Tisztelt Olvasó Közönség!

Történetem talán nem hétköznapi, ezért kérek mindenkit, ha tud,
véleményével segítsen.

2008. decemberében az egyik gépkocsivezető kollégám agyvérzést kapott
külföldön. Bevitték a kórházba, szakszerűen, - az ő elmondása szerint
százszor becsületesebben- ellátták, mint itthon. A szervezési részét
megoldottuk, juttattunk oda másik sofőrt, az autóval így dolgoztunk
tovább, közben elkezdtem intézni a kolléga hazaszállítását.
Ami több dologtól is függött:

1. a szakorvos által mikor és hogyan szállítható
2. mivel szinten a kórházba érésekor kiderült, hogy nem rendelkezett
európai egészségbiztosítási kártyával, hogyan és miképp lesz kifizetve a
mentő, a kórházi ellátás, a kórházban töltött napok és a hazaszállítás,
stb.

Hozzá kell tennem, nem a munkáltató kötelessége a dolgozóra nézve, hogy
kiváltsa a nemzetközi biztosítási kártyát, de minden dolgozónknak havonta
többször felhívjuk a figyelmét ennek fontosságára.

Nos, kollégánk ezt figyelmen kívül hagyta, így egy komoly probléma adódott
ebből.

Az eset kapcsán megkerestük a családot, hogy menjenek ki hozzá, de túl
nagy aggódást nem mutattak, így többszöri kérésünkre kiutazott hozzá a
felesége. Az utazás költségeit természetesen a cég állta, a tankolástól
kezdve a szállásig.

Közben a szakorvostól folyamatosan kaptuk a tájékoztatást, hogy milyen
állapotban van a beteg és mikor szállítható. Természetesen a kórház addig
nem adta ki a kollégát, amíg a kezelési, ellátási költség nincs rendezve,
amely végösszege hazaszállítással együtt kb. 6.500 €uro volt.

Személyes kapcsolataimat felhasználva az OMSZ külföldi betegszállítási
vezetővel tartottam a kapcsolatot, aki külön kihangsúlyozta, hogy az
ünnepek előtt nem lesz egyszerű hazahozatni, de mindent elkövet, hogy
segítsen.

Mindeközben a kórházi kifizetés is problémát okozott, de sikerült az OEP
egyik "frontemebrével" felvennem a kapcsolatot, aki kiadott egy
nyilatkozatot arról, hogy megelőlegezik a beteg társadalombiztosítására az
összeget, de sürgessük a hozzátartozókat, hogy váltsák ki a nemzetközi
egészségbiztosítási kártyát, amelyre utólag ráterhelhető a kórházi számla.
Minden december 22.-én történt, miközben december 19.-én tájékoztatott az
OMSZ, hogy sikerült a december 23.-i délutáni gépre helyet foglalni a
betegnek és mivel a kórház szakfelügyelettel engedte el, így
Magyarországról ment ki a reggeli géppel egy szakápoló. Kikötés volt
azonban, hogy a betegnél legyen ott valaki, mert ők a betegen és a neki
szükséges gyógyszereken kívül semmit nem fognak elhozni. Megadták az
időpontot is, hogy 14:30-ra mennek a betegért. Így ismét értesítettük a
családot, ahol is azt nyilatkozták, megpróbálják megoldani, hogy valaki
kimenjen.

Cégünk ismét felajánlotta az anyagi segítséget, így sikerült meggyőznünk a
családot, hogy valaki menjen ki, természetesen minden költséget fizetünk
oda- vissza.

Legnagyobb meglepetésemre december 23.-án, 14:45-kor hívott a szakápoló,
hogy a beteg útra készen van, de sehol senki, holott ígéretet tettünk
arra, hogy valaki lesz a beteg mellet. Felhívtam azt a családtagot, aki
kiment, majd mégnagyobb meglepetésemre éppen a plázában volt, hogy pólokat
vegyen a férjének, mondván, már nem volt tiszta ruhája. Nyeltem egyet, de
mivel nem vagyok egy őrjöngő típus, elmondat a véleményemet az egészről,
megköszöntem a család eddigi hozzáállását és letettem a telefont.

December 23.-án 20:30-kor leszállt a gép Ferihegyen, ahol már várta a
kollégát a lakóhelye szerinti kórház mentője.
Majd amikor a kórházba értek vele, szintén nem volt ruhája, mert itthon
sem várta senki, pedig nem minden családtag, (aki mind nagykorú) ment ki
külföldre.

Majd a kolléga hazakerülése után havonta többször felhívta a főnökünket,
kollégákat, hogy nincs pénze, ezáltal a kórházba a főnökünk többször vitt
be neki kisebb- nagyobb összegeket. Ez természetesen a család háta mögött
zajlott... ami önmagában is elgondolkodtató..

A sofőrkollégák az irodai kollégákkal együtt összefogtak - így kétszer
szerveztünk "gyűjtést", ami fejenként 2000 forintot jelentett. 28- 30-an
adtunk össze pénzt, amit szintén a főnökünk vitt be a kórházba, az ő
részével kiegészítve.
Továbbá nem kértük vissza a beteg kollégától a céges telefont sem, hogy
tartani tudja a kapcsolatot a "külvilággal", mivel a rehabilitációja több
hónapig tartott.

Majd telt - múlt az idő, amikor is október közepén engem hívott a kolléga,
hogy kéri a kilépőpapírjait, mert a bizottság leszázalékolta.
Többszöri kérdésemre, hogy miért kell a kilépő ahhoz, hogy elindítsa a
nyugdíjaztatását, amikor egyelőre csak egy munkáltatói igazolás kell, erre
ő kérte tőlem a NYENYI lapot is, de hogy mire, azt senki nem tudja.
Mindenesetre többször felhívtam a figyelmét, hogy a NYENYIT valóban csak a
munkaviszony megszüntetésével tudom kiadni, de az mihez kell? Erre adott
egy telefonszámot, hogy ki az nyugdíjfolyósítónál az ügyintézője - mondván
- beszéljem meg azzal.

Az ügyintéző október 26.-án fel volt háborodva, hogy október 13.-tól
kiadta a bizottság a leszázalékolást, nekem már akkor meg kellett volna
szüntetnem a munkaviszonyát. Erről engem senki egy szóval nem
tájékoztatott...

Itt már nagy kérdőjelek pukkadtak ki a fejem fölött.

Majd próbáltam elérni a feleséget is, hátha ő többet tud az ügyről, mint a
férje, de egyszer nem vette fel a telefonomat, sőt, hiába kértem, vissza
sem hívott.

Így ismét egy tudatlan ügyintézővel és a beszédét alig érthető kollégával
voltam megáldva, de az végén, mivel mindkettő kérte, hogy közös
megegyezéssel szüntessem meg a munkaviszonyát, így ezt tettem. (Sajnos,
csak fültanúim vannak, mivel segíteni akartam, így én hülye semmiféle
jegyzőkönyvet nem vettem fel arról, hogy Ő KÉRTE a közös megegyezéssel
történő megszüntetést).

A kilépő papírok aláírására megkértem a kollégát,
hogy valakivel jöjjön be az irodába, de ettől a család szintén
elzárkózott, mondván, nekik erre nincs idejük, hogy furikázzanak.
Megbeszéltük, hogy kiküldöm tértivevénnyel postán és az egyik példányt
aláírva küldje vissza. Ezt a mai napig nem kaptam meg, viszont kaptam egyidézést a munkaügyi bíróságtól, hogy szabálytalanul jártam el, de a
legfőbb ok: kollégától annak egészségi állapotára való tekintettel
méltánytalanul akartam megszabadulni.

Itt tört el az a mécses, amikor én valaha valakinek jót fogok még tenni.

 Hirdess nálunk a piaci ár töredékéért! Legfrissebb médiaajánlatunkat megtalálhatod, ha IDE KATTINTASZ.