Minden nap ügyelni kell

Kedves Blog!


Annyira, de annyira bíztam benne, hogy nem kerülök olyan helyzetbe, hogy levelet írjak. Sajnos nem így alakult a helyzetünk.

Munkaviszonyom közalkalmazotti. Ez már önmagában is rosszul hangzik. Tudni szeretném, hogy a pedagógiai szakszolgálatok munkáját pontosan hogyan szervik.


Ugyanis ez az intézmény más rend szerint dolgozik, mint a többi.

A tanítási napok száma, 183 nap. Az oktató, nevelő munkát végző intézményeknek szintén 183 napig kell a feladatát ellátni, gyerekeket fogadni. Ezen túl szakmai napok stb. ez azt jelenti, hogy június 15-ével vége a tanévnek és 06.21-től 08.24-ig kötelezően ki kell venni a szabadságot, mivel a szorgalmi időszakban ez csak korlátozottan lehetséges.

 

Augusztus 1-vel életbe lép a 4/2010-es OM rendelet a pedagógiai szakszolgálatokról. Korábban a törvény szó szerint kimondta, hogy szerdai ügyeletet kell tartani. Most már csak annyit, h feladatainkat úgy kell ellátni, hogy a szülők jogai ne sérüljenek. Ezt a többi intézmény úgy értelmezi, hogy minden marad a régiben. (Mivel: akinek a tanévben beérkezett a vizsgálati lapja, azzal mindenkivel legalább egyszer találkoznak, kaptak tanácsokat és szüneteltetjük a vizsgálatukat. Van ügyeleti idő, elérhetőek). Az ügyeleti idő három óra.

 

A mi intézményünk ezzel szemben: június 23-ig rendelés folyik, majd ezt követik a szakmai napok. Július 1-el lehet a szabadságokat kivenni augusztus 20ig. A rendeletmódosítást itt úgy értelmezik, hogy egész nyáron nyitva kell tartanunk. Minden nap ügylet lesz öt órában. Így viszont a szorgalmi időre sok szabadságunk marad, amit majd kötelező lesz kivenni. Akkor azonban lesznek ellátandó gyerekek, míg nyáron értelemszerűen alig járnak. Így egy másik rendelet betartása sérülhet.

 

Hogy lehetséges, hogy ugyanazokat a feladatokat ellátó intézmények teljesen máshogy működnek (éves rend, ügyelési órák száma és rendje)? Ez csak a jéghely csúcsa, több hasonló problémánk is akad.


Mit tudunk tenni, hogy ez változzon? A munkahelyi légkört ezek a bizonytalanságok nagyon nyomasztják.


Előre is nagyon köszönöm a segítséget!


Üdvözlettel:
Egy pszichomókus