Sziasztok!

 

Bizonyára sok levelet kaptok a  Bioptronos ámítással kapcsolatban, mégis úgy döntettem, leírom, mit tapasztaltam.

 

Mint minden pályakezdő, frissdiplomás, én is nekiláttam nyáron a munkakeresésnek. Az első alkalmakkor volt már egy negatív tapasztalom a „svájci nemzetközi céggel”. Az állásinterjú előtt olvastam, hogy ez bizony az a bizonyos cég, de gondoltam elmegyek az interjúra, ahol vagy 40 ember volt egy terembe, ahol a hölgy papírról olvasta fel a feladatokat. Otthon részletesebben utána olvastam, s már nem is reagáltam a megkeresésükre.

 

Kb. egy hónappal később kezdődött az érdekesebb része a dolgoknak. Ahogy kell, elküldtem manager asszisztensi pozícióra az önéletrajzomat. A X. kerületi, kőbányai irodába be is hívtak interjúra. Ahogy beléptem, már meg is pillantottam a Bioptron lámpák plakátjait…gondoltam, most már maradok. Egy kedves lány interjúztatott. Az interjún minden jól ment, s miután a kérdéseire a válaszaimat lejegyzetelte, kérdezhettem.

 

Az első kérdésem az volt, mi is pontosan a feladat, amit megpályáztam. Semmi sales! – mondta. Ezzel meg is elégedtem, s egy valódi személyi asszisztensi munkának tekintettem. Másnap hívtak telefonon, hogy részt kell venni a két napos oktatáson, amit vizsga zár.

 

Bementem az irodába, ahol az átlagéletkor 20-23 év körül mozgott. Az irodavezetőt vártuk, aki sajnos késett. Az ott dolgozók ódákat zengtek róla, hogy milyen profi a munkájában. Az egyik srácnak pedig megeredt a nyelve. Elmondta, hogy csak időseket keresnek fel, mert szinte csak nekik lehet ezt a terméket eladni, hogy ők mindig csak és kizárólag euróban számolnak, s mindig 300 Ft-os váltásban (még ha az euró 250Ft-ba is kerül), így a haszon az övék.

 

Aztán megérkezett az irodavezető, akiről először azt hittem, csak a fia, ugyanis egy 20 év körüli, hozzám hasonló kaliberű srác lehetett (én alacsony vagyok és vékony).

 

Az oktatás elég érdekes volt. Az első napon csak a termékről beszéltünk, a másodikon az értékesítésről. Szóba került, hogy telefonkönyvből keressük fel telefonálás esetén az embereket, amúgy pedig személyesen az utcán – utóbbi nagyobb sikerrel jár mindig.

 

A vizsga elég vicces volt. Húztunk egy tételt, mint az egyetemen és felmondtuk. Következő héten pedig már munkába is állhattunk. 5-en indultunk neki, de a következő hétre az egyik srác kiszállt, így már csak négyen maradtunk.

 

A valódi munkába állás előtt volt egy kis eligazítás, majd az utcai házalás. Másodmagammal már jelentkeztem is, hogy nekünk kettőnknek nem kell kimennünk az utcára, ugyanis a hölgy, aki alatt dolgozunk, van erre hosstese, így mi nem megyünk ki. Jó! – mondta a srác, de akkor mi telefonálunk (egy kis irodában, egyetlen íróasztalnál, vagy 7 másik emberrel közösen nyomorogva, egymást túlkiabálva), ugyanis a kedves hölgynek nincs külön embere erre, noha mi előzőleg ezt meg is kérdeztük tőle. A csaj azt mondta, nekünk nem kell értékesíteni, mi csak szerződést adminisztrálunk és a termékek útját követjük nyomon 8naívan el is hittük).

 

Ehhez képest, kelletlenül, de kimentünk az Örsvezér térre, ahol szétváltunk. Kaptunk egy 5 kérdésből álló kérdőívet, melynek végén el kellett kérni a delikvens nevét, címét és telefonszámot (a legfontosabb a telefonszám volt). Ez alapján lehetett ugyanis becsalni az irodába, hogy átadjuk neki a „nyereményt”, s ha már ott van, végig kell ülnie a másfél órás előadást, különben nincs ajándék se. Azt mondták nekünk, a siker garantált, 2-3 lámpa havi értékesítése esetén akár 120.000 Ft nettó jövedelmünk is lehet, ami azt jelenti, hogy elég heti egy lámpát értékesíteni, és ez nevetve megy mindenkinek.

 

Az utcai munka nagyon kínos és megalázó volt. Mindenki tudta, kitől vagyunk, mindenki elhajtott minket, mindenki lesajnálóan végigmért. Öltönyben, nyakkendőben, elegánsan kellett megalázkodnom. Kb. 45 perccel azután, hogy kimentünk 4-en, s 2 csoportra váltunk, besokalltam. Mondtam az ad-hoc kollégának, hogy azonnal keressük meg a többieket. (45 perc alatt alatt 10 ember volt hajlandó megállni, s meghallgatni a mondókámat, 1 töltötte ki a kérdőívet, de telefonszámot nem adott, mert tudta, honnan vagyunk, minden más ember már távolról mondta, hogy ő bizony nem is fogja megadni a számát, ne zaklassuk). Senki se járt sikerrel, 4en gyűjtöttünk összesen 3 telefonszámot.

 

Szóval 45 perc után már a villamoson voltunk mind a négyen, s mentünk az irodába felvenni a cuccainkat, amiket ott hagytunk.

 

Az irodavezető másfél órás kiselőadást tartott, hogy nem vagyunk kitartóak, hogy a legkisebb akadály is megrémít minket. fapofával hallgattam végig, ugyanis ekkorra már másfél hetem ráment erre az egészre. Mint kiderült, akik ott dolgoztak már hónapok óta, havonta átlag 1-1,5 lámpát tudnak eladni. Az emberek folyton panaszkodnak, valamint jópofát kell vágni, s mosolyogva kell tudatosan átverni az embereket, hogy az amúgy tényleg jó minőségű terméket értékén felül, több 240.000 Ft-ért megvegyék.

 

Az egész pikantériája az volt, hogy mind a négyen rájöttünk, mekkora átverés ez az egész ,de csak 3-an mentünk el azonnal. Szerződésünk természetesen nem is volt, mivel az irodavezető „sajnos” csak két szerződést kapott a központból, így ha valaki még a héten el tudott volna adni egy lámpát, azzal kötnek szerződést.

 

Így levonva a következtetést, tényleg kell hozzá gyomor, hogy az idős, kisnyugdíjas embereket lelkiismeret furdalás nélkül átverjék, hogy az amúgy is méregdrága terméket az átváltással még drágábban adják el, valamint a folyamatos félrevezetés, a hamis információk, a szerződés nélküli munka (alkalmazotti viszonyban foglalkoztattak volna szerződés nélkül?) és maga az irodai légkör. Csupa tapasztalatlan huszonéves, akik közül a legfiatalabb az irodavezető (aki 18 évesen kezdte, most 20 éves).

 

Levelemmel csak óva intenék mindenkit, hogy aki valóban tisztességes állást keres, az inkább keressen tovább, egy hónappal később én is találtam végzettségemnek megfelelő munkát, ez a másfél hét pedig jó volt tapasztalatnak, sztorinak.

 

üdv: Nándor