A főnök felbontja a dolgozók leveleit
Tisztelt Munkahelyi (T)error!
A helyszín egy álmos vidéki kisváros szociális intézménye. Általában mindenki ismer mindenkit (ahogy ez az ilyen helyeken lenni szokott), ebből is következően a postás pedig jófejségből a delikvensek munkahelyére viszi ki a leveleket, hogy ők minél hamarabb kézbe vehessék azokat. Azonban, mivel ezek a levelek először a vezető asztalán landolnak, előfordul, hogy ő felbont egy-egy villany-, víz-, telefonszámlát, esetleg bankszámlakivonatot, amik a dolgozóknak, vagy a dolgozókkal egy címre bejelentett közeli hozzátartozóknak érkeztek.
Tehát olyanokét is, akiknek semmi köze az intézményhez. (Most azt ne feszegessük, hogy a dolgozók leveleihez sem lenne semmi köze amúgy.) Aztán elintézi egy bocsika, elnéztemmel. Utólag viszont, amikor a postásnak jelezték a problémát kiderült, hogy a postás külön fel is hívja a vezető figyelmét, hogy kinek érkezett még levele. Tehát koránt sem lehet véletlenről beszélni, meg egy kicsit amúgy is "túl sok a véletlen". (
Arról már szinte felesleges is lenne említést tenni, hogy újabban a számlaleveleken már a feladó logója alatt található a címzett is, öles fekete betűkkel). Azon kívül, hogy ez a pofátlanság csimborasszója, mit lehetne tenni a helyzet feloldására? Elvileg a postás már tudomást szerzett az esetekről, így már kézbe fogja adni a leveleket. Vajon banktitok sértéséért lehetne feljelentést tenni?
Üdvözlettel: V. T.