges a havi megélhetésemhez (saját lakást tartok fent, autót, és persze enni is kell). A bérre rá is bólintott a főnök, sőt, még ebédre is meghívott. Milyen kedves, nem? Na ezután kezdődött a feketeleves, amely 3 hónapig tartott. Már az első héten elérte azt, hogy könnyekkel teli szemmel a földhöz vágjam a telefonom, miközben azon keresztül alázott engem. Nem vagyok egy gyenge személyiség, sírni sem szoktam. De neki sikerült kiütni a biztosítékot, nem is egyszer. Ezután egy mondva csinált ok miatt vont le a szánalmasan alacsony fizetésemből (ugyanis nem adta meg, amit ígért) 20 ezer forintot...

 

Ez teljesen földhöz vágott egy hónapig, mert váratlan kiadás ért. Gondoltam, rendben, vonja le és legyünk túl rajta, mert kirúgás vagy pénzlevonás elé állított. 2 hónap telt el, szükségem lett volna fogászati ellátásra, amelyhez ugye TB kellett volna, de az nem volt, mert "elfelejtett" bejelenteni. 2-3 hét huza-vona után azt mondta, hogy bejelentett hétfőtől. Papírt nem kaptam, semmit soha nem írtam alá. A cérna akkor szakadt el, amikor legutoljára felhívott és megalázott, földbe tiport és az élettől való kedvem is elvette (hiszen ez élteti, mindenkivel ezt csinálja). Felmondtam. Íratott velem egy papírt, amelyen le kellett írnom, hogy tizedikével kérem a felmondásom. Mondtam neki, hogy írjuk bele, hogy fizetett szabadságra küldött engem, így kifizeti a teljes havi bérem. Azt mondta, ne tartsak attól, hogy nem fizet ki engem, ne írjam bele. Először beleírtam, majd újra íratta. Eljött az elseje.

 

Nem fizetett ki, csak a bérem kevesebb, mint 40%-át. A többire azt mondta, "majd szerzek pénzt". De nem szerzett. Nem tudom elérni telefonon, nem reagál. Ha másik számról hívom, felveszi, majd hiteget és kinyomja. Mit tudok tenni? Hogyan juthatnék a pénzemhez? Ha ahhoz nem is, honnan tudhatom meg, hogy volt-e egyáltalán bejelentett munkaviszonyom?

 

Köszönettel.