Gyógyszert sem tudok venni


Kedves MhTerror!

 

Egy étteremben dolgozok és a munkáltatóm az étterem megnyitása óta folyamatos kifizetési problémákkal küzd. A decemberi bérünket egészen eddig a pillanatig nem kaptuk meg teljes egészében, késnek az átutalásokkal, nem tudjuk, mikor fizetnek végre.

 

Mindeközben rengeteget követelnek tőlünkk, ráadásul sokszor úgy beszélnek velünk, mint akit a hátsó felükből rántottak ki. Jelenleg betegen fekszem itthon, a tartalékaimat már az elmúlt hónapok késedelmei miatt feléltem, a gyógyszert, ami kellene nem tudom megvenni, mert nem kaptam meg a fizetésem. Meg­jegyezni kívánom, aszthmás vagyok, jelenleg pedig lázas beteg.


Úgy gondolom, hogy nekünk dolgozóknak nem szabad tovább tűrnünk én legalábbis nagyon nem szeretnék. Jó volna ezt az egészet jogi útra vinni, de nem tudom mi a teendő ebben az esetben és mik a lehetőségeink.Amennyiben önöknek, vagy az olvasóknak van valami használható ötletünk, kérem osszák meg velem, mert a szép szó a főnökeimre már nem hat.

 

Várom válaszukat.

 

B


 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com