"Le kell géppuskázni mindannyiónkat"

Kopasz szuzukis története is megér egy misét. kit kell legéppuskázni? Az 50 feletti "semmirekellőket", vagy a 20-as évei közepén járó utód (de)generációt?

A 25-35 éves, fasisztoid, magukat kurvajólképzettek miatt eléggé sokat szop az az 50-es, "tetűlusta" generáció, akik a mélyen nem tisztelt 25-ösöket eltartották addig, míg diplomájukat megszerezték. Akkor, persze jók voltak!


Élő példa a dilettantizmusra: egyik nagy magyar gyógyszergyár egyik üzemcsoportja élére egy ifjútitán került. Első ténykedése az volt, hogy "lefiatalította" a szakembergárdát, mert szerinte is a 40 fölöttiek már teszetosza semmirekellők. Be is indúlt a "nagy termelés". Dőlt kifele a kapun a "termék". Aztán, meg rövid idő múlva az összes vissza. Mert gyakorlatilag mind selejt volt. Fél év alatt semminemű értékelhető termelés nem ment. Legfelső vezetés össze is trombitálta a világ minden tájáról a "szakértőket".

kivétel nélkül mind megállapította, hogy az ifjított szakembergárda gyors ugyan, de szakmailag valójában erősen alulképzett. Mindegyikkel nagyon szépen, ékes angolsággal el lehetett csevegni arról, hogy az excelben gyártott grafikonok milyen szépek, de lila dunsztjuk sem volt arról, mitől szennyezett a termék.

 

Erre az egyik csoport Indiából (!!!) idehozott 12 fő, jócskán 50 fölötti szakmunkást. Azok szép csendesen átnéztek mindent, és többtízmilliós szakértői díj fejében egy év alatt megtanították azokat a napi rutinfogásokat, amiket a kirugdalt régi szakik kisujjból kiráztak volna.


Amúgy, meg nekem van 1 vegyész diplomám, csak épp már én is a "semmirekellők" (azaz az 50 fölöttiek) táborába tartozom.
Tényleg le kéne géppuskázni mindannyiónkat. Azért, mert ilyen utód (de)generációt neveltünk.

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre várja Erynnis.