Segget csinált a szájából

 

 

MUNKAHELYI TERROR BLOGTALÁLKOZÓ

 

Olvasónk levele következik álláskeresésről, beváltatlan ígéretekről, csalódásokról.

Mit tehet a munkaadó?

Tapasztalatom szerint mindent, (hiszen ők is ismerik a mondást az erősebb kutya szexuális szokásairól) de leginkább azt, hogy packázik a jelentkező idejével és reményeivel.Immár harmadik hónapja keresek aktívan munkát és az a tapasztalatom, hogy kissé kettős mércével mérnek.

 

A legelső és legnagyobb tapasztalatom az, hogy vagy alul vagy túlképzett vagyok. Sosem pont jó, pont elég...

 

Aztán az, hogy 30 elküldött pályázatból talán egyre-kettőre, ha válaszolnak. Arra is általában egy automatikus válaszlevél érkezik. Azt el kell mondanom, hogy eddigi szakterületem meglehetsősen speciális, ezért a hasonló mukaajánlat sem sok adódik. 

 

De nézzünk két gyakorlati példát. Első egy bér call-center multi, akik megrendelőknek adnak ügyfélszolgálati támogatást, felméréseket és mindenféle back-office szolgáltatást.

 

Ott voltam már az előző munkhelyemmel is tréninget tartani, jó hangulatú és gyümölcsöző volt az együttműködés, remek visszajelzéseket kaptam.

Onnan kerestek meg, hogy lenne-e kedvem, mert látunk egymásban fantáziát. Le is ültünk beszélgetni a főgeneralisszimusszal, és abban maradtunk, hogy lesz még egy köröm a fő-fő generalisszimusszal, és X időpontban hív.

Nem hívott. Hívtam. "jaj-jaj, bocs... bocsi... ez meg az van, de jó, hogy hívtál..." Ja, tök jó. Újabb igéret egy időpontra. Megint semmi. Hívom, nem veszi fel. 3 napra rá hív.

 

Átkerült a project valami al-fő generalisszimuszhoz, Ő fog keresni másnap. Ennek 2 hónapja. Elfogadom, hogy tárgytalan a dolog, de a kérdésem, hogy egy multi fövezíre, megengedheti azt a presztizs vesztést a cége számára, hogy segget csinál a szájából? Ezek szerint igen. Vagy simán belefér a cég policy-be...

 

Másik megtörtént eset... Pénteken voltam egy hete a táncolós banknál, felvételi beszélgetésen. Trénert kerestek, hasonló munkakörre mint az enyém.

Szépen mosolyogva elbeszélgettünk, majd a megigért időpontban hívnak. Nem engem választanak, mondván, hogy nem azt a célcsoportot tréneltem, akiket ők szeretnének.

Nos, aki kicsit is jártas a trénelésben, andragógiában, az tudja, hogy nem célcsoportokat oktatnak, hanem szakmai anyagokat adnak le, arra érdeklődőknek, tanulni vágyóknak. Kissé olyan ez mintha azért nem vállalna el a fogorvos, mert ő nem a 38 éves pasikhoz van szokva... Szóval kissé sántít  a dolog...

Ráadásul elhangzott, hogy nem ritka a teljesen képzetlen és "nyers" munkaerő trénelése. Elfogadom, hogy nem engem választanak, mert mást tenni amúgy sem tudok, de miért néznek hülyének?

 

Azt hiszem nem is az elutasítás az, ami bántja az embert, hanem az, hogy valami HR által kreált kamu szöveggel körítik mindezt...

 

Az egy plusz adalék, hogy aki végül visszahívott, az nem is tudott választ adni arra, hogy mi az oka az elutasításnak, hanem valakitől megkérdezte, amikor ott voltam a vonalban még. Hallható volt, hogy betanult szöveget darál, mert amikor megakasztottam a mondandójában, belezavarodott. Mondtam, speciális a területem, ezt hamar kiszúrom...

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.