Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre

Kedves Munkahelyi Terror blog szerkesztőség!

Néhány sorban szeretném méltatni a magyarországi munkahelyzetet, ha érdekesnek találják, tegyék közzé a blogon (név és cím nélkül). Előre is köszönöm a figyelmet! Az általam leírták valójában a költői “kérdés” kategóriát erősítik, szerintem sajnos senki nem lepődik meg rajtuk. Valahol most tört el bennem valami az álláskeresés kapcsán, pedig még fiatal vagyok, nagyrészt még “előttem az élet”. Másfél éve fejeztem be tanulmányaimat, van egy diplomám, mivel később vállalkozásba szeretnék fogni, ehhez szeretném jelenleg megteremteni a pénzügyi alapot, és ezért kitaláltam, hogy akkor álljunk alkalmazottnak.

Elsősorban a nyelvtudásomat tudtam/tudom jelenleg hasznosítani, így multi-fronton kezdtem el nézelődni. Korábban már innen-onnan hallottam szép történeteket az álláskeresés viszontagságairól, de ezt a magam bőrén is alaposan megtapasztaltam. Készítettem több nyelven önéletrajzot, motivációs leveleket, regisztráltam karrierportálra, jártam állásbörzékre. Szerencsém volt, pár hónapon belül lett állásom, nem is rossz helyen. Sajnos ez magyar viszonylatban azt jelenti, hogy örülhetek, mint majom a farkának annak, hogy itt emberszámba vesznek egyáltalán, ma az országban egyáltalán nem ez a jellemző.

Egyébként egy külföldi multi, ami az aljamunkát, amit a saját országában már senki nem vállalna el hozza Kelet-Európába, és droidként foglalkoztat szigorúan “itt ülős” keretek között (ezt csak azért emelem ki, mert a cég otthonában ez a munka kizárólag home-office). Magyarországon és/vagy KE-ban nem divat a home office, talán mert akkor nem lehet napi 9 órát szigorú kontroll alatt tartani és sasolni egész nap a dolgozókat, nehogy felálljon az asztalától a megengedettnél többször, és mozgassa meg magát (ami megjegyzem egészséges is lenne). Nálunk azt figyeltem meg, évtizedekkel le vagyunk maradva “A Nyugathoz” képest.

Egy kezemen meg tudom számolni, álláskeresés során hány home office-t biztosító munkahellyel találkoztam, vagy olyannal, ami részmunkaidős (szívesen választanám, ha lehetne, és nem csak a legalja munkákat lehetne így végezni), bevágnak negyvenedmagammal egy open office-nak csúfolt istállóba ahol ha valaki beteg (és valaki mindig az, mert a magyar munkavállalóban be van csípődve a betegen megyek dolgozni lemez) akkor mindenki más is az lesz. Mivel jelenlegi munkám nem tartozik az álom kategóriába, az elmúlt másfél évben többet voltam beteg az egyterű iroda miatt, mint eddigi életem során bármikor, váltáson töröm a fejem egy ideje és elkezdtem megint állást keresni, már a végzettségemhez közelebb esőt.

Amiket tapasztaltam a keresés során, és indíttatott levelem megírására, azok a következők:

- VISSZAJELZÉS: nem tudom, miért gondolják a munkáltatók, hogy én nem emberből vagyok, ha jelentkezek valahová, nem számolok vele, várom a hívásukat. A legtöbben, ha elküldöm hozzájuk a jelentkezésemet, válaszra sem méltatnak, majd csak leesik hónapok múlva annak a baromnak, hogy nem őt választottuk. (Kivétel ez alól a call centerek világa, ott, köszönhetően a hatalmas fluktuációnak kapva kapnak minden megfelelő jelölt után, de mint már említettem, ez a munka egyszerűen rabszolgaság.) Sokat sírnak mostanában ilyen-olyan szektorok (meg úgy általában a munkaerőpiac), hogy munkaerőhiány van, de kérdem én, hol van itt a hiány, ha megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy vissza se jelezzenek?

- Inkorrektség: ha mégis érkezne visszajelzés, nem biztos, hogy a megbeszéltek szerint járnak el, sajnos már kiválasztottunk mást, pedig az interjún (szóban) lefixáltuk a továbbiakat. Inkorrektség, sok esetben személyeskedés (“mégis mennyire tartja magát, így pályakezdőként, tapasztalat nélkül”), sunyulás és majd élesben a munkában kiderül, mire is fizettem be. - Fizetés fel nem tüntetése: Nyugat-Európában ez miért működik és nálunk miért nem? Jó esetben a második, harmadik interjúkörnél jöhet egyáltalán elő a fizetés, pedig mindenki pénzből él, ne legyünk ennyire álszentek. Ha már a hirdetésben le lenne írva, mennyit ajánlnak, akkor nem rabolnánk két-három alkalommal egymás idejét. De tudom, akkor nem tudnák a legkevesebbet kérő pályázónak adni a széket.

- Home office, részmunkaidő lehetősége: Szívesen elvállalnék ilyen munkálat, de valahogy ezelből csak a legalja lehetséges, és/vagy olyan fizetésért, aminél azért többet szeretnék hazavinni. Gyanítom, hogy nem bíznak a magyarok a munkavállalóikban, mert egyik munkavégzés során sem lehetne őket annyira kontrollálni.

- Normális fizetés: Én szerencsésnek mondhatom magamat, a magyar átlag felett keresek, ugyanakkor még mindig messze elmarad az én fizetésem a nyugat-európai, esetleg tengeren túli bérektől. Kedves cégek, SZERETNÉNK MI MAGYAROK IS NORMÁLISAN ÉLNI, nem csak máról-holnapra vegetálni! Ad absurdum még nektek is jobb lenne, mert egy elégedett, kiegyensúlyozott dolgozó jobban is teljesít. De gondolom nem éri meg ebbe invesztálni, mert ha elmegyek a helyemre egy hét múlva jön majd valaki más, és így tovább. Ez a pont kapcsolódik a munkaerőhiány felvetésemhez, mivel talán kisebb lenne az az állítólagos hiány, ha megfizetnék rendesen a dolgozókat (lásd informatikai szektor, ahol évek óta sírnak a cégek, hogy nincs elég informatikus. Tán nem (külföldi viszonlathoz képest) aprópénzzel kéne a szemüket kiszúrni, és akkor az országban dolgoznának.)

Összefoglalva: Nem vagyok meglepve, hogy sokan elmennek, külföldön dolgoznak ezeket tapasztalva. Életet szeretnénk, nem vegetálni, megbecsülést, hogy néha el lehessen menni moziba, színházba, élni a hobbinknak, nem számolni görcsösen a közértben a pénztárnál. Én is innen jöttem, és nem kívánom ezt az életet élni. Szeretem az országot, itt élni, itt a családom, de amit velünk tesznek munkafronton az tűrhetetlen, és lehet én is lépni kényszerülök innen.

 Hirdess a Munkahelyi Terror blogon és 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA ADUNK. A részletekért KATTINTS!